Lomtalanítás a kultúrparkban

A Margitszigetnek jót tesznek a ronda, hideg hétvégék: ilyenkor nem száz, hanem csak húsz köbméter szemetet hagy rajta a publikum, bár Budapest 1. sz. kultúrparkján ez önmagában nem segít: több ponton rosszul sikerült lomtalanításokat idéz, általában véve pedig, ahogy az egész város, alaposan össze van fújkálva.

Kétségtelen, hogy a Margitsziget jobb kondícióban van, mint húsz éve, amikor sötét galerik, törött rakétamászókák és emberi ürülékek uralták a tájat, van tehát evolúció, csak lehetne gyorsabb: a közönség egy része valamiért képtelen felvenni a tempót. Talán segítene, ha a sorompóknál megint pénzt szednének, pénzért már nem olyan élvezetes neoluxozni meg padokat szétrugdosni, de ezzel összeomlana a proletárdiktatúra egyik leglátványosabb vívmánya, másrészt mi lenne a jól nevelt kisnyugdíjasokkal?

A Pest-Buda emlékmű környéke még egészen rendben van. Csinos a virágágyás, és azokat a rémes, sufniban matricázott megállító táblákat is eltüntették, amelyek miatt nem mertünk nyíltan a külföldiek szemébe nézni. De ahogy az ember kimegy a pesti partoldalra, elkámpicsorodik. Vagy száz méteren bokáig jár a szemétben (pedig tízméterenként állnak a szemeteskosarak), hülye ákombákomokkal összefirkált padok között, majd belebotlik egy funkcióját vesztett lámpaféleségbe, amelyik alul egy kibelezett, rozsdás áramszekrényben végződik, elvágott drótokkal.

A láda mélyére ráadásul valaki egy kisvirág-mintás bugyit és egy folyékony szappanos flakont installált; nem mondom, hogy egy szűk határidejű novellaversenyen a két obzsé így együtt nem lenne elég jó alapanyag, de itt és így nem látom se hasznát, se értelmét. Egyébként a többi lámpaoszlop is gajra van vágva, a veszélyes részeket fedő alu-ajtókat többnyire letörték, majd nem pótolták, bár lehet hogy ez valamiféle szemléltető oktatás, talán az Elmű rendezte így, direkt, hogy a gyerekek közelről és élesben is megismerkedhessenek az erősáram mibenlétével, ne kelljen pusztán szüleik elbeszéléseire hagyatkozniuk.

A bóklászó, elhagyva a szökőkutat, különféle enklávék mellett halad el, először egy szórakozóhely kertjét szemlélheti meg, amely leginkább egy sikertelen lomtalanítást idéz, később egy ifjúsági szállót, ennek gazdái úgy döntöttek, hogy a berendezés fölösleges/tönkrement darabjait szintén a kertben tálalják fel, majd pedig egy Európa Ház nevű épületet, rettenetesen elhanyagolt udvarral. Nagyon zárva van, az egyik ajtaját még be is deszkázták, mint a pestisjárványokról szóló filmekben.

A jelek szerint a látogatók egy részének Szent Margit se elég szent, a kolostorrom több ponton össze van firkálva, az új álgót kútház különösen, és persze itt is akad szemét, bőven. A Domonkos-rendi kolostor kicsit jobb, az utókor itt mindössze néhány sörös dobozzal és sportújságlappal adózott a régiek emlékének, azaz Krúdynak, Szép Ernőnek, Bródy Sándornak etc., akik a kolostorra épített, 1949-ben lebontott szállóban laktak. A szabadtéri színpad körül letépett plakátokat hoz-visz a szél, a falak természetesen itt is öszsze vannak fújkálva.

Ahogy a budai oldal összes függőleges felülete: a Hajós Alfréd Uszoda sarkánál álló büfé elő- és hátlapjára - néhány náci felirat mellé - egy másfél méteres cigarettázó koponyát rajzolt az ismeretlen mester, és a Palatinus oldala is tiszta tag. A Pala egyik kiszolgáló épülete mellett egyébként ismét láttunk egy hulladéklerakót, amelyet a 2008-as strandszezon tárgyi hagyatékából állítottak öszsze az erre felkent szakemberek. A strand buszvárójának se hátulja, se oldala.

Észak felé haladva viszont javul a kép, egyre kevesebb a szemét, a tag és a limlom. A halastavakban sehol egy pillepalack, a zenélő kúton sehol egy firka. Ez már a szállodák környéke, itt nyilván jobban odafigyelnek a rendre és a tisztaságra, plusz az Árpád hídról kevesebben jönnek le olyanok, akik miatt annyira oda kéne figyelni. Mindent egybevetve azt tanácsoljuk, hogy aki meg akarja mutatni a Margitszigetet valakinek, aki még nem látta, az északról induljon és ne menjen le délre.

Kibelezve
Kibelezve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.