Fáy Miklós: Pillangó pofozva

Súlyos vétkeket követnek el Debrecenben Puccini kisasszonyával szemben. Vétkesek és cinkosok között van, aki nem néma, ő a főszereplő. Bár, ami azt illeti, Kovács Évának a harmadik felvonásra már nem sok hangja marad, így aztán végképp talányos a felkérése. Eleinte csak az tűnik föl, hogy egy póznalány kényszeresen vigyorog, miközben neki kellene lenni a gyönyörűszép, megilletődött menyasszonynak.

Valami oknál fogva bele is nyúltak a szövegbe, nem tizenöt, hanem tizennyolc évesnek mondja magát, talán hogy a szerzőket mentesítsék a pedofília vádja alól. Biztosan jó gondolat, bár érdekes ezek után, hogy a darabban először tízévesnek tippelik Csocsoszant, de mindenre úgy látszik, nem lehet figyelni.

Balczó Péter Pinkerton szerepében
Balczó Péter Pinkerton szerepében

Pedig volna, amire figyelni kellene, de a rendező, Ferkay Tamás szövegértés szintjén sem fogja föl a darabot és a szereplők egymáshoz való viszonyát, miközben a Pillangókisasszony azt énekli, hogy szeressék úgy, mint egy gyereket, Pinkerton hajtja a nő ölébe a fejét. Előtte is Csocsoszan az aktívabb, ő nyújtja a kezét a férfinak, jöjjön, mutatok valami izgiset. Aki rendezőként azt érzi, hogy ebben a kapcsolatban, vagy legalábbis a kapcsolatnak ebben a fázisában a lány a kezdeményező, az nemcsak a zenét nem hallja, hanem a szöveget sem érti.

Egyébként lehet, hogy Ferkay Tamás tényleg nem hallja a zenét, mert én sem hallom. A díszlet érthetetlenül túldimenzionált, a könnyű, kicsi, finom japán házikó helyett egy teljes színpadot betöltő tornacsarnokban zajlanak az események. Arról pedig tényleg nem lehetett lemondani, hogy tologassák a ház falait, hiszen így kezdődik a darab, erről beszélnek, ekkora falakat azonban már csak nagy zörgésekkel lehet lökögetni, így aztán szerencsétlen véletlen, hogy épp operát nézünk, ahol a lényeges pillanatok zenévé vannak fogalmazva: a szerelmi kettős érzékeny, halk részeinél hirtelen megjelennek a jelmezes mellékszereplők, és nagy csisziteléssel összehúzzák a falakat. És még örülni is kell, ha mindez elsőre sikerül: a harmadik felvonásban a félig nyitva maradt hátteret egy színpadra került szemüveges úr igazgatta a helyére.

A gond csupán az, hogy ehhez a színvonalhoz nem elég rossz az előadás egésze. Mégis van egy szép hangú Bódi Marianna Szuzuki szerepében, és van tenorként Balczó Péter, akinek a volumenéhez ideális a debreceni színház mérete. Neki köszönhető a legerősebb zenei benyomás, kicsit tapír módon fogalmazva: nem szoktak ennyire jó tenoristák lenni a debreceni előadásokban. És ez nem is a hang kérdése talán, hanem az éneklés természetességéé, nincs ez az öblögetős, idejétmúlt operai stíl, Balczó Péter nem a hangját mutogatja, nem azért énekel, mert ez a feladat, hanem a kifejezés így természetes, erőteljes, helyénvaló. A rendezés vele is elbánik, a darab végén hiába kiabálja kétségbeesetten, hogy Butterfly, Butterfly, mert feladata szerint csak be kell jönnie, és fölkapni a gyereket, hogy mutassa a férfinem érzéketlenségét. Nemcsak arról van szó, hogy ez így, ebben a formájában mennyire élet- és operaszerűtlen és Pinkerton egyébként kifogásolható jelleméből egyáltalán nem fakadó, de megint csak azt tudom mondani: aki ennyire nem hallja a zenét, annak nem kellene operát rendeznie. Csak most már késő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.