Maurice Druon de Reyniac 1918. április 23-án született Párizsban. Családfája meglehetősen szerteágazó, felmenői egyebek között Languedocból, Flandriából, Brazíliából és Oroszországból származtak. Apja, Lazare Kessel színész még gyermekként az oroszországi Orenburgból vándorolt ki családjával együtt Nizzába.

Maurice Druon már igen korán, középiskolás korában publikált különböző irodalmi folyóiratokban, s országos tanulmányi versenyt is nyert. A középiskola után politikatudományi, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott.
A második világháború elején egy ideig katonáskodott, leszerelése után ismét visszatért az irodalomhoz, 1939-ben írta első darabját, Mégarée címmel. Franciaország német megszállásakor (1940) csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz, majd 1942-ben Angliába szökött, ahol a londoni rádió francia osztályán dolgozott. 1943-ban nagybátyjával, Joseph Kessellel, a neves riporterrel együtt írta meg a francia ellenállók himnuszának (Le Chant des partisans) szövegét.

A háború után visszatért szülőföldjére, s elhatározta, hogy csak az írásnak szenteli életét. 1948-ban jelent meg az Emberek alkonya című regénytrilógiájának első kötete Finom famíliák címmel, melyet Goncourt-díjjal jutalmaztak. 1954-ben jelent meg Élni kéj című regénye, melyben egy olasz kurtizán életét írta meg, majd 1956-ban A Mondez palota című kisregényében szellemesen, szórakoztatóan festette meg a dél-francia nemesség széthullását. 1955-ben merész vállalkozásba fogott: írói munkaközösséget szervezett, ennek segítségével megkezdte egy hét kötetből álló történelmi regénysorozat megírását, amely Elátkozott királyok címmel eleveníti fel két és fél évszázad történetét, Szép Fülöptől IV. Henrikig.

Irodalmi munkásságával párhuzamosan Druon a közéletben is komoly szerepet vállalt: számtalan kulturális testület tagja volt, több kétoldalú bizottságban komoly pozíciókat töltött be. A politikai életben is jól csengő név az övé: a gaulle-ista politikus 1973 és 1974 között Pierre Messmer miniszterelnöksége idején a kulturális miniszteri tisztséget is betöltötte, majd 1978-tól 1981-ig a Nyugat-európai Unió és az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének tagja volt. 1978-1981 között pedig Párizs nemzetgyűlési képviselője volt, illetve 1979-1980-ban az Európai Közösségek parlamentjében volt képviselő.