Bizakodva néztek a jövőbe

Harmadik éve kezdi kerti partival az évadot a budapesti Örkény Színház. A béke szigetének is mondhatnánk, ahol még egy Nézzünk bizakodva a jövőbe feliratú kitűzőt is megvehetünk: ha másért nem, hát mert októberben elkezdődik a színház előtti Madách tér felújítása.

Közösségi, zöld teret terveznek kora tavaszra, ahol a parkoló kocsiknak már nem osztanak szerepet. A gyerekek jól tudják, a kert gyepszőnyege hempergésre való meg bukfencre, a felnőttek pedig, hogy akkor tudják kényelmesen nézni a két szabadtéri színpad programjait, ha ide-oda forgatják a székeket. Ahogy befejeződik egy program, szinte rögtön következik a másik. Elképesztően sok család üldögél Szalóki Ági és zenekara Gingalló-koncertjén. Nemcsak a gyerekek fújják kívülről a dalokat, hanem a szülők is.

„Hangosabban, zenész vagyok, nem hallok” – kiabálja Szalóki, és a gyerekek kórusban dalolnak vele, az egyikük még mikrofont is követel. Újabb helyszín: az előcsarnok, ahol kellékek, jelmezek lógnak a plafonról, terpeszkednek a földön. A falon színházi totó, nyerni is lehet valamit. Csuja Imre előcsarnokbeli előadására, a Jónás könyvére meg se próbáljunk bemenni, mondja egy ismerős. Nyugodtan ki lehet tenni a megtelt táblát.

És azt is mesélik, volt olyan szerencsés, akinek Csuja személyesen elmondta az egész Babits-művet. A Vers csak neked elnevezésű program során, egy elfüggönyözött kis fülkében személyre szóló szavalás járt minden bérletvásárlónak. Az Örkény művészei újra megmutatják, mit csinálnak a színházon kívül. Szandtner Anna az Anemona zenekarral énekel, Bíró Kriszta, aki regényeket, novellákat ír, most dedikál, majd énekel is, hiszen tagja a Hanem zenekarnak.

A csupa nőből álló, a politikai szövegektől sem idegenkedő csapat repertoárjából ehelyt csak a Bíró által énekelt egykori Késmárky Marika-számot, a Nem vagy te Néró címűt emeljük ki – temérdek asszociációra ad lehetőséget. Az egyik kolléganő felhívja a figyelmet: van egy korosztály, amely ma újra óvatosan körbenéz ennél a számnál... Így élünk, sajnos, teszi hozzá. Kocsis Zoltán is állandó fellépő a kertben. Ezúttal a Román népi táncokat zongorázza. Hogy miért pont ezt, azt az újságolvasók pontosan tudják: nemrégiben, a székesfehérvári kormányülés előtt a Bartók-mű felkonferálásából kimaradt a román szó, amit abszurd magyarázkodás követett.

Az Örkény társulata aztán ízelítőt ad a készülő művekből, majd fellép a Kerekes Viki vezette Örkény Swing-zenekar. A nap zárásaként pedig esztrádműsort látunk a társulattól (maguk is így nevezik), amelyben a VII. kerületi polgármester, Vattamány Zsolt gitáros szólistaként mutatkozik be, Pogány Judit, Csuja Imre és Gálffi László a Csárdáskirálynőből ad elő remekül, Für Anikó és Debreczeny Csaba Papageno és Papagena duettjét énekli varázslatosan a Varázsfuvolából. Több dalnak írt magyar szöveget Máthé Zsolt, aki feketére festve hol szólózik, hol vokálozik.

Előkerülnek olyan dalok, mint Szécsi Pál örökzöldje, a Csak egy tánc volt, a Kovács Kati által sikerre vitt Nem leszek sohasem a játékszered, a Hungária Duci Jucija vagy Elvistől a Can’t Help Falling in Love With You. Egyébként egyre több színház indítja fesztivállal, nyílt nappal a szezont. Augusztus 30-án országos évadnyitó volt Szolnokon, az Örkénnyel párhuzamosan a Kolibri is programozott. Jövő szombaton jön a Vígnap, a szeptember 20-i hétvégén a Radnóti és a Nemzeti tart nyílt napot, másnap pedig az Évadnyitó Színházi Korzó 2013 miatt zárják le az Andrássy utat. Ugyanezen az estén osztják ki a Színházi Kritikusok díjait a Trafóban.

Ízelítőt adtak a színházon kívüli életből (Takács Nóra Dia és Némedi Árpád)
Ízelítőt adtak a színházon kívüli életből
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.