Ennyiben nagyjából ki is merül az angol darab magyarítása, aktualizálása. Nem csoda. Tengely Gábor ifjú rendező ma nálunk nagyon időszerűnek gondolja a művet. „Ez egy 2004-es darab, és akkori brit fiatalokról szól, de én úgy éreztem, hogy most tartunk itt” – mondja. Ám két mondat múlva azt is mondja, hogy „az utóbbi időben úgy érzem, mintha visszafelé haladnánk, felerősítjük azokat a régi normákat, amikre mi egyáltalán nem tudunk kritikusan nézni”. Szóval ki tudja, hol is tartunk. Legalábbis az angolokhoz képest. Még szerencse, hogy sem a darab, sem az előadás lényegében nem a demokrácia állásáról, nem is az iskolarendszerről szól, hanem az iskolai és biológiai értelemben is az érettség küszöbén tévelygő, önmagukat, de azon belül is főképp szexuális identitásukat, orientációjukat, azaz személyiségük legbensőbb, legintimebb vonásait kereső fiatalok kísérleteiről, kétségeiről. Ezen a főtémán idegen elemként, sokszor elvarratlan szálként lógnak a többé-kevésbé aktuális társadalmi-politikai célzások.

Ahogyan az előadás szövegében nem illeszkedik igazán pontosan az angol és a magyar réteg, úgy különülnek el Tengely Gábor rendezésében a naturalisztikus jelenetek az álom- vagy meseszerű képektől. Az osztályterem, amelynek hatalmas ablakain át kilátni a zöldellő természetre, s ahová nemcsak be lehet leselkedni, de bármikor be is lehet törni, ahol nem létezhet intimitás, ahol minden egymás előtt történik, egyszer csak tágulni kezd. Befogad elegáns lakást és szegényes otthont, végül látomásokat is, a falakból (kényszer)képzetek lépnek elő. A kezdetben irritálóan megformálatlannak, a kamasznyavalyák illusztrált leltárának tetsző előadás itt-ott művészi alakot ölt.

A színészi játék szükségképpen szakad két rétegre. Szerencsés helyzetben vannak a felnőttek alakítói. Kialakult jellemeket, sőt ismerős társadalmi típusokat ábrázolhatnak. Pál András gondterhelt, jó szándék és unott rutin között vergődő tanára, Bercsényi Péter homoszexuális fiatalembere egyaránt színvonalas szakmunka. Nagy Mari nemcsak finoman árnyalt portrét fest egy szegény asszonyról, aki jóslásból igyekszik eltartani lakli kölykét, és ráadásul emberi szót sem tud érteni vele, hanem a figura sejtelmes, költői jelentését is pontos mértékkel hozza. Nehezebb helyzetben vannak a fiatalok, akiknek kialakulatlan, önmagukat még csak kereső, lényegük szerint bizonytalan lelkeket kell megjeleníteniük. S ebben bizonyára az sem segít, hogy a saját nevükön szerepelnek, és az sem, hogy nincsenek túl messze a játszott alakok életkorától. Sokkal felnőttebbek és sokkal inkább színészek már, hogysem magukat adják. Természetesen a főszereplő a legtévetegebb, ezt az ingázást a semmilyenség és a valamilyenné válás között Ivanics Tamás jól oldja meg. Spiegl Annának a depressziós fojtottságnál jobban áll az anyaszerep túlragyogása. Mohácsi Norbert természetes erőszakosságot mutat, Viktor Balázs a tűrésre mutat természetes hajlamot. Fige Attila játéka sérülékenyebb alkatra utal, mint hazafiaskodó pólója. Gergely Rozália színésziesen derűs kedéllyel tűnik ki. Krajcsi Nikolett a teljes kiüresedés felé tartó széplányt sejtet, a kedvesen ugrifüles Kerkay Rita szerepének lelkét pedig valószínűleg a rendező sem találta meg.

A végére azért összeérik az előadás. Mint a gimnazisták. Meg a barack.

Finoman árnyalt portré egy szegény asszonyról (Nagy Mari)