Nincs többé örökbérlet

Újjáépítették a szentendrei régi művésztelep galériáját, és három hónap alatt felújítottak tizenkét műteremháza közül egyelőre ötöt. A most nyolcvanesztendős telep házai 1972-ben épültek, ekkor váltották fel a kolónia régi épületeit, és azóta maguk is eléggé tönkrementek. A műteremházak bérleti viszonyát 2005 óta nem rendezték, vagyis akkor lejárt a bérlet, a művészek pedig hallgatólagos megegyezéssel maradhattak tovább. Már ahol maradtak: a házak rossz állapota miatt 2012-re már csak hatban folyt alkotómunka.

A szentendrei művésztelep a felújítás után kulcsszerepet kap a művészeti életben, itt lesz ugyanis a központja az országos művészvagyont kezelő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-nek (MANK), amely a tavaly megszüntetett Magyar Alkotóművészeti Közalapítványtól (MAK) átvette az országszerte található mintegy négyszázötven műteremlakás bérlőkijelölési jogát, és további műtermek, alkotóházak tulajdonjogát (köztük a szentendrei régi művésztelepét, valamint a kecskeméti, a hódmezővásárhelyi, a zsennyei és a legendás szigligeti alkotóházét). A telep 2008-ban lebontott, és most újjáépített galériaépületének egy részében alakították ki a kft. irodáit, amelyeknek a használata gazdaságosabbnak tűnt, mint az eredetileg kijelölt, városligeti Olof Palme Házé – mondta Sárváry István ügyvezető igazgató a felújítást bemutató szerdai sajtótájékoztatón. 

A műtermeket, alkotóházakat meglehetősen rossz állapotban kapták meg, hangzott el. Az utóbbi évtizedekben nemigen jutott ezek karbantartására. Itt, Szentendrén például a szigeteléstől a nyílászárókon át a gépészetig mindent fel kellett újítani. Az épületek nem voltak téliesítve, így csak március és október között alkothattak bennük. Most központi fűtést kaptak. A munkát mindössze három hónap alatt végezték el százmillió forintból, és júliusra befejezik a további hét műterem teljes felújítását is plusz hetvenmillióból. Használatukra tavasszal pályázatot írnak majd ki, amelyen ötéves bérleti lehetőséget nyerhetnek a művészek. A felújításokat pedig folytatni fogják, az igazgató szerint a szigligeti alkotóház lenne a következő.

A több mint négyszáz műteremlakás esetében bérlőkijelölési jogot gyakorol a kft., de nem tulajdonos. A lakások ugyanis nagyrészt az adott település vagy kerület tulajdonában vannak. A sajtótájékoztatón jelen lévő L. Simon László kultúráért felelős államtitkár szerint ezen a területen is elég sok lesz a rendeznivaló. Nem lesznek például a jövőben örökbérletek, vagyis nem lesz lehetséges, hogy egy művész akár egy egész életen át a megkapott műteremlakásban maradjon. Máig ez volt a gyakorlat, szinte csak kihalásos alapon cseréltek gazdát a műtermek. Sőt többször előfordult, hogy a művész halála után sem, mert az özvegy jóhiszemű, jogcím nélküliként benn maradt. Olyan is előfordult, hogy a gyermekek pereskedtek a műteremlakásért, miközben művészek álltak sorba érte. A négyszázötven műteremre körülbelül 5-6 ezer művész szorulna rá, és évente csak negyven-ötven igénylőnek jutott eddig. A jövőben a bérlet öt évre szól majd. Az eddigi bérletek felbontását azonban a tulajdonos önkormányzatokkal kell majd egyeztetni, hisz a MANK-nak nincs joga a szerződések felmondására.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az alkotóművészeti közalapítványt (MAK) azért szüntette meg a minisztérium (még Szőcs Géza államtitkársága idején), mert százszázalékos állami tulajdonú nonprofit kft. formában az állam jobban tud élni tulajdonosi jogaival (ezért alkalmazzák a kulturális terület több intézményénél is). Korábban a MAK kezelésében volt a műalkotásokat értékesítő Képcsarnok Kft., és a martonvásári Akadémiai Nyomda, amely viszont nem a MANK-hoz, hanem a közigazgatási és igazságügyi tárcához került. A Képcsarnokot szeretnék visszakapni, mondta az államtitkár újságírói kérdésre.

Már december elejétől a MANK része viszont a köztéri műalkotások bírálatát ellátó, ösztöndíjpályázatokat bonyolító Képzőművészeti Lektorátus. Mint elhangzott, tavaly az ösztöndíjpályázatok kiírása elmaradt. Ezeket idén emelt összegre, 12 hónapon át havi 100 ezer forintra fogják kiírni. A lektorátus munkatársai közül mindenkit átvesznek, aki az új rendszerben is az intézmény munkatársa kíván maradni. De Kertész László igazgató például lemondott. Helyette Gömöry Juditot, korábbi művészeti főtanácsadót nevezték ki.

Szentendre, 2013. január 9.
L. Simon László kultúráért felelős államtitkár (b) és Sárváry István, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója beszélget a felújítás alatt álló Szentendrei Régi Művésztelep udvarán 201
Szentendre, 2013. január 9. L. Simon László kultúráért felelős államtitkár (b) és Sárváry István, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) ügyvezető igazgatója beszélget a felújítás alatt álló Szentendrei Régi Művésztelep udvarán 2013. január 9-én. A művésztelepen lévő tizenkét műteremből ötöt már felújítottak, és ide költözött a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) irodája is. MTI Fotó: Kovács Attila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.