Hamlet
A szereposztás nyilvánosságra kerülése előtt a recenzens is mérget ivott volna rá, hogy a dán trón pretendens Krisztik Csaba lesz. Még jó, hogy nem ivott: a dán királyfit Horváth Csaba játssza.
Masszívan megépített díszletszörnyek helyett a nézők elfogadják a jelzéseket. Harmincnégy beszélő szereplő helyett kilencen játsszák Shakespeare-t a József Attilában. Bőkezűbben a Krétakörnél. Ott háromszemélyes Hamletet adtak. (Noha sikeres volt - még mindig játsszák - a társulat feloszlott.)
A Hamlet robbanásveszélyes dráma. Az antitalentumok firkálmányait leszámítva szinte a teljes drámairodalom rejtett robbanóanyagokból áll. A József Attilában a portást, sőt a női színészeket is beleértve, mindenki számított és igényt tartott (joggal vagy elbizakodottan) a nevezetes címszerepre.
A szereposztás nyilvánosságra kerülése előtt a recenzens is mérget ivott volna rá, hogy a dán trón pretendens Krisztik Csaba lesz. Ő azonban csontig fagyott őrként elindítja az előadást mesegót kastély előtt silbakolva, majd rókaképű trónbitorlóként nagyon őszintén képes hazudni, a színlelés politikai tehetségéhez hozzánőtt, ármányosságában szívhez szólón megnyerő, okos, dinamikus... tódíthatnám még, felesleges, a fiatal mesterszínész bármikor eljátszhatja a szerepek szerepét.
Hamlet az Árpád hídnál Horváth Csaba lett. Néptáncos. Koreográfus. Szabad táncos. Az utóbbi években meghökkentően eredeti színházi rendezéseivel fölmutatta társulatszervezői képességeit, korlátlannak mutatkozó színházi képzeletét. Színpadon legelőször nem táncosként láttam, hanem az angolra fordított Vörösmarty Csongor-előadás remek Balgájaként. Most Nádasdy Ádám filológiailag ellenőrzött, költői fordítását kapta elmondandónak. A bemutatóra nem melegedett meg száján még a szöveg.
Az agyonidézett nótákat szerencsére nem kiemelten, mondhatni, színészileg kurziváltan mondja el, hanem mintegy mellékesen, saját magában gondolkodva. Természetes folyószövegként, nem pedig tapsos áriaként. Vagy mint a színészek műveltebbje, hozzáragasztva a verssorhoz könyvtárnyi megfejtő magyarázatot, valóságos könyvészeti lábjegyzeteket. A mellékesnek föltüntetett főmondatok könnyedsége szándék szerint örvendetes, Horváth Csabának azonban nem elég fölényes hozzá a technikája, miért is a magánhangzók biztonsággal kiformált cölöpei megvonják dikciója szilárdságát. A felfogás megfosztotta a királyfit előkelő különlegességétől, emelkedettségétől. Hamletje nem bútól vert gyászherceg, sem dán trónörökös. Köznapi lény, akár bármelyikünk a nézőtéren. Időnként leeresztett nadrágban botladozik.
Az alsónadrágokkal játszó jelenetek nem idegenek Shakespeare triviálisan nézőfogó, szellemjáró bosszú-drámájától. S nem nélkülöznek csiklandós gúnyt egy olyan színházban, amelyik annyira vonzódik leghevesebb sikereit nadrágletolós bohózatok műsoron marasztalásához. Telibe találó rendezői leleményként Hamlet nem Ophelia ölébe hajtott fejjel megfigyelője az Egérfogó-játéknak. Nem reked kívül a cselekményen. Ő maga játssza el a Gonzago megölését, közönségesen rikító némajátékban, ezzel maga lendíti előre a cselekményt.
Hamlet titok birtokában végére akar járni az igazságnak. Elsodorja a föladat. Az a föladat, ami már színrelépésekor sajátja: amikor szakszerűen megbizonyosodik róla, hogy biztonságosan lerögzítettek a díszletelemek, a vízmosta sziklák dunyhaszerű lépcsőzetéből álló emelvényrendszer, működőképesen rögzített-e a függöny. Végigjárja a színpadot, megvizsgálja rendezőként a színpadi világot, mert ő hivatott rendben tartani azt. Félreérthetetlenné teszi egyszersmind, hogy nem Helsingőrben vagyunk, hanem bedíszletezett színházban gördül a mese. Fent mesevár, lehetne Csipkerózsika palotája. Balra kereszttel csúcsán kapu, mintha villiként a halálból visszajáró Giselle című balett díszlete volna.
