Eszik ábrázolása, mint legtöbbször, egyszemélyes. A Kokoschka nője lap címszereplője sovány, vékonynyakú és enyhén eszement, piros ruhájából kibukik az ehhez képest nagy melle, valamiképp áttűnik törékeny lábaihoz képest vastag combja. Mintha táncolna; karjait széttárja, arcán elragadtatás és sok smink, amitől is a tekintete egyszerre lárva- és bohócszerű.

2009-07-21,

Eszik nemcsak Alma Mahler önéletírásához képez ellensúlyt, grafikáival generálisan tesz igazságot. Hogy Jóbja szánalmas és Júdása hitvány, az természetes, ha kíméletlenül hangsúlyozza is a tulajdonságokat, de Szent Kristófja, ez a dinamikus, impozáns atléta is úgy jelenik meg a rajzán, mint akinek a fejét határozottan ütlegeli a nyakában tomboló Gyermek. A mű szélén, ellentétben képcédulával, nem is az a cím van felírva, hogy Szent Kristóf, hanem az, hogy Szent Kristóf átirat, és ez a pontos, mert a művek dühödt szuverenitással fogják marokra az ikonográfiát. Több Zeusz és Európa címet viselő kompozíción a főisten-bika mind valósággal meghágja a türoszi királylányt, szó sincs idillről, szelídségről, és a Mars és Vénusz lap is inkább csüggesztő, mint frappírozó, hisztérikus szexuális jelenet.

Eszik bravúrosan és nemtörődöm módon rajzol. Többnyire aktokat, amelyeknek anatómiai részleteit és pszichológiai vonásait mesterfölénnyel, a tehetség és a jártasság lefegyverző magabiztosságával húzza meg, sőt dobja fel, hogy aztán egy váratlan pillanatban az egészet hirtelen abbahagyja, vagy artikulálatlan vonalakkal folytassa. A Jobb lator dinamikus, erős teste fölött olyan gyötört fül-orr és tekintet uralkodik, amely galádságot és esendőséget egyszerre sugároz, azaz viszolygást és együttérzést egyszerre hív elő - a jobbfélen. A bal oldal ugyanis hiányzik, elmarad, nem készült el, de ez a hiány csak anatómiai: a félbehagyott arc a végletekig növeli a feszültséget.

S bár éppen elég dilettantizmust és modorosságot ismerünk, ahol a karikaturisztikus indulat, a mesterkélt szenvedély próbálja pótolni a szakmai elégtelenséget, Esziknél ezek a hirtelen rajzi rikoltozások is mindig meggyőzőek. A görkorcsolyázó nőknél, ahol az ábrázolás átmegy pipaszár lábakba, a szexesített mitológiai jelenetekben, ahol Lilithnek és a Leviatán legyőzőjének egyaránt kíméletlenül eltúlzott dimenziójú a melle és a mellbimbója, a karikaturisztikus nem vált karikatúrába.

De provokálóan közel jár hozzá. Az öreg Picasso, ez a mesterlap úgy kombinál össze izmos, de korarányos hassal rendelkező férfiaktot bikafejjel, hogy abban a picassói Minotaurusz-élmény kettőssége, többértelme a mesternek járó hódolattal és némi öregedés-rezignációval keveredik - és elragadóan ironikus. Ellentétben az Hommage a Callot féllábú, mankóval-bottal menekülő szánalmas katonájával, amely kíméletlenül, komiszul groteszk, de hiányzik belőle - a legtöbb Eszik-műből hiányzik - a francia mester minden rettenetbe beszivárgó tárgyszerű könnyedsége. S ha már az elődöknél tartunk: Eszik Alajos grafikája lényegében expresszionista. Szenvedélyes, türelmetlen, torzít és kihagy. Ám az a tapasztalat, szkepszis és csalódás, amely az expresszionisták diadala óta, száz év alatt felgyülemlett, megakadályozza a művészt a követésben, az ismétlésben, az utánérzésben.

Bár az Eszik-panorámában is felbukkannak kortárs társadalmi jelenségek - korteskörutakról, a nemzeti ünnepek körüli gyalázatról igen lélekemelő lapok készültek, - a kritika tárgya általánosabb. Szenvedélyes röplap, tiltakozó támadás minden darab, de ez az agitációs grafika nem egy ideológia érdekében és nem egyetlen ellenféllel harcol. Ha a huszadik századi avantgárd művészet a forradalomért kiáltott, ha Grosz már válogatás nélkül az egész társadalmat támadta, Eszik totálisabb: a teljes világ ellen tiltakozik. Egyébként oktatói hivatásához méltó módon, rajzban, metszetben, alukarcban és akvatintában egyaránt mesterszínvonalon.

(Eszik Alajos: Casting, Aulich Art Galéria)