Fáy-filmkritika: Petőfi pirosa

Nem tudom, hogy a filmre is érvényes-e a rodolfói mondat: figyeljék a kezemet, mert csalok. Hogy ha Groó Diana a János vitézből szavaló cigány gyerekekkel figyelmezteti a nézőket, hogy tündérmesét néznek, akkor szabad-e... Mit is nem szabad? Megédesíteni az életet? Mese-cigánysort építeni, vidám szegénységet, ahol Nyakó Juli az anya, és a mostoha is egy kedves, megértő orvhalász? Miért ne? A cigánybáró áriázó Ciprája és Szaffija talán a valóságból szökött a színpadra?

Valami persze nincs rendben a filmmel, de nekem nem a realizmus hiányzik belőle. Aki a hétköznapokat kéri számon azon a történeten, hogy egy kisfiú Vespát nyer a csokoládéval, és elindul egyedül Budapestre a nyereményéért, az meglehetősen földhözragadt állapotban ült be a moziba. Nem is a filmszerűséggel van a baj, szépen össze van rakva minden, a képek képek, a zene nagyszerű, a gyerekek helyesek, vagy ne óvatoskodjunk: nagyon helyesek. A színészekkel már több baj van, Nyakó Julin kívül mindenkinek gondjai vannak a szövegek elmondásával, és néha olyan súlyosak a gondok, hogy nem is értem, miért maradt benne a kész filmben a nyuszis jelenet. A történet szempontjából nem kihagyhatatlan, és egy rendezőnek látnia kell, ha valami ennyire nem sikerül. De egyébként sem erősek a párbeszédek, a történetet pedig néha erőnek erejével kell csavargatni, nehogy túl hamar jussunk el a végére.

Nem hiányzik sok ahhoz, hogy a Vespa valóban jó film legyen. Talán csak valami keményebb elszánás, a ballasztok kidobálása. Mert ebben az állapotában nem repül, csak egy picit szakad el a földtől, és folyton odaütődik a kiálló szikláknak. Belebotlik szociokövekbe, az embertelen és zsúfolt városi élet ábrázolásba, neurotikus városiakba és természetközeli cigányokba, nekiütődik ezeknek a régi gyerekfilmkliséknek, amelyekben kedves, bohém felnőttek ügyelnek a gyerekekre. Közben pedig mégis szép a film, és könnyű a szépre emlékezni. A két gyerekre, ahogy nevetgélve kidobatják magukat az óráról vagy a pirosra, a film alapszínére. Piros a vándorgyermek, Lali cipője, pulóvere és piros a pályán megálló vonat, ahonnét gyalog kell elindulni az utasoknak a végcél felé. És, persze, piros a Vespa is. Mesemotorral, színarany erdők során. Lehet, hogy én is csak egy rossz néző vagyok, aki nem mer fölemelkedni? Magunk vagyunk a ballaszt a kosárban? Mikor már majdnem elszakadunk a földtől, nem illik megkérdezni, hogy hová repülünk és miért?

 

Vespa
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.