Ellopták a Győri Balett díszletét

Az idén 30 éves Győri Balett az új évadban a hazai, osztrák, német és svájci fellépések mellett New Yorkban is színpadra lép majd, többek között egy olyan fesztiválon, amelyen a közép-kelet európai régióból egyedüli táncegyüttesként szerepelnek.

A társulat Győrben kétrészes ünnepi estet tart az új szezonban, ahol Schubert-Robert North A halál és a lányka, valamint a Rolling Stones és Christopher Bruce Kakas című darabja lesz látható - adta hírül a Kék Duna Rádió.

Kiss János igazgató elmondta: már idén májusban elkezdődött a 30 éves Győri Balett ünnepségsorozata a Petruska című darab bemutatásával.

Itthon 30 előadást tart a Győri Balett: a 17 győri bérletes fellépés mellett Debrecenben, Pécsett és Szolnokon is látható lesz az együttes, a fővárosban pedig a Művészetek Palotája ad otthont a ttársulat fellépésének.

Egy rendhagyó előadást is tart Budapesten a balett: december 7-én a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a Liszt Ferenc Zenekarral lép fel.

A Győri Balett jövő tavaszi bemutatója lesz a Carmen felújítása, amellett már tervezik a VII. Magyar Táncfesztivált és Táncvásárt. Ez utóbbiról Kiss János azt mondta, hogy azon hazai produkciókat szándékoznak eladni külföldre.

Jelentős eseménynek ígérkezik a társulat életében, hogy ismét felléphet New Yorkban, a Joyce Theaterben, ahol Stravinsky-estjükkel, a Petruskával és a Tavaszi áldozattal állnak színpadra 2010. január 25. és 31. között.

A társulat a Gaudi című darabbal is fellépett volna külföldön, de újvárosi raktárukbál még júliusban ellopták annak teljes díszletét, aminek pótlása 5,5 millió forintba kerülne. Erre nincs pénzük, így ez a turné elmarad.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.