Bányai Miklós felügyeli a Zeneakadémia rekonstrukcióját

A Zeneakadémia rekonstrukciójának felügyeletével Bányai Miklóst bízta meg június 20-i hatállyal a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi). A megbízás a beruházás befejezéséig, a jogerős használatbavételi engedély kiadásáig, legkésőbb 2013. december 31-ig szól – írta közleményében a NEFMI sajtó- és kommunikációs titkársága.

Bányai Miklós feladata lesz többek között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rekonstrukciós munkálatainak figyelemmel kísérése. Ha a Zeneakadémia PPP- konstrukcióban készülő – új campuszával, valamint a kollégium felújításaival és egyéb – beruházásaival kapcsolatban hiányosságok derülnének ki, vesse fel azok kivizsgálását.

Bányai Miklós 1971-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnök Karán, majd 1975-ben okleveles mérnök-közgazdász diplomát szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen.

A rendszerváltás előtt a Láng Gépgyár kereskedelmi igazgatója, majd az Ipari Minisztérium miniszteri biztosa volt, 1990 után az MHB-DAEWOO Bank vezérigazgató-helyetteseként és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank vezérigazgatójaként is dolgozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.