Megnyílt Párizsban a Szépművészeti-gyűjteményéből rendezett kiállítás

A budapesti Szépművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményéből és a szentpétervári Ermitázs Romanov-kollekciójából érkezett festményekből válogatott tárlat megnyitójával avatták fel kedden este Párizs egyik leglátogatottabb kiállítóhelye, a Pinacotheque új épületszárnyát. A kiállítás fontos eseménye a magyar EU-elnökség kulturális programsorozatának.

A francia főváros egyik legújabb, 2003-ban alapított, magánkézben lévő múzeumának kiállítótere a korábbi 2 ezer négyzetméterről 5 ezerre bővült a Madeleine-templom téren álló háromemeletes épületben. A belvárosi ház belsejét többszintes, szinteltolások segítségével megnagyobbított, kellemes hangulatú terekké alakították át.

Ebből az alkalomból rendezték meg A múzeum születése című kiállítást, amelynek keretében a Pinacotheque magángyűjtők tulajdonában lévő - stílusokat, korszakokat és műfajokat keverő - állandó gyűjteménye mellett két olyan nagy múzeum festményeiből összeállított tárlatot láthat a párizsi közönség, amelyeknek alapját Európa legrégebbi és egykoron legrangosabb magángyűjteményei adják.

Radványi Orsolya, a kiállítás egyik kurátora az MTI-nek a megnyitón elmondta: Marc Restellini, a Pinacotheque igazgatójának meggyőződése, hogy múzeum nem létezhet gyűjtők nélkül. Ennek "illusztrálására" hívta meg Szentpétervárról az Ermitázs gyűjteményét, amelyet a Romanov cári dinasztia kollekciójából alapítottak meg, illetve a budapesti Szépművészeti Múzeum Esterházy-gyűjteményét.

A magyar arisztokrata család a XVII. század elejétől gyűjtött műtárgyakat, a dinasztia legjelentősebb műgyűjtője II. Miklós herceg (1765-1833) volt, aki meggyőződéses európaiként elsősorban a festményekért rajongott. A XIX. század elején Európa egyik legjelentősebb műgyűjteményével rendelkezett, amelyet kismartoni kastélyából 1814-ben bécsi palotájába szállíttatott.

Az Esterházy Galéria a XIX. század eleji Bécs kulturális életének egyik központi helye volt. A kollekció - amelyet 1870-ben felvásárolt a magyar állam - később az Országos Képtár, majd a jogutód budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményének alapjává vált.

A Műgyűjtő Esterházy hercegek című tárlaton ebből láthat most a párizsi közönség 49 festményt, mégpedig az Esterházy-gyűjtemény legrangosabb darabjait, többek között Raffaello, Tintoretto, Veronese, Bellotto, Claude Lorrain, Frans Hals, Salamon van Ruysdael és Murillo remekműveit. A gondosan összeállított anyag méltóképpen reprezentálja az egykori hercegi kollekció minden iskoláját, a bolognai barokk képviselőitől a francia és a spanyol festőkön át azon művészekig, akiket II. Miklós herceg korának legjelentősebb alkotóiként tartanak számon.

A Szépművészeti Múzeumnak a párizsi kiállítás rövid időn belül a negyedik jelentős nemzetközi szereplése. Ezeken a tárlatokon csaknem egymillióan találkozhattak a múzeum remekműveivel. Az utóbbi másfél évben a bécsi Kunsthistorisches Museummal közösen Tokióban és Kyotóban, a múlt év nyarán a moszkvai Puskin Múzeumban, ősszel pedig a londoni Királyi Művészeti Akadémián (Royal Academy of Arts) láthatta a nagyközönség a Szépművészeti remekműveit.

A Esterházy-gyűjtemény május 29-ig tekinthető meg Párizsban.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.