Hetedhét ország fix fénnyel

Kár, hogy Moskovszky Éva ezt már nem érhette meg. Mármint azt, hogy a nevéhez kötődő – egész Európában kuriózumnak számító – baba- és játékkollekciója végre méltó otthonra lelt: a székesfehérvári Hiemer-házban a napokban megnyílt a teljes Moskovszky-anyagot bemutató Hetedhét Játékmúzeum.

Az újdonságot egyebek mellett éppen a teljesség jelenti: a két évvel ezelőtt elhunyt gyűjtő 1998-ban helyezte letétbe azt az anyagot, amelynek helyhiány miatt eddig csak a kétharmadát láthatta a nagyközönség. A mostanáig Székesfehérvári Babaház néven ismert tárlat új fenntartót is kapott, Fejér megyétől a város önkormányzata vette át a gyűjteményt, részben abból a megfontolásból, hogy a Hiemer-házban az eddigiekhez képest jóval színvonalasabb körülményeket tud biztosítani az állandó kiállításnak.

Nem csak a gyerek látogatókra számít az új játékmúzeum
Nem csak a gyerek látogatókra számít az új játékmúzeum

Sőt, a vadonatúj múzeumban a játékok és babák mellett otthonra leltek Réber László rajzai is. A grafikus örökösei összesen 1300 alkotást ajánlottak fel a kiállítás számára: a falakra elsősorban a meseillusztrációi (köztük a Janikovszky Éva-kötetek híres képei), valamint Örkény István egyperceseihez, Nagy Lajos Képtelen természetrajzához készült alkotásai, illetve az Élet és Irodalomban megjelent rajzai kerültek fel.

A Moskovszky-gyűjtemény jóval több, mint játékbabák kollekciója: átfogó kor- és művelődéstörténeti tabló, régi idők lakáskultúrájának lenyomata. A páratlan anyag létrehozása Moskovszky Évának és édesanyjának, Auer Erzsébetnek köszönhető. A gyűjtést Auer Erzsébet kezdte el, akinek az édesapja igyekezett minél szebb játékokkal meglepni a gyermekeit. Az apa korai halála miatt azonban az elszegényedő Auer családnak egy kisebb házba kellett költöznie, ahová a babákat és a játékokat a gyerekek nem vihették magukkal, ami Auer Erzsébetnek feldolgozhatatlan traumát okozott. Saját bevallása szerint felnőtt fejjel a gyerekkori idill felidézésének szándékával látott neki a babák gyűjtésének. Moskovszky Éva nyolcévesen kapcsolódott be édesanyja munkájába. Évtizedeken át együtt járták a régiségkereskedéseket, sokan csak úgy emlegették őket, hogy „a bolond asszony, meg a lánya”.

Moskovszky Éva már tudatos gyűjtőnek számított. Művészettörténésznek tanult, szakterületének a játéktörténetet választotta, így aztán biztos kézzel és jó ízléssel gyarapíthatta a kollekciót. A babamúzeumból a Hiemer-házba átköltöztetett több mint hetven enteriőrt is ő állította össze. A porcelánfejű babákat polgári miliőbe – miniatűr játékbútorok, használati és dísztárgyak, kandallók, cserépkályhák, függönyök, faliképek közé – helyezte. Az egyes életképek különböző helyszíneket és szituációkat idéznek: konyhát, fürdőszobát, szalont, betegszobát, szatócsboltot, templomot vagy nyaralást, születésnapi ünnepséget, színházi előadást.

– A Hetedhét Játékmúzeumban olyan új enteriőröket is kialakítottunk, amelyeknek az anyagát eddig nem láthatta a nagyközönség –mondja Nagy Veronika néprajzkutató, a kiállítás kurátora. – Csupa olyan féltett kincsről van szó, amit Éva néni a haláláig a saját otthonában őrzött. Csak most került elő például egy 1780-as években készült, párját ritkító sakkintarziás babaszekrény. A játékok egy részét egyébként a készítőik eredetileg nem is játéknak szánták, főként mesteremberek által gyártott – a bútorokat és a használati tárgyakat miniatűr formában megjelenítő – mintadarabok lehettek.

Az új intézményben számos interaktív megoldással kedveskednek a gyerek látogatóknak. Így például a vitrinek alatt kihúzható fiókok találhatók, amelyekbe a tárlat anyagához kapcsolódó korabeli és a modern, ezúttal kézbe is vehető játékokat helyeztek. A színes kivetítőkön olyan fotók láthatók, amelyeken a vitrinekben lévő tárgyakat lehet szemügyre venni más-más nézőpontból, így a képernyőn elolvasható például, hogy milyen felirat szerepel egy miniatűr herendi vagy meisseni porcelánjáték alján.

Kialakítottak egy olyan helyiséget is, ahol a játékmúzeum anyagának felhasználásával rendszeresen tarthatnak különböző játéktörténeti, kézműves- és mesefoglalkozásokat. Az új helyszínen műtárgyvédelmi szempontból is jobban figyelnek az enteriőrökre: a zárt vitrinekben állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosítanak a változatlan fénnyel megvilágított száz-kétszáz éves tárgyaknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.