Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál? Mindent lehet, de sokba kerül
Jövőre Budapesten monstre nemzetközi filmfesztivált szerveznek. Ettől a bejelentéstől – de leginkább annak szerencsétlen körülményeitől – hetek óta hangos a hazai sajtó. Ez a még nem létező fővárosi mustra több nyilvánosságot kapott, mint az összes magyarországi mozgóképes seregszemle együttvéve. A sokatmondó nevű Budapesti Nemzetközi Filmfesztivált (angolul BIFF) 2012. szeptember 22–30-i dátummal jelentette be Neményi Ádám és Barbalics Péter producer, Szőcs Géza államtitkárral megtámogatva. Egy dolog biztos: csakúgy, mint a filmfinanszírozás esetében, a magyar fesztiválpiacon is teljes átrendeződés várható.
Bár hivatalos adat nincs, azt biztosan tudjuk, hogy nagyon sok filmfesztivált rendeznek a világon: a becslések szerint mintegy nyolcszázat. Felvetődik a kérdés, hogymi szükség van ennyire. A primer szakmai válasz szerint mivel a világ kereskedelmi mozijai elsősorban a hollywoodi produkciók terjesztését szolgálják, ezek pedig a világ mozgóképtermésének csupán töredékét teszik ki. Ha úgy tetszik, mára a fesztiválok tulajdonképpen disztribúciós szerepet is betöltenek. A világ legnagyobb filmes mustrája, a can nes-i fesztivál is számos, az amerikai rendszerrel és gondolatisággal szembemenő produkciónak az életet jelentő ugródeszka: aki ide bekerül, azt hívja a világ többi fesztiválja, ír róla a világsajtó (az olimpia mellett ez a világ legjelentősebb médiaeseménye), elindulhat a nemzetközi fesztiválkarrierje. Az már adott lokális plusz, hogy Franciaországban Európa legerősebb filmterjesztési rendszere működik, így nem meglepő, hogy a Cannes-ban szereplő művek zöme előbb vagy utóbb kijön a moziban is.
Egy igazán erős nemzetközi fesztiválhoz tehát elengedhetetlen, hogy a rendező országban létezzék egy erős forgalmazói háttér. Magyarországon azonban most ennek épp az erőteljes leépülése volt látható az utóbbi két-három évben. Pedig ha valaki tényleg nemzetközileg komolyan vett fesztivált akar létrehozni, annak bírnia kell azzal a törvényhozói szándékkal is, amely (nem kevés) pénzt szán a művészfilm-forgalmazás és az artmozik támogatására.
Az a kijelentés, hogy „végre lesz” Budapesten nemzetközi filmfesztivál, tulajdonképpen már alapjában hamis, mivel csaknem húsz éve a fővárosban rendezik meg a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált. Horváth György, a Titanic igazgatója lapunk megkeresésére úgy fogalmazott, hogy természetesen eddig is volt nemzetközi fi lmfesztivál Budapesten, amit tizennyolc év munkájával és annak eredményei vel tud bizonyítani. A Titanicon például olyan jelentős alkotók fordultak meg személyesen az utóbbi években, mint Jafar Panahi, Peter Greenaway, Volker Schlöndorff, a Quay fivérek, Mathieu Kassovitz vagy Baltasar Kormákur.
Horváth György szerint a BIFF szervezői, azaz Neményi és Barbalics részéről abszolút tiszteletlenség volt a saját rendezvényüket ezzel a szlogennel bejelenteni, hovatovább úgy látja, mintha nem is tájékozódtak volna a hazai fesztiválpiacról. Mintha tényleg nem tudnának a Titanic létezéséről és arról sem, hogy a BIFF tervezett időpontja az utóbbi években jelentős rendezvénnyé fejlődött miskolci CineFestével erős átfedésben van. Horváth szavai szerint ez felesleges arrogancia, és nélkülöz minden szerénységet és szakmai alázatot. Arra a kérdésünkre, hogy vajon Szőcs Géza államtitkár akkor miért állt a BIFF mellé, Horváth György azt mondta: csak arra tud gondolni, hogy a kulturális tárca vezetői a kritikus időpontban nem voltak a megfelelő információk birtokában.
Szőcs Géza lapunk megkeresésére úgy reagált: a szakma álláspontja szerint óriási segítség volna a magyar film jelen helyzetében egy olyan fesztivál, mint a BIFF. Ahogy fogalmaz, még az óvatosak is – akik szerint erre nincs pénz –, azt mondják, hogy nagyon fontos lenne megrendezni, kár hogy nem lehet. Hozzátéve: tény viszont, hogy nagyon sok negatív véleményt hallott a főszervező Neményivel és Barbaliccsal kapcsolatban. Továbbá azt is elismeri, hogy egy fesztivál csak akkor lehet sikeres, ha nemcsak egy szűkebb produceri csoport és a szélesebb filmesszakma, hanem az egész ország támogatja. Az államtitkár egyébként a BIFF megrendezésére semmiféle garanciát nem lát, de miután a kormány nem kötelezte el magát sem anyagilag, sem máshogyan, ezért a garancia szónak ez esetben jogi következményei nincsenek.
Mindenesetre, ha nem sikerül megrendezni a mustrát, fájlalni fogja.
Mindemellett azt is érdemes itt megemlíteni, hogy a nemrég lezajlott Titanicot a minisztérium nem támogatta, sem anyagilag, sem erkölcsileg. A hazai fesztiválok idén szinte kizárólag az NKA támogatására számíthat nak, így a Titanichoz hasonlóan a már említett szeptemberi CineFest, de az októberi CinePécs is erősen csökkentett üzemmódban jelentkezik majd –már, ha tényleg sikerül tető alá hozni az utóbbit. Nem mellékesen, Szőcs Géza úgy véli, hogy nem is Budapest a legideálisabb helyszíne egy nagyszabású filmfesztiválnak, hanem inkább a Balaton térsége, Siófoktól Füreden át Keszthelyig. Az időpont még mindig szeptember vége.
Az egyedüli konkrétum, amit a BIFF szervezői fel tudnak mutatni a jelenlegi magyar fesztiválokkal szemben, az a nemzetközi producerszövetség, a FIAPF támogatása. Ez a szervezet „sorolja” be a világ filmfesztiváljait, és ők mondják meg, hogy melyik lehet úgynevezett A kategóriás (jelenleg 14 ilyen van). Több további, úgynevezett specifikus fesztivált listáz még a szervