A nap kritikája: Éjjeli menedékhely (M.G.P.)
Bürokratikus hivatalos fontoskodás a játszóterek padjain felszerelendő korlátokról. Miként lehet megakadályozni, hogy a hontalanok éjszakai pihenőhelynek használják a park padjait. Hosszú a szöveg, fölösleges. Nem fölösleges azonban Bakó Márta, amint egy másik kultúra, másik illem hiteles tanújaként távolságot ad a műhöz. Rendezőileg fölösleges. Színészileg elragadó. Bakó – gondolom – Gaál Erzsi (1951-1998) protekciójával került be Gorkijba. Utoljára Gaál rendezte az Éjjeli menedékhelyet odalent a József Attila alagsori termében. A pinceszínházat korai halála óta róla nevezték el. 1992-ben Luka hamis vigaszait – nagyestélyiben - Galambos Erzsi énekelte a lenn élőknek. Gaál komor, nagy színházi tehetség volt. Alternatív tehetség? Nem. Színházteremtő nagyság. Megelőlegezett sok mindent színháztörténetünkben, aminek ma szedhetők gyümölcsei. Ezen az úton jutott el a táncos, koreográfus, színházi rendező Horváth Csaba a József Attilában felújítani Gorkij ma már 107 éves darabját, amin az elmúlt évszázadban kipróbálta magát minden új színházi kezdeményezés Sztanyiszlavszkijtól és Reinhardttól a mi Tháliánkon át Mnouchkine párizsi kulisszarázó színházáig.
Horváth Csaba nem nyomorrevüt akart, nem a múlt századelő Oroszországának hiteles pincekvártélyát. Antal Csaba színpadi térformálása és feldíszítése félreérthetetlenül mai: egyetlen helyiség a kivasalt belsejű hamburgeresnél. Jó: orosz hamburgeresnél, hiszen a színpad fölé cirill betűkkel házi áldásként a reklámszöveg: Ocseny harasó. Nagyon jó. Minden világok legjobbika, majonézzel vagy ketchuppal? Háttérben hatalmas felfújható Miki egér. Kevély, mint az aranyborjú. Az előadás legvégén ittas tömeg táncolja körül, lelapítja. Ledöntik, mint a Bastille-t? Vagy csak ugrálnak rajta tehetetlen vidámságukban? A moszkvai Arbat gyönyörűen helyrehozott hajdani bojárpalotájában húspogácsát árulnak zsemlében, salátával, sült krumplival. De nem Moszkvában játszódik az előadás. Hanem a halál közelében. A végelszámolásnál. Az első felvonás végén az együttes énekel, táncol, színt játszik, gyászmisét tart a lakatos meghalt felesége és mindnyájunk felett: levonulnak a színpadról, keresztül a nézőtéren, ki az előcsarnokba, vagy a városba.
Az előadók több szólamban táncolnak, átbeszélik az egytagú zenekart, énekelnek. Hol miséznek latinul, hol gyászdalként műdalt kurjongatnak. A rendező naturalista életképek, emberi portrék helyett összetett színjátszásra törekszik, amit játékosai magas szinten megvalósítanak, vagy csak annyit nyújtanak, amennyi telik felkészültségüktől, eszközeik karbantartásától, vagy alulmaradnak a küzdelemben.
Mihályi Győző bravúrosan hangot kölcsönöz az éjjeli szállás tulajdonosának. Ez a szerepe. Hatalmas erővel jelzi a verekedést. És anyjához menekülő mozdulattal embriósodik katonás felesége (Márkó Eszter) ölébe, karjai közé. A fiatal Andrássy Máté rendőre és a hosszú színjátékos utat bekacskaringózott Besenczi Árpád sapkakészítője megjönnek a kocsmából, balra kiállnak a nézőkkel szemben, töméntelen strófából állóan kánonban duettet csuklanak. Ullmann Mónika az első részt kitöltő táncos haldoklása nyuszi füllel – A nyúl halála – finoman megvalósított külső-belső mutatvány. Sztarenki Pál nyomatékos jelenléttel pontos, Földeáki Nóra és Vándor Éva száraz, szép tiszta szövegmondása és összefogottságuk félreérthetetlenné teszi, hogy a rendező áhította előadói modor nem életkor, hanem a színészi összpontosítás erejének kérdése.
Kulcskérdés az Éjjeli menedékhely színreviteleinél Luka szerepének értelmezése. Humanista próféta vagy körözött bűnöző? Méhes László a társulat vezető színész-rendezője nyomatékot kap már Benedek Mari sárga szemetes-ember öltözetétől is. Méhes eltúlzott mimikája, cirkuszi kikiáltó hangja és túlfeszített mozgásrendszerei értékelik Luka vigaszait, hókuszpókusz-humanizmusát.
Súlya van Kádas József zsebmetszőjének, Zöld Csaba Szatyinjának. Ömböli Pál óriáscsecsemőt formázott Aljoskából. Kovalik Ágnes játssza Násztyát, a Báró Fila Balázs. A Tatárból női szerepet szabtak Kocsis Judit számára.
Ketten lenyűgözők: Blaskó Borbála és Krisztik Csaba. Blaskó táncosnő. Antik kórusként végigéli az előadást. Érzelmileg összefoglalja a dráma fölgyűjtötte szenvedélyeket. Véleményez. Összegez. Felerősít. Ironikusan patetikus. A színpad elején megnyitott árokban lobogva ő a tűz, nála melegszenek a társadalomból kifagyottak. Egyikük kézzel felé nyúl. Fájón elkapja: megégette a láng. Addig is, ha hozzáérnének, égési sebeket hagyna maga után.
Krisztik nem biztosan tudja, hogy odalenn nézők ülnek. Magába fordulva, tökéletes összpontosítással ugrik, szaltózik, táncol, énekel, átveszi a ritmust, dinamikát diktál, hangot és lelket ad Gorkij (Morcsányi Géza fordította) szövegének. Elsőrangú táncos színész létére. Elsőrangú színész, lévén táncos. Illetőleg: mert színész. Mindentudásra felkészült színházi érzőlény. Krisztik hangszerként is jó. Szabó Mátyás különféle húros és ütőhangszeren kíséri az előadást. Ő lüktet az előadókban. Megszabja a tartamot és a ritmusokat. Időnként kibírhatatlan. Zavaró. De az a dolga. Krisztik Csabát is hangszerként használja. Hátán, mellén, hasán dobol. Utolérhetetlen biztonság, ritmusérzék, kidolgozottság a Krisztiké. De ha valaki tudni akarja, mi a rendező eredeti elképzelése a színházról és az Éjjeli menedékhelyről: Krisztik Csabát és Blaskó Borbálát kell figyelni. Ők megtestesítik a rendező szándékát.
