Spiró György író-irodalomtörténész-műfordító, Máté Gábor, Zsótér Sándor, Mundruczó Kornél és Schilling Árpád rendező neve hívószó a színházi szakmában és a színházjárók körében. Lett légyen az érdeklődő drámapedagógus, független színházi műhely alkotója, színház és dráma szakos hallgató vagy színi stúdium tagja. Egy dologgal nem számoltam csak a Színházi lecke előtt: hogy Máté Gáboron kívül minden előadó másfél óráig egy helyben monologizál, majd negyed-fél órában kérdésekre válaszol. (Jó, Schilling Árpád adott rövid videorészletet is egy alkotótáborból.) Tévedés ne essék, nincs szó elfecsérelt szombatról.

Szinházlecke, Marczibányi tér

- Aki azt reméli, most bevezetem a módszerembe, az felállhat, és visszajöhet Spiróra - mondta Máté Gábor, aki a workshop helyett egy G. B. Shaw-darab egyik aspektusát villantotta fel. A színész-rendező A hős és a csokoládékatona című művet próbálja egy hete. Bár létezik a darabnak egészen jó operettváltozata, mégis új zenét és dalszöveget íratott hozzá. Mivel a bolgár-szerb határ a helyszín, balkáni muzsikát kért Monori András zeneszerzőtől, aki egy demofelvételről - picit pöszén - illusztrálta az egyik duettet. Ezt majd Jordán Adél is énekli, de nem Kocsis Gergellyel és azzal a két önként jelentkezővel, akivel a Marczibányi téren próbaízelítőt adott a rendező.

Máté Gáborral a kaposvári Hamlet Moszkvában - ez volt az egyetlen Shakespeare-előadás, amely valaha tetszett Spiró Györgynek. Ő volt a darab dramaturgja Kaposváron, és ez a vendégjáték jó időben érkezett, őrületes erővel szólt Gorbacsov beiktatása évében, 1985-ben. Spiró egyébként hiába vezetett teátrumot, dolgozott dramaturgként, ír-fordít darabokat, nem szereti a színházat, csak a drámaolvasást, néha -írást. Két alapigazsággal ismertette meg közönségét: minden irodalmi művet az elején kell kezdeni, és a végén abbahagyni. Valamint minden benne van a szövegben, tessék elolvasni. (És ami benne van a szövegben, azt nem kell megmutatni; igaz ez például III. Richárd testi hibáira.) Mindenkinek azt ajánlja, vesse össze az eredetit a fordítással. Mert például Shakespeare esetében az "őrült szerkesztők" olyanokat írnak a szövegbe - felvonás, helymeghatározás, díszlet, egyéb instrukció - amit a szerző sosem. Hiszen az ő idejében egyben játszották a darabot, és a színpad üresen tátongott. Ott a "fülszínház", nem a mai divatos "szemszínház" érvényesült. Ha a mai rendező mégis a látvány biztonságába kapaszkodna, tessék átfordítani, a látványra húzni a szöveget.

Kép és szöveg kapcsolatáról beszélt Zsótér Sándor is, aki bevallotta, egyre fontosabb neki a textus. Persze kérdés, mennyire ismerjük, ha mondjuk a Bánk bánt, a Csongor és Tündét, a Peer Gyntöt iskoláskorunk óta unjuk. Mikor ezeket rendezte, rájött, mennyire csodálatos darabok. A nézőktől csak annyit vár, legyenek kíváncsiak, ha már a szünetben nem mentek el. A színészektől pedig azt, úgy játsszanak, hogy a nézőtéren higgyenek nekik.

Társulatvezetésre mélyen alkalmatlannak tartja magát, de nem győzi a színészek fontosságát hangsúlyozni. Szeret nem népszerű színészekkel dolgozni, például érett nőkkel, akikkel kevéssé számol a színház. Elve az: az játssza a szerepet, aki el tudja, nem az, akire ráillik a szerzői instrukció.

- Gyáva vagyok, hogy saját embereket toborozzak, ezért maradok körön kívüli - mondja Mundruczó Kornél, aki sikeres színházi előadásai dacára filmrendezőnek tartja magát. Az előadásban a pillanat igazsága, valami életre keltés érdekli. Rendezőként oszlopokat rak le egy produkciónál, amelyek közé beleépül az aznapi valóság. Civil szereplőkkel szeret dolgozni, vagy olyan sztárszínészekkel, akik mesterségüket nem tanulták, hanem ösztönösen tudják.

A nagy sikerű Krétakör Színházat feloszlató és "újrarajzoló" Schilling Árpád a szabad akaratról beszélt. (Az ezzel kapcsolatos gondolatait Egy szabadulóművész feljegyzései címmel már publikálta is.) A színészeket kérdezésre buzdítja, hiszen a színház közösségi műfaj. Elképzelhetetlen, hogy ebben csak egy ember akarata érvényesüljön: a rendezőé. A kulcsszavak itt is, ahogy az egész szombati színházi leckében: gondolatgerjesztés, továbbgondolás.

Színházi lecke-Mundruczó Kornél

Színházi lecke-Schilling Árpád