Más kérdés, hogy a Műegyetem új férfi kollégiuma, amelyet ezer hallgató otthonául szántak a Petőfi híd budai hídfőjénél, aligha készült volna el az augusztusi határidőre, ha maguk a reménybeli lakók nem segítenek a munkálatokban. A műegyetemi KISZ-fiatalok szocialista brigádjai hordták a bútorokat, szovjet és NDK-beli vendég egyetemisták (építőtábori jelleggel) ásták a csatornát, rendezték a terepet, a lányok pedig - akik számára ugyanekkor külön, 400 fős kollégium épült - pucolták az ablakokat, mosták a csempét. E serénykedés láttán - az újság szavaival élve - „fokozták a tempót" az országos Szakipari Vállalat festő-, üveges-, mázoló- és padlóragasztó szakmunkásai is.

Hiszen nagy volt a tét. A kollégiumoknak el kellett készülniük az augusztus 30. és szeptember 4. között Budapesten megrendezendő atlétikai Európa Bajnokságra. A fővárosi és Budapest-környéki diákszállásokon helyezték el ugyanis a versenyzőket és kíséretüket, a Petőfi hídnál lévő hatalmas, vadonatúj létesítményt pedig egyenesen a sportújságírók lakóhelyéül szánták. Nem csigázom tovább az izgalmat: minden annak rendje és módja szerint lezajlott, s a vendéget távoztával a diákok végre birtokba vehették az 52 millió forintért felépült kollégiumot.

Bár a diákszállóra egyszer és mindenkorra ráragadt a férőhelyek számát idéző Ezres név, a hivatalos keresztségben azonban Münnich Ferenc emlékét őrizte. Ami már csak azért is pikáns, mert az épület egész környezete amúgy egy harminc évvel korábbi ideált idézett. Árkay Aladár pályadíjnyertes tervei szerint a Horthy Miklós hídról levezető, nyílegyenes, sávházakkal szegélyezett Szent Korona útja - mielőtt beletorkollott volna a Horthy Miklós útba - egy palástot formázó, íves teresedéssé szélesedett volna ki. Ebből akkoriban a hídon és a tér egyetlen, íves kiképzésű házsorán kívül nem valósult meg semmi. 1966-ban azonban megszületett a sugárút egyik térfala is: a Münnich Ferencről elnevezett kollégium.

A tizenegy szintes, és idővel koedukált intézménnyé váló diákszálló egyébként hamar az egyetemi élet fontos színhelye lett. A földszintjén már a kezdetekkor képzőművészeti kiállítóhely nyílt, falai között temérdek bulit tartottak. Az épület azonban idővel elöregedett: szobáit - melyeket a diákok hamar a maguk képére formáltak - az évtizedek során lelakták, a látványos üvegfalat, amely szaunává változtatta a szobákat, belülről hővisszaverő fóliával ragasztgattak tele. A hiányzó hűtőket pótolandó a látványnak elválaszthatatlan része lett az ablakokon kilógatott temérdek elemózsiás zacskó. Kész megkönnyebbülés volt, amikor - a diákok szavazatai alapján 1990 februárjában Kármán Tódor nevét fölvevő - intézményt 2007-re a pincétől a padlásig felújították.

Amikor ez a kép készült, persze még senki se gondolt a negyven évvel későbbi gondokra. Öreg szakik és ifjú építőtáborozók pakolták a matracokat, az épület végét pedig még állványok támasztották. Lapunk fotóriportere, Mikó László elálldogálhatott ott egy darabig, nézve a sürgés-forgást. A Népszabadság hasábjain végül nem ez a lovas kocsis kép jelent meg ugyanis: azon a Fősped-Főtefu modern teherautójáról emelik le éppen a szekrényeket.

Népszabadság archív - Mikó László

műegyetemi költözés