Fekete kocka és szívószálkazal az építészeti díjazottak
A film már megint nem indult el. Nem baj. Mőcsényi Mihály tájépítész az életben még érdekesebb, mint a filmen. De azért a portréfilm pergő kockáin is tudott jókat mondani. Mert végül azért elindult a film, így az idén 90 születésnapját ünneplő egyetemi tanárról kiderült, hogy különleges humorral és bölcsességgel bír.
A szakmai tudásról nem is beszélve. Szeme se rebbent, amikor Barcza Gergely a Trafó színpadára vonszolt egy szívószálakból ácsolt építészeti "magas jelet". A mű egy dubai ötletpályázatra készült. A kiírónak egyetlen kikötése volt: az "ikonszerű magas jel" tervezésekor vegyék figyelembe a légifolyosó miatti magassági korlátozást.
De Dubai-ban mindent lehet, így Barcza Gergely és társai szabadjára engedték fantáziájukat. Az acélcsövekből szőtt kazal – némely zsűritagok szerint hópihe – egyáltalán nem tűnik épületnek. A szó valódi értelmében nem is az. Inkább egy szobor, amelynek a tetején kilátó-kávézó, az aljában meg konferenciatermek kaptak helyet. De csak azért, hogy valami funkciója is legyen az építészeti jelnek.
Ha megépülne. A semmi közepén. Nem épül meg, de attól még nagyon tetszett a zsűrinek.
A Média Építészeti Díjat megálmodó Építészfórum.hu közönségének méginkább. Erre a pályaműre adták ugyanis a legtöbb szavazatot. Így a magas jel alkotói vihették haza az egyik közönségdíjat.
A megvalósult projektek között Tiba János tervező által újraálmodott Párizsi Nagyáruház vitte el a pálmát, tetején a kilátóterasszal és az üvegbálnával. A közönségdíjakat a zsűrizést megelőző online szavazás alapján osztották ki. Az elmúlt évekhez hasonlóan a tervekre az idén is az Építészfórum honlapon, míg az elkészült házakra az Indexen adhatták le voksukat az érdeklődők.
S egy kis történelem. Az első Média Építészeti Díjat 2005-ben osztották ki, népszerűsége azóta töretlenül növekszik évről évre mind az építészek, hanem a laikus közönség körében. A díj különlegessége, hogy nem szakmai zsűri dönt a megépült projektek és építészeti tervek sorrendjéről, hanem újságírók. Az idén jelentősen kibővült a médiamunkásokból verbuvált bírólócsapat, így a hét megvalósult épületről, illetve a hét tervről már tíz különböző – tévé, rádió, újság és online portál – médium munkatársa – köztünk lapunk újságírója – mondta el véleményét.
– Ez a díj nem szakmai presztízsről és pénzről, hanem a kommunikációról szól, aminek egy ilyen szándékosan "játékosan-komoly" keretet adtunk – magyarázza Pásztor Erika Katalina, az online építészmagazin egyik alapítója.
– Ez a díj nem minősít, hanem tükröt tart a tervezők elé, amelyben nem csak egymást látjuk, hanem azt is, hogy kicsi és zárt szakmai berkeinken túl mit gondolnak a munkánkról a kultúra többnyire nem reflektorfényben élő, de a háttérben igencsak meghatározó közvetítői. A szerkesztők, rovatvezetők és újságírók figyelme sok százezer másik ember figyelmét tereli és befolyásolja, s ha ezt a díjazást nem is nézik annyian, mint egy focimeccset, évről évre fontosabbá válik és egyre több érdeklődés kíséri.
S valóban. Az idén teljesen megtelt a ferencvárosi Trafó előadóterme. Még a lépcsőkön is ültek. Ettől-e vagy mástól, de a hangulat is a magasra hágott. Az építészek többsége vette a lapot. A művek bemutatása így inkább baráti beszélgetések indításának tűnt, mintsem veretes-szigorú előadásnak.
Hasonló szellemben dolgozott a zsűri is. Kérdezett, feleselt, évődött, barátilag hátbaveregetett, s mit tagadjuk, időnként beszólt. Máskor vágyakozott. Abban ugyanis mindannyian egyetértettek, hogy szívesen beköltöznének Bődey Attila és Polgár Ágnes által tervezett remetehegyi családi házba. A laikus bírálók mellé kirendelt ítészek – Martinkó József és Wesselényi-Garay Andor – művészien csavarták a szót. Hol vitriolba mártott lúdtollal kenegették az építészeket, hol meg addig veregették a vállukat, amíg már a gyomorszájuk is fájt. Mindezt egy értő, poénokat váró és hálásan fogadó közönség előtt.
Bármilyen jól éreztük is magunkat: eljött az ítélet pillanata. A pontszámokból összeállt a végeredmény. A megvalósult projektek közül a Black Box kapta a legtöbb pontot. Bodrossy Attila és Czigány Tamás építészek – a győri Széchenyi Egyetem tanárai – saját diákjaiknak terveztek műteremházat egy régi kompresszorházból. (Az épületet egyébként az egyik legrangosabb nemzetközi elismerésnek számító Mies van der Rohe díjra is jelölték az idén.) S milyen jól. A hely szelleme működésbe lépett. A terv kategória első helyezettje ugyanis egyik tanítványuk Németh Dávid lett, aki a mosonmagyaróvári magtárat bővítette volna egy ül épületrésszel a szépséges egyszerűség jegyében.
Az est véget ért. Útravalónak azonban mindenki hazavihette Mőcsényi Mihály életbölcsességét: a kötélmászásban nem a feljutás a nagy dolog, hanem a leereszkedés. Felfelé kapaszkodás közben sokan elfelejtkeznek arról, hogy le is kell onnan ereszkedni, amihez nem kevesebb erő kell.
