Utólag pályáztatják az 1970-es brit regényeket

Negyvenéves elmaradást akarnak pótolni a Man Booker-díj szervezői, akik hétfőn bejelentették, hogy pótlólag meghirdetik az 1970-ben megjelent angol regények versenyét, mivel ennek az évnek az irodalmi termése annak idején lemaradt a legrangosabbnak tartott brit irodalmi díjról.

A Booker-díjjal ugyanis mindig az előző évben kiadott angol nyelvű regények közül jutalmazzák a legjobbnak ítélt művet, 1971-ben azonban megváltoztatták a szabályokat és attól kezdve mindig az adott évben megjelent munkák közül választották ki a győztest.

Így fordulhat elő, hogy Iris Murdoch, aki 1978-ban A tenger, a tenger című memoárjáért megkapta a Booker-díjat, tíz évvel halála után most ismét esélyes rá 1970-ben megjelent A Fairly Honourable Defeat című kötetéért. A "kimaradt" Booker-díjért további 21 regény száll versenybe. A könyvek mindegyike ma is forgalomban van.

Mint Ion Trewin, a díj irodalmi igazgatója elmondta: a listán szereplő művek alapján nyilvánvaló, hogy 1970 fontos év volt az angol nyelvű irodalmi életben. Ezeknek a regényeknek az elismerésével, és a győztes kiválasztásával régi mulasztást tesznek jóvá.

A jelöltek között van Margaret Laurence The Fire Dwellers, Len Deighton Bomber és Ruth Rendell A Clubbable Woman című műve is.

A 22 jelöltből leszűkített listát márciusban teszik közzé. Az 1970-es Booker-díj utólagos nyertesét pedig nyilvános szavazás útján választják ki. A voksolás a Man Booker Prize internetes honlapján zajlik majd. A győztest májusban nevezik meg.

A díjat, amelyre minden Nagy-Britanniában, Írországban és a Brit Nemzetközösség területén angolul alkotó szerző nevezhet, 1969-ben adták át először.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.