Érdekes, hogy hasonló feladatokat milyen különböző hatásfokkal tudunk megoldani. Az önkiszolgáló boltokban a kosarakkal sosem volt probléma, a bevásárló kocsik összegyűjtésére is tökéletes megoldást nyújtott a pénzbedobós lánc bevezetése. Ahogy észrevettem, a megszokás még Ferihegyen is jól működteti a bőröndszállítást szolgáló rendszert, pedig az ottani kiskocsiknál nincs hová mit bedobni. (Gondolom azért, mert nem várható el, hogy vendégeink forintérmékkel fegyverkezzenek föl, mielőtt felszállnak a Budapestre tartó gépre.)

Úgy látszik, a parkolási gondokra még nem találták meg az optimális megoldást a szervezéstan tudományának szakemberei. Számomra érzékletes példája volt ennek egy új logisztikatankönyv bemutatója a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ismervén a Vámház téri épület fekvését, eszembe sem jutott autóba ülni, és a 2-es villamossal még túl korán is jöttem. Aki sajtótájékoztatóra a meghirdetett időpont után öt perccel lép be, még legalább kétszer annyi várakozásra számíthat, de ezúttal 25 perc késéssel kezdtek. Mint kiderült, megpróbálták megvárni az egyik szponzor cég vezérét, aki végül csak az első előadás befejezésekor érkezett meg. A neves logisztikai vállalkozás első embere mindenki előtt azzal védte magát, „nem gondolta volna, hogy háromnegyed órán keresztül nem talál majd magának parkolóhelyet a környéken".Hát így állunk.

De vissza a képhez, amelyhez ez a vicc tartozik: Marslakók szállnak le a Földre. Ahogy sétálgatnak a városban, észrevesznek egy parkolóórát. Vizsgálgatják egy ideig, majd az egyikük megszólal: - Rondák ezek a földi nők, de legalább nem kerülnek sokba.

Nézem tehát ezeket a marslakókat a nyolcvanas évek elejéről, és megfogalmazódik bennem a kérdés: miért is kellett lecserélni őket?

1. Nemrégiben voltam egy külföldi nagyvárosban: éppen ilyenek állnak a központjában, harminc év óta nagyon szépen működnek, ma is simán benyelik az aprópénzt.

2. Ha már otromba jegykiadót állítottak föl a helyükre, hogy jó messzire el kelljen gyalogolni hozzá, miért nem lehet kártyával fizetni, miért nem fogadja be a papírpénzt, miért tart jó sokáig, amíg végre beveszi az új kétszázast is (Már beveszi? Egy hete még kiköpte az az automata, amelyikbe pénzt szoktam bedobálni.) És miért utálja a százasaimat? Miért csak minden második-harmadik jó neki?

3. Miért nem tud visszaadni, ha túlfizetném az esti záróra idejét? Ha végre elfogadja a százforintost, nem ad jegyet, mert így öt perccel túllépném az időt. Tulajdonképpen szép tőle: összehozott a sarki trafikossal, aki már előre köszön, ha meglát. (Szereti azokat a betérő vendégeket, akik csak váltani akarnak, és nem marad aprója az igazik vevők számára. De legalább tartana olyan rágót, amit szeretek, avval a maga javára fordíthatná a helyzetet!)

4. Emlékszem, úgy 15 éve még megtanultam egy cikkhez, hogyan számolja a telefonközpont az úgynevezett impulzusokat. Hol vagyunk már ettől! Az új évezredben a másodperceket számlázzák a mobilcégek, csak az utcai parkolóóránál megoldhatatlan, hogy annyit fizessek, amennyi ideig raboltam a működtető cég idejét! (S ne tessék a mobiltelefonhoz utasítani! Nem akarok küszködni vele, és azt sem akarom, hogy bárki visszakereshesse, merre jártam, amíg nem vétek a szabályok ellen!)

5. Sok baj van velem, mert ezért igazából azt sem szeretem, hogy újabban a bevásárló központok sorompója leolvassa a rendszámomat, és sokszor kihajthatok anélkül, hogy le kellene tekernem az ablakot a már kifizetett jegy bemutatásához. Ha már ilyen ügyesek, azt miért nem tudják ők sem megoldani, hogy percalapon fizethessek?!

6. Hagyjuk az aktualitásokat, a napi oldalakat író-szerkesztő kollégákra, de annyit azért jegyezzünk meg, hogy nálunk a közszolgálati feladatokból üzletet csináló magáncégek rögtön hatóságnak is képzelik magukat. És micsoda képük van arról, hogyan is működik a mi pénzükből értünk fenntartott hatóság!