És nem sokkal derűsebb a helyzet a posztapokaliptikus regényben sem, amely talán a másik kettőnél is kiábrándítóbb, reménytelenebb helyzetet fest elénk. Ám ahogy Tarantinónál, úgy McCarthynál is csupán eszköz és nem cél az erőszak, hiszen pontosan tudja, hogy a megnövekedett ingerküszöbbel rendelkező olvasó csak akkor hajlandó elgondolkodni az alapvető emberi kérdéseken, ha minél rémisztőbb a körítés. Ám mindvégig csak körítés marad. Ürügy a párbeszéd elindítására. McCarthy ugyanis igazi író módjára szinte azonnal árnyalja a képet. Ide-oda indázó, balladaszerű mondataival megteremti a lepusztult, kiégett, embertelen környezet költészetét, melyben a pusztulás mindig a legfőbb érték, a humánum pusztulása is egyben – fennköltség és patetizmus nélkül.

A gyakran Faulknerhez hasonlított író Charles McCarthy néven látta meg a napvilágot, 1933-ban. Délen, Tennesseeben nőtt fel, ám valamiért mindig is a vadnyugat vonzotta. Első művét, a The Orchard Keepert, 1965-ben jelentette meg a Random House. Mint ahogy a legenda tartja, azért kereste meg egyből ezt a tekintélyes kiadót, mert mást nem is ismert.

Ám mindezek ellenére az átütő szakmai sikerre egészen 1985-ig kellett várnia, mikor is mindmáig leghíresebb regényét, a Véres délköröket jelentette meg. Amerikában a művet nem egy kritikusa az utóbbi évtizedek legkiemelkedőbb prózai teljesítményei közé sorolja, Philip Roth és Thomas Pynchon előkelő társaságába.

Az anyagi sikert – hiszen McCarthy elég sokat küzdött a pénztelenséggel – következő regénye, a National Book Awardot is kiérdemelt Vad lovak (az Ulpius-ház gondozásában jelent meg) hozta el, melyet 2000-ben Billy Bob Thorton meg is filmesített. Az adaptáció messze nem lett olyan sikeres, mint a regény, így a lavina elindításához McCarthynak hét évet és a Coen testvéreket kellett kivárnia. A négy Oscart nyert Nem vénnek való vidék már meghozta a filmesek kedvét: 2009-ben Az út című regényének mozgóképes változata készült el, s azóta szinte minden évre jut egy McCarthyadaptáció. A már említett Véres délköröket vélhetően jövőre mutatják be, csakhogy nem a beharangozott Ridley Scott ült be a rendezői székbe, hanem Todd Field. 2012-re pedig a Cities of the Plaint jelentették be Andrew Dominik rendezésében. Az érdeklődés érthető: McCarthy képes beszéde, feszes párbeszédei szinte kész forgatókönyvként szolgálnak.

A megfilmesítések, bár nem adják vissza minden ízében a regények világát, közelebb hozzák leendő olvasóihoz az egyre népszerűbbé váló szerzőt. Nem véletlen, hogy a Magvető is a filmekhez igazította, igazítja a magyar nyelvű kiadásokat (jövőre a westerntrilógia valamelyik darabja várható).McCarthy nimbuszát pedig tovább növelheti megközelíthetetlensége, hiszen tudvalevően kerüli a feltűnést: alig ad interjút, és szinte semmit sem tudni a magánéletéről. Ám ez a barátságtalan, fecsegést kerülő magányosság minden másnál jobban hitelesíti vízióit.