A történet vége/eleje
Ez a pici mellé megmaradt a harmadik részben is, nincs pontosan eltalálva, hogy ki az, aki ilyen áltudományos fantasztikumot néz, és miféle műveltség van mögötte. Az a benyomásom, hogy a magyar rajongótábor nem tudja pontosan, mi az a The Factory, és lehet, hogy a legkeményebb mag nem fogja megérteni, miért annyira humoros, ha kiderül, hogy Andy Warhol is csak egy űrlény, aki könyörög, hogy mentsék már föl földvédelmi kötelezettségei alól, mert megőrül a szitárzenétől, és kínjában már leveskonzerves dobozokat fest. De az is lehet, hogy ez nem a forgatókönyvet író Etan Cohen bűne, csak generációs és geográfiai hátrány, amit nem sikerül ledolgozni, hiába sikerül csodálatosakat zuhanni és ugrani a térben és az időben.
Egyébként nincs sok baj a filmmel, igyekeznek kivédeni a kivédhetőket, Tommy Lee Jones ráncai jelen pillanatban nem vászonképesek, vagy legyen öregebb vagy legyen fiatalabb, de ez az arcon viselt krokodilbőr pont nem a megfelelő állapot. Azt nem tudhatták, hogy közben a magyar hangja, Rajhona Ádám is romlik, de ettől függetlenül be kellett ugrasztani Josh Brolint, akihez nem kell nagy képzelőerő, hogy az ifjabb Tommy Lee legyen belőle. Aztán gyorsan vissza az időbe, a boldog Amerikába, a hatvanas évek legvégére, hogy beleessenek ugyanabba a hibába, amibe minden múltba ugrálós film beleesik: semmi értelme nincs az egésznek. Ha a jelen a múlt következménye, akkor nem lehet vagy nem érdemes megváltoztatni a múltat, hiszen a jelen is más volna, nincs hová visszaérkezni. Nyilván ez nem különösebben éles elméjű megfigyelés, de mindig megmarad zavaró elemnek, a filmesek számára meg kényszer, hogy pörgessék, pörgessék az eseményeket, ne legyen idő belegondolni abba, hogy értelmetlen történetet mondanak el.
A pörgetést azonban kétségkívül magas nívón hajtják végre. Annak ellenére, hogy van honnét gyorsítani az eseményeket, az első párbeszédek igen gyatrák, megpróbálnak visszarázni bennünket egy régi alaphelyzetbe, amelyhez voltaképpen senki sem ragaszkodik, a kevés beszédű öreg róka és az izgékony ugrifüles egy autóban filmes kliséjéhez.
Látnivaló az igyekezet az újabb nézőrétegek bevonására, a két sötét mellé megkapjuk Emma Thompsont is, bár hogy mire kell, arra nem sikerült rájönnöm. Legfeljebb arra jó, hogy egy majdan leforgatandó JamesBond-film M-jét lássuk előre (itt egyébként O-nak hívják), ha már olyan elszántan tekintgetünk előre és hátra az időben.
Ez persze érdekes kérdés is lehet, hogy mi lesz előbb, új Bond vagy új MiB, számomra ez az utóbbi történet már kerek, látszik, hogy nem jut eszükbe semmi, de mindezt nagyon költségesen tudják leplezni. Igaz, Bond meg már meg is halt, mégsem hagyják nyugodni, úgyhogy jönnek még új nyálkás szörnyetegek, ha ezeket már elfelejtettük.
