Mark menni Moszkva

Megszületett a Magyar Televízió döntése: az idén Mark képviselheti Magyarországot a moszkvai Eurovíziós Dalversenyen. Az öttagú zsűri az elmúlt három hét alatt beérkezett 105 dalból választotta ki a magyar indulót.

A Mark által előadott dalt, amelynek címe Vigyen a szél (eredetileg: How We Party) és egy svéd zeneszerző műve, a február 11-iki Fonogram gálán hallgathatják meg élőben a televízió-nézők. A 19 éves énekes már két sikeres nagylemezt jegyez.

A Magyar Televízió (MTV) kommunikációs osztályának tájékoztatása szerint Nagy-Britanniából és Németországból is érkezett dal a köztelevízió január közepén meghirdetett felhívására.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükből kiderül, hogy Szulák Andrea előadóművész, műsorvezető, a zsűri egyik tagja, aki elsőként képviselte Magyarországot az Eurovíziós Dalversenyen, a keddi értékelésen rendkívül dinamikusnak, fiatalosnak nevezte a kiválasztott dalt, és úgy vélte, az előadó eredményei garantálják, hogy helyt tud állni a nemzetközi porondon.

A zsűri egy másik tagja, a versenyző felkészítésével is megbízott Lengyel Zsolt rendező szerint a válogatás során az volt a fő szempont, hogy a magyar versenydal megfeleljen a mai európai zenei ízlésnek és a speciális eurovíziós trendeknek, továbbá erős színpadi produkcióként jó helyezést érhet el Moszkvában.

Mark dalának szerzője Figge Boström, akinek nevéhez olyan együttesek slágerei fűződnek, mint a Westlife, az Ace of Base, Emilia vagy az Alcazar.

Mark 1989-ben született Németországban. Operaénekesnő édesanyja kiskorától tanította énekelni, emellett négy évig zongorázni, majd fuvolázni tanult. Mark 2004-ben költözött Magyarországra, és hamarosan be is robbant a hazai zenei életbe az S.O.S. Szerelem! című film betétdalával. Négy kislemeze mellett eddig két albuma jelent meg, a Ments meg szerelem! 2007-ben, a Nem elég tavaly. 2007-ben a Viva Comet gálán ő lett az év új előadója, 2008-ban a Fonogram gálán az év felfedezettjeként és az év hazai popalbumának előadójaként vehetett át díjat.

A magyar versenyzőt kiválasztó zsűri tagja volt még - Szulák Andrea és Lengyel Zsolt mellett - Szűts László, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) elnökségi tagja, Gundel Takács Gábor műsorvezető és Harsányi Levente műsorvezető.
A dalversenyben résztvevő országok közül már több bejelentette indulóját: a britek Andrew Lloyd Webbert kérték fel a dal megírására, a franciák egyik legjobb előadójukat, Patricia Kaast küldik, a dánok pedig egy Ronan Keating-szerzeménnyel indulnak.

A Magyar Televízió január 14-én tett közzé felhívást az Eurovíziós dalversenyre. A pályázatra 2008. október 1-e után bemutatott dalok pályázhattak. Az idei versenyen résztvevő 43 ország előadói a tavalyihoz hasonlóan előbb két elődöntőben állnak színpadra. Magyarország előadója, Mark május 14-én, a második elődöntőben lép fel.

A május 16-i döntőben a két elődöntőben legjobban szereplő húsz dal mellett a házigazda oroszok, és a "Négy Nagy"-nak is nevezett brit, német, spanyol és francia köztévék előadói szerepelnek majd. 2009-ben nemcsak a nézői telefonos voksoknak, hanem a szakmai zsűrinek is fontos szerep jut, hiszen a döntőben fele-fele arányban számítanak majd a nézői és a szakmai szavazatok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.