Erről a motívumról Kőrösi Zoltán megkeresésemre azt mondta: a regényt sokan talán a bordélyról szóló – egyébként megtörtént – életanyag miatt fogják olvasni, vagy úgy hihetik, hogy a szerző arról akart beszélni. De szerinte a prostitúcióhoz vezető út és a kétségbeesés élethelyzetei sokkal fontosabbak, mint maga a letapasztott ablakú szobák története. Mint fogalmazott, a regény a Nagyanya, Anya és Kati életén át meséli el száz év történetét, a múltból közelít, és nézőpontja is ez: jelen helyzetünk, életünk megértésének szándéka. Kérdésemre, hogy miért csak női hősöket választott, azt válaszolta: az elmúlt magyar sorsfordulók elsősorban a női sorsokon át ragadhatók meg, főként azért, mert ezek a történetek –értsük ezalatt az egyéneket és a nemzetet is – mindig az elrendelések és a kitörési lehetőségek határhelyzeteit vizsgálják, a döntések, a szabad cselekedetek lehetőségét és megvalósulását. Ugyanakkor szerinte ez a romlástörténet minden regényes fordulata ellenére sokkal természetesebb és sokkal hétköznapibb, és a család tagjai úgy viselik mindezt, ahogyan tapasztalatai szerint csakis nők képesek elfogadóan és hihetetlen túlélési erővel megélni a szenvedést.

Kőrösi „lecsúszástörténete” példázatos mese

Arra a kérdésemre, hogy a társadalom „aljáról” verbuválódó szereplők a maguk kudarcos életével a tragikus makrovilágot jelenítik-e meg, Kőrösi így fogalmazott: ezek az emberek nem a társadalom alján, inkább a peremén élnek. Mint mondta: a létező szocializmus általános felfordulásában a társadalomnak talán nem is volt alja, hiszen éppen a mindent átható mobilizáció révén az addig bevett társadalmi kötöttségek és viszonyítások radikálisan megváltoztak, a rendszerváltás csalódásokkal megtűzdelt vadkapitalizmusa pedig csak újra megforgatta az egészet. Három generáción úgy átszáguld a történelem, hogy még a fejüket kapkodni sincsen idejük. Nőalakjaiban szerinte az a közös, szándékuk ellenére mind a hárman máshová tartanak, mint ahová kötöttségeik irányítanák őket. Így sorsszerűnek éppen ez a kiszámíthatatlanság tekinthető.

Ugyanakkor fölhívta a figyelmet: ezek a generációk nem „elszenvedik” az életüket, szó sincsen erről, hiszen egyfelől a legelviselhetetlenebb rettenetnek is vannak hétköznapjai, megszokásai, boldogságai. Másfelől ezek a nők – fogalmazott – többek közt éppen a női mivoltukkal sokkal de sokkal természetesebben képesek beleélni magukat a hétköznapokba, semmint az előtte elképzelhető lett volna. Számára ennek a kelet-közép-európai történetnek éppen ez a természetessége a legmegrázóbb, legyen szó kényszerből választott házasságról vagy akár egy bordélyról. Mint mondta, ez a családtörténet arról is szól, hogy a jó és a rossz nem egyszerűen és főleg nem egyértelműen szétválasztható fogalmak. Hiszen Kati az élete boldog szakaszait éppen a nevelőintézetben, a bordélyban, azaz a felolvadásban éli meg. A szerző szerint nem kell különösebben keresnünk a párhuzamokat: a kelet-európaiság, a történelmi sorsfordulók számtalan hasonló történetet mesélnek rólunk. Ezek egyike a rendszerváltásunk is, az az immár két évtized, amely tele van kudarcokkal, szomorúsággal és csalódásokkal, és persze mindenekelőtt tele van: velünk.

A regény címéről azt mondta: a Magyarka nem becézés, sokkal inkább kicsinyítés, besorolás az osztrák bordélyban, ahol a neveknek más a jelentése, mint a külvilágban. Itt a név nem azonosítás, hanem elfedés egy olyan világban, ahol nincsenek is nevek, itt mindenki „lány” vagy „vendég”. A fizikai jelenlét számít, az érzések, gondolatok titkolni való magánügyek. Itt minden hamis: a pezsgő és a ruha, a megjátszott érzelem és a kapcsolatok, míg az egyetlen igaz – csak a pillanatnyi élvezet. Közbevetésemre, miszerint beszédes tény, hogy „Magyarkának” lengyel, szerb, cigány és zsidó kötődései is vannak, Kőrösi azt válaszolta: ez a család éppen e sokféleségtől magyar. Szerbek és szlovákok, magyarok és németek, romák és zsidók mind itt élnek bennünk, mi vagyunk ők, és ők azok, akik bennünk mozdulnak. Ha van, ha lesz bátorságunk, hogy ezt tudjuk, szeressük és használjuk – fogalmazott –, akkor a lehető legjobbat tesszük magunkkal és a nemzetünkkel is. A Kárpát-medencénknek éppen az a szomorúsága, hogy az egyes szenvedéstörténetek ahelyett hogy felismernék azonosságaikat, inkább egymás ellen fordulnak.

S hogy ebben a tekintetben az osztrák bordély példázatos-e? Hát persze, bólint. Hiszen ott szinte szóba sem állnak egymással a roma és ukrán, szlovák és magyar kurvák, hanem tépik, gyűlölik egymást, és ha leszáll az est, hajtanak ugyanazoknak a vendégeknek a kegyeiért.