'A kormány visszaforgatja az idő kerekét'

Elfogadhatatlannak tartja a Műkritikusok Nemzetközi Szövetségének (AICA) Magyar Tagozata "a kulturális intézményrendszer és a kultúrafinanszírozás még működőképes elemeinek szétzilálását". Az MTI-hez pénteken eljuttatott nyilatkozatukban tiltakoznak az ellen is, hogy a Műcsarnok tulajdonjoga a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerüljön.

A dokumentum felidézi, hogy a magyar állam egy kormányhatározattal lemondott novemberben a Műcsarnok épületének tulajdonjogáról, emellett vállalta, hogy az intézmény működését érintő művészeti és tartalmi kérdésekben egyetértési jogot biztosít a MMA-nak.

"A lépéssel a kormány szembemegy minden olyan törekvéssel, amely az elmúlt évtizedekben a magyar kortárs képzőművészetet, annak intézményrendszerét a nemzetközi művészet vérkeringésébe kívánta kapcsolni. A lépéssel a kormány folytatja a kulturális intézményrendszer >kiszervezését<, s ezzel magát a kultúrát jelentékteleníti el" - olvasható az AICA magyar tagozatának nyilatkozatában. Ebben kitérnek arra is, hogy a döntéssel "az állam ideológiai szabályozásra nyújt felhatalmazást egy olyan szervezetnek, amelyet nem ellenőrizhet".

A szervezet szerint a kormány "visszaforgatja az idő kerekét", azaz olyan struktúrákat támaszt fel, amelyek a magyar képzőművészet történetében "a legmaradibb elképzelésekhez" kapcsolódtak. "A kormány döntése nyomán ugyanis ismét érvényessé válhat a >műcsarnoki művészet< kifejezés, az a fogalom, amely ellen a huszadik század első felében valamennyi progresszív magyar művész és művészcsoport küzdelmet folytatott. A "szalonművészet" visszatérése, a Magyar Művészeti Akadémia "kultúrstratégiai szerepének megerősítése, a kulturális intézményrendszer és a kultúrafinanszírozás még működőképes elemeinek szétzilálása elfogadhatatlan" - írták.

A kormány szerdán tárgyalta az MMA kultúrstratégiai szerepének megerősítéséről és egyes kulturális tárgyú jogszabályok módosításáról szóló előterjesztést, amelynek értelmében az MMA-nak adja át a magyar állam a Műcsarnok és a Pesti Vigadó tulajdonjogát 2013. január 1-jén. A köztestületnek minősített akadémia több művészeti testületbe is tagot delegálhat, illetve dönthet a létrehozandó Nemzet Művésze díj odaítéléséről. A kormány az MMA számára közreműködési lehetőséget biztosít a Kossuth-díjra és a Széchenyi-díjra javaslatot tevő bizottság munkájában, egyetértési jogot ad az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és a szakbizottságok elnökei kinevezésében. Az akadémia képviselője ezek mellett a jövőben részt vehet a Nemzeti Előadóművészeti Érdekegyeztető Tanács ülésein, tagot delegálhat a Magyar Ösztöndíj Bizottságba, valamint az Országgyűlés Szent Korona Testületébe is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.