Vigyük magunkat költészeti fesztiválra!

Egyszerre hatszázötven középiskolás diák szavalja majd Tóth Árpád Április című versét a debreceni Kölcsey Kongresszusi Központban április 11-14 között megrendezendő költészeti fesztiválon. E számoknak jelentőségük van, ugyanis a Debreceni Költészeti Fesztivál különlegességeit idén a jubileumokra alapozták a szervezők. A cívisváros 2011-ben ünnepli mezővárossá válásának 650. évfordulóját, s ebben az esztendőben emlékeznek meg Tóth Árpád születésének 125., valamint Oláh Gábor születésének 130. évfordulójáról is.

Az első költészeti fesztivál megrendezését 2003-ban Debrecen akkori alpolgármestere, Turi Gábor kezdeményezte a londoni South Bank Centre-ben nagy sikerrel zajló irodalmi rendezvények mintájára. Az volt a célja, hogy a brit főváros nemzetközi szinten is számon tartott irodalmi programjához hasonlóan a cívisvárosban is lehetőséget teremtsenek egyrészt az eltérő kulturális és társadalmi hátteret képviselő alkotók egymással való találkozására, valamint a velük való oldott, kötetlen beszélgetésre a közönség részéről. A magyar költészet jelentős kortárs alkotóinak és műveik megismertetése, valamint az olvasás népszerűsítése céljából az évezred első évtizedében a magyar irodalom színe-java megfordult a költészet napjára, azaz április 11-re időzített Debreceni Költészeti Fesztiválokon.

A rendezvény szervezését az utóbbi években a Főnix Rendezvényszervező Non-Profit Kht. végzi, amelynek munkatársa, Bódor Edit az idei fesztiválról azt mondta: olyan programokat igyekeznek összeállítani, amelyek nem csak az irodalomértő felnőtteket célozzák meg, hanem azokat a tinédzsereket és huszonéves fiatalokat is, akik esetleg más művészeti ág - így például a színház vagy a zene - révén kerülhetnek kapcsolatba költészeti alkotásokkal. Az 1881-ben Debrecenben született, s 1942-ben elhunyt Oláh Gábor költő, szépíró és esszéista tiszteletére meghívták a fesztiválra a kaposvári Csíky Gergely Színházban színpadra állított, a Gyermekek forradalma című Oláh-darabot, amelyet április 11-én este mutatnak be a Kölcsey Kongresszusi Központban. Az 1886-ban Aradon született, de gyermekkorától a cívisvároshoz kötődő Tóth Árpád költő emléke előtt tisztelegve adják elő a már említett Április című versét: a nem mindennapi produkcióban a város középiskolája képviselteti magát. Igaz, az intézmények nem csupán irodalmi alkotásokkal készülnek a költészet ünnepére, hanem ki-ki a saját képzési szakterületének specialitásaiból is ad némi ízelítőt. Bódor Edit hangsúlyozta: mivel az egyik legfontosabb céljuk a tinédzserkorú generáció figyelmének fölkeltése a költészet iránt, a fesztivál lebonyolításába bevonják az országszerte ismert debreceni rockénekest, Koroknay Árpádot, aki az István, a király című rockoperát fölújító, A társulat című televíziós produkcióban híresült el. Mint a szervező fogalmazott: Koroknay Árpád különösen megragadó erővel képes klasszikus és kortárs magyar versek előadására. Az énekes és zenekara április 14-én este 7 órakor lép föl a Kölcsey Kongresszusi Központban, ahol többek között előadják a debreceni fiatalok körében nagy népszerűségnek örvendő, Vigyem magam című slágerüket, amely Bényei József debreceni kulturális újságíró, kultúrtörténész és költő, a Hajdú-Bihari Napló nyugalmazott főszerkesztőjének egyik versére íródott. A produkció külön érdekessége, hogy a Debrecenben élő szerző élőben állítólag még nem hallotta a slágert, ugyanis már 77 éves - így nem jár azokra a zenés szórakozóhelyekre, ahol tizenéves rajongói tombolnak a szerzeményére.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.