Út a Bálna gyomrába: új vezetővel, új helyen a Budapest Galéria

A Budapest Galéria kiállítóhelye és központja a Szabadsajtó útról a korábban CET-néven szereplő Duna-parti komplexumba, a Bálna épületébe költözik. A volt Közraktáraknál hamarosan megnyíló épületegyüttesben a kiállítóhely lesz az egyik fő kulturális attrakció a kereskedelmi funkciók, például a használtcikk-­piac vagy a biopiac mellett.

A helyváltás azt is jelenti, hogy a galéria teljesen megújul. Harmincnégy év után új vezetője van, Zsigmond Attilát Török Tamás, a kiállítási osztály korábbi vezetője váltotta a közelmúltban. A BTM-be korábban betagolódott galéria szervezetében az igazgatói poszt Zsigmond Attila távoztával meg is szűnt. Új ember irányítja a köztéri­szobor-osztályt is, Szilágyi András helyett Szerdahelyi Márk. A napokban pedig eldőlt annak a pályázatnak az eredménye, amelyet a bálnabeli új kiállítóhely vezetésére írtak ki: huszonhárom jelentkező közül Andrási Gábor, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetének volt munkatársa fogja kurátorként az Új Budapest Kiállítóterem (az UBK), továbbá a Lajos utcai kiállítóhely tárlatait szervezni.

Andrási Gábor korábban évtizedekig vezette az Óbudai Pincegalériát és az Óbudai Társaskör Galériáját, később a Kassák Múzeum igazgatója is volt. A nyolcvanas évek elején a Vigilia kritikusaként dolgozott, majd az Új Művészet rovatvezetője lett, 2000-től a Műértő főszerkesztője.

Andrási Gábor helyett egyelőre Török Tamás nyilatkozik az UBK koncepciójáról, a nyertes pályázat nem került nyilvánosságra. Az új galériavezető annyit mond el belőle, hogy évente három-négy nagyobb volumenű kiállítást terveznek kortárs magyar és nemzetközi alkotók részvételével. Arculatilag valahová a Műcsarnok és a Ludwig Múzeum közé pozicionálják magukat. Az első, Budapest-merítés – 2013 című kiállítással nyilvánvalóan azt kívánják jelezni, hogy az Új Budapest Kiállítóterem továbbra is a főváros galériája marad, ezért annak a több mint ötven képzőművésznek a munkáival nyitnak, aki a galériával vagy a Fővárosi Képtárral gyümölcsöző kapcsolatban volt, van, például kiállított valamelyik helyszínen.

Az új kiállítótér egyébként az egyik volt közraktári épület első emeletét foglalja majd el, ahol négyszer akkora hely áll majd rendelkezésre, mint a Szabadsajtó úton. Az egybenyitott raktárbelsőben a födém sem korlátozza a térhasználatot, akár hét méter magas művek is kiállíthatók lesznek, de a paravánok magassága is négy méter. Nem foglalják a teret a kiállítások elől a galéria irodái sem, hiszen azok a Lajos utcai kiállítóházba költöznek. A Szabadsajtó úti helyszínt feladják, de a jól bejáratott kiállítóhely valószínűleg a képzőművészeté marad. Információink szerint ez lehet az egyik esélyes új helyszíne az Andrássy útról a Belvárosba költöző Kogart Galériának.

Az üzletbelsők kialakítás a leendő bérlők feladata - de ezt a főváros vitatja
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.