Röviden

Elhunyt Molnár Zoltán

Életének 89. évében elhunyt Molnár Zoltán József Attila-díjas író. 1920. november 24-én született Debrecenben. 1954-56-ig az Irodalmi Újság, majd a Szabad Nép munkatársa, 1956-ban az Írószövetség titkára volt. A forradalom leverése után letartóztatták, 1959-ben szabadult. Szabadfoglalkozású, majd újságíró volt. Temetéséről később intézkednek. (MTI)

Zeneszerzők versenye

A döntőbe jutott művek bemutatása után kihirdették Budapesten az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzői versenyének eredményét: a kamarazenekari kategóriában Bella Máté Chuang Tzu's Dream, míg a nagyzenekariban Varga Judit Le Temps Retrouvé című művét találta a legjobbnak a zsűri. Az Új Magyar Zene Egyesület (UMZE) és a Budapest Music Center (BMC) kezdeményezésére meghirdetett verseny döntőjébe mindkét kategóriában 4-4 mű került. Az új zenei darabokat a Művészetek Palotájában hétfőn este mutatták be. A zsűri éjjel hozta meg döntését. (MTI)

Festők Hollywoodban

Az Egyesült Államokban élő négy magyar művész és egy szegedi festőnő állította ki munkáit a nyugati parti magyar kulturális sorozat keretében Hollywoodban. San Franciscóból Besze Ferenc és Dittert Edit, Monroviából Dobay Zsuzsa, Los Angelesből Matte Éva, Szegedről pedig Hegedűs Tünde festményei láthatók. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.