Vasfüggöny az Operaházban

A Magyar Állami Operaház működésének átvilágítása során kiderült, hogy több mint 75 millió forintot jogalap nélkül fizettek ki 2007-2008-ban. A személyi juttatásokat nem az engedélyezett létszámkerethez igazították. A háznak jelenleg 800 munkavállalója van, a beszállítók száma pedig meghaladja az 1700-at.

Személyeket érintő komoly következményei is lehetnek a budapesti Operaházban folyó gazdasági-pénzügyi vizsgálatnak - jelentette be Skultéty László helyettes államtitkár az intézmény gazdálkodását vizsgáló bizottság tegnapi, „köztes" sajtótájékoztatóján.

A vizsgálóbizottság ügyvéd-elnöke, Hardy F. Gábor előrebocsátotta: az átvilágítás előre láthatóan csak februárban fejeződhet be - de már most tájékoztatják a sajtót arról, hogy súlyos szabálytalanságokra, gazdálkodási anomáliákra derült fény az eddig megismert dokumentumokból. Ezeket azonban - úgy tudjuk -, még nem ismertették a közelmúltban leváltott vagy távozott vezetőkkel, tehát ők nem is adhattak rájuk magyarázatot. Arra például, hogy a vizsgálatot végzők szerint nem a belső szervezeti és működési szabályzat (szmsz) szerint működött az Operaház, hanem Vass Lajos főigazgatói utasítása alapján. (Lapunk információi szerint több mint egy évig húzódott az új szmsz elfogadása az előző minisztériumnál.)

Már szabálytalanságokat tárt föl a kulturális tárca 2007. és 2008. évi ellenőrzése is. Eszerint például 2007-ben több mint 75 milliós „jogalap nélküli" kifizetés történt - hogy ez mit jelent valójában, nem tudjuk. Általánosságban elhangzott, teljes pénzügyi káosz uralkodott a dalszínházban, nem tartották be a számlarendet. A produkciók pénzügyi tervezése ingatag volt, előfordult, hogy a 30-40 milliós keretet duplájára növelték - de a bizottsági elnök erről sem mondott konkrétumot. (Lapunk úgy tudja, Kovalik Balázs szeptemberben bemutatott Mefistofele című előadásánál valóban jelentős túlköltés történt. Mint Horváth Ádám a Népszabadságnak nyilatkozta, a produkció díszlete az eredetileg tervezett 8 tonna helyett 16 tonnás lett, és a vizsgálatot végzők szerint e miatt ment tönkre a forgószínpad. Más hírek szerint viszont az már eleve rossz volt, noha kétségtelen, nem segített rajta a túlterhelés.)

A vizsgálat eddigi megállapításai szerint több mint 100 milliós támogatásban részesítették az Operabarát Alapítványt, de az alapítvánnyal kötött szerződések jó része „nem valós". (Operaházi berkekben arról beszélnek, hogy ebből fizették a technikai személyzetnek azokat a túlmunkáit, amelyek a hivatalosan megengedett kirendelésen túl történtek.) Szükségtelen beszerzések is történtek, például „a világ legmodernebb telefonrendszerét" vették meg, de állítólag nem használják. (Információnk szerint használják, csak jóval többet tud, mint amennyit hasznosítanak belőle.) Skultéty László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági helyettes államtitkára ezek után bejelentette, máris megtették az intézkedéseket az anomáliák orvoslására, új szmsz elfogadására. A kormányzat a 2011-es költségvetésben 5,6 milliárdot, az ideihez képest 820 millió forinttal többet szán az Operaházra.

A helyettes államtitkár szerint az idén több százmilliós hiánnyal zárul a dalszínház költségvetése. (Konkrét szám nem hangzott el, korábban 1,3 milliárdról beszéltek.) Emlékezetes, Hiller István miniszter 2008-tól három esztendőre évi 5,3 milliárdot ígért az Operának, ehhez képest 2009-re 5,050, az idei évre pedig 4,7 milliárdot kapott az intézmény. Az előző miniszter Fischer Ádám bemutatóira és a májusi évfordulós ünnepre külön 300 milliós támogatást is ígért - ebből állítólag 15 millió érkezett meg. Tavaly 290 milliós zárolást is elrendeltek. Ezek figyelembe vételével 8-900 milliós hiány valóban prognosztizálható.

A helyettes államtitkár azt is közölte, már az eddig föltárt hiányosságok alapján KEHI-vizsgálatot kérnek, amelynek személyeket érintő „komoly következményei lehetnek".

 

 

Egy grafika a Magyar Állami Operaház egyik vitrinjében
Budapest, 2010. november 9. Egy grafika a Magyar Állami Operaház egyik vitrinjében. Sajtótájékoztatón ismertették a működésére irányuló vizsgálat főbb megállapításait. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.