Ereklye vagy turistaattrakció legyen a romkert?

Soha nem álltunk olyan közel a székesfehérvári romkert nemzeti emlékhellyé formálásához, mint 2009-ben, ám most megint ugyanolyan távol vagyunk a megoldástól, mint évtizedekkel ezelőtt – ez az egyik tanulsága annak a vitafórumnak, amelyet a Habsburg Történeti Intézet szervezett a minap a téma legfontosabb szakértőinek bevonásával.

Ahogy Demeter Zsófia, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetője fogalmazott: először is azt kell eldönteni, hogy miként definiálható a fehérvári romkert fogalma? (A „Nemzeti Emlékhely” kifejezést először Kralovánszky Alán régész használta a fehérvári romkerttel kapcsolatban.) Látszólag egyszerű kérdésről van szó: a romkertben a Szent István király által alapított, a középkorban többször átépített, majd lerombolt Nagyboldogasszony-bazilikának a régészek által feltárt maradványai találhatók. Valójában ennél többről van szó: a hely az évszázadok alatt számos reális és szimbolikus jelentéstartalommal gazdagodott.

Az ezredfordulón felhúzott „hangárt” hamarosan lebontották
Az ezredfordulón felhúzott „hangárt” hamarosan lebontottákFOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Történészi szemmel egy kiemelkedő – Gerő András házigazda intézetigazgató megfogalmazása szerint a „legnyomatékosabb” – nemzeti emlékhelyünkről van szó. Ennek alátámasztására az a néhány adat is elegendő, miszerint az 55 magyar királyból 38-at (azaz uralkodóink több mint kétharmadát) a fehérvári bazilikában koronázták meg, közülük 15-öt – egyharmadukat – itt is temették el. Ráadásul valamennyi uralkodódinasztiának volt legalább egy olyan tagja, akit Fehérváron emeltek trónra. A város akár olyan szerepet is betölthetett volna a magyar történelemben, mint a cseheknél Prága vagy a lengyeleknél Krakkó – ha a középkori bazilika épen maradt volna.

A fehérvári templom a XI. század végétől – István szentté avatásától – kiemelkedő szakrális helynek is számít. (Akkortól igyekeztek a királyaink saját jelentőségük hangsúlyozására az egyházalapító szent uralkodó mellé temetkezni.) Amíg a templom állt, a hívők zarándokhelyként tisztelték, ezt a szerepét az elmúlt évszázadokban időről időre megpróbálták megújítani, amit nagyon megnehezített, hogy az egykori bazilikának csak a romjai maradtak meg.

A régészek szívük szerint nem is bolygatnák meg jobban a területet annál, mint ami a teljes körű feltáráshoz szükséges. Biczó Piroska, a királyi bazilika régészeti kutatásainak a vezetője például ereklyének tekinti a romokat, amit szerinte tiszteletben kellene tartani. A régészek nem támogatják a templomnak vagy egyes részleteinek az esetleges újjáépítését, de a katolikus egyház sem szorgalmazza ezt, tekintettel arra, hogy a XVIII. század végén felhúzott copf stílusú püspöki palota a középkori templom romjainak a felhasználásával épült fel.

Ugyanakkor számos érv szól amellett is, hogy valamilyen módon „be kellene avatkozni” a jelenlegi állapotokba. Sokak szerint például a Nemzeti Emlékhelyből idegenforgalmi látványosságot lehetne faragni. A fehérvári objektum évtizedek óta múzeumnak számít (a Szent István-év keretében 1938-ban tárták fel a maradványokat, akkor alakították ki a mai romkertformát a mauzóleummal, a kőtárral és a városkapuval együtt), ám a jelentőségéhez képest rendkívül szerény a látogatottsága: évente csupán 7-8 ezren váltanak belépőjegyet.

Más szempontból is elkerülhetetlennek tűnik a beavatkozás: Lővei Pál művészettörténész, az örökségvédelmi hivatal munkatársa szerint például mindenképpen meg kellene óvni a területet az esőtől és a fagytól, azaz valamilyen módon le kell fedni és konzerválni kell a romokat. Nem egyszerű a feladat, ezt a korábbi kísérlet kínos kudarca is jelzi: a kibővített romkert fölött 2000-ben kialakított vastraverzes „hangár” akkora közfelháborodást keltett, hogy évekkel később le kellett bontani.

A szakmai fórum résztvevői szerint az elmúlt években a nemzeti emlékhely megteremtésére tett kísérletek azért buktak meg sorra, mert előzetesen nem sikerült létrehozni egységes álláspontot a fehérvári romkert definíciójáról és jövőbeni funkciójáról. Ezért végezte a kukában a legutóbbi, a 2009-es tervpályázat győztes pályaműve is. Hiába vett részt a nyilvános megmérettetésen az építészszakma krémje, a politikusok nem merték vállalni a szakma által első helyre rangsorolt emlékmű (a Csomay Zsófia és Nagy György által tervezett, üvegből készítendő téglatest) megvalósítását.

A kiírás, a lebonyolítás és a díjazás csaknem 60 millió forintba került, ám az utólag közszemlére tett pályaművek láttán újra felizzottak a szenvedélyek. Páli Zsuzsanna, Székesfehérvár főépítésze szerint az akkori vitából világosan kiderült, hogy a bírálók (civilek, lokápatrióták, politikusok, hívők) azért kifogásolták az egyes terveket, mert hiányolták belőlük az általuk fontosnak tartott jelentéstartalmakat. Voltak, akik az emlékhely szakrális szerepét szerették volna kiemelni, mások az ősi magyar motívumokat hiányolták, vagy éppen nem érezték kellően turistacsalogatónak az egyes elképzeléseket. Az indulatos vitákat érzékelve, a székesfehérvári önkormányzat leállította a projektet, s ezzel elveszett az erre a célra korábban elnyert egymilliárd forintos uniós támogatás is.

Egy ideig úgy tűnt, Székesfehérvár átpasszolja a megoldás lehetőségét a kormánynak, ám Cser-Palkovics András polgármester március 22-re váratlanul közmeghallgatást tűzött ki a Nemzeti Emlékhelyről. A meghívó szerint „a városvezetés így szeretné megismerni a helyi közösség véleményét a Nemzeti Emlékhely jövőbeni kialakításáról”.

Vagyis kezdődhet minden elölről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.