Bal felől, a színpadkereten kívül öltözőszobát építettek. Itt öltik fel játék közben jelmezeiket a más szerepekbe átalakuló játékosok, leakasztva ruháikat a fogasról. Itt függ az elhamarkodottan leszúrt Polonius teteme. Ömböli Pál - leszámítva sután megvalósított táncbetétjét - nem cselszövő, se nem clown. Ügybuzgó törtető. Minden lébe belekavarodó ügyetlen kanál. Legmeggyőzőbb elevenségű éppen holtában. Groteszken fityeg fogasra akasztottan. Bevérzett, málé szájjal viseli el ostoba balvégzetét. A Lengyelország felé tartó hadjárat századosát népiesre hangolt bohócbetétként adja, mert szerencsére a fogyókúrának alávetett szövegből meghagyták ezt a rendszerint kihagyott jelenetet, amivel elveszti a tragédia politikai hátterét.
Jobbra föstött kulissza keretez egy kitépett üres lyukat. Ambrus Mária díszlete, miközben minden gyakorlati feladatának előzékenyen megfelel, úgy hat, mintha Saxo Grammaticus Amleth herceget megörökítő középkori krónikájának kézzel festett iniciáléit látnánk.
A jobboldali szakadt kulisszarésben felsorakozva figyelik a szereplők a történet folyását. Legtelitettebb a díszletkeret, amikor egyedül a 89 éves Bakó Márta tölti ki. Ő a Színészkirály. Hekuba monológját a nagy stílus hitelességével mondja el. Nem teszi idézőjelbe a régi klasszikus modort. Erős hittel mondja a múltbéli színpadi szöveget. Karikírozástól mentesen. A tragikának indult színészt balvégzete komikus karakterekbe szorította. Nagy színházi igazságtételként pályája csúcsán meggyőz tragikus karizmatikusságáról.
Vándor Éva hiteles Ophelia. Szép, ártatlan, őszinte szerelmes, illedelmes káderlány, a hozzávaló öltözékben és még rá is gyújt egy cigarettára. Született áldozat. Az örülési jelenetben kiegyensúlyozott. Szinte boldog játékossággal virágszálak helyett prémes kabátokat és ruhadarabokat osztogat környezetének. Tébolyodott, trágár dalait megkapóan énekli. Csak verbálisan veszti el szüzességét. (Tallér Zsófia szófukaron tartózkodó zenei foltjainak drámai az erejük. Ophelia népdalait nem kísérik hangszerek.)
Gertrud királynét Szabó Éva mindvégig zavart lelkiismerettel súlyosan adja. Hallgatásai is beszédesek. Személyiségének ereje helyet szorít magának az előadásban.
Kádas József több szerepe közül kitűnik Laertes. A rendezés visszaadja a vívójelenet produkciós jellegét. A királyfi és a felhergelt Polonius-fiú nem piszkálgatja egymást a fegyverrel. Színházi látványosság, amint megharcolnak egymással.
Földeáki Nóra Hamlettel egy húron pendülő Horatio - Benedek Mari dán népviseletet helyettesítő norvég mintás sí-pulloverében. Rosencrantzként - Kádas József Guildensternjével - ártatlanképű spionok. Színes bohóc Első sírásóként. Nem áldoz a bölcseleti mélységeknek. Shakespeare közönségének a sír peremén egyensúlyozó bohóctréfa-betétet készített. Zsótér Sándor rendezése itt is követi azt a felfogást, hogy nem Shakespeare-kommentárt állít színpadra. Úgy meséli el a történetet, mintha a közönség először értesülne az eseményekről. Minden színházi előadás a szűz nézőkhöz szól, nem pedig a hagyományokkal vitaviszonyban álló újraértelmezés.
Csórics Balázs Hamlet apjának szellemeként csóringerként leeresztetik a zsinórpadlásból. Meghökkentő látomás. Egyben nézőélénkítő színházi hecc.
A kakas szavára mennie kell a szellemnek. A játék közben többször is belekukorékol a szellemóra végét jelző ébredő kakas. Vége az apai kísértet járás-kelésének. Új hajnal következik.
Amikor Hamlet beteljesítette halottja végakaratát, felkel holtából. A díszletrögzítő rúdról alámerül a szellem. Magával viszi engedelmes fiát a mennyországba.
Vagy a zsinórpadlásba.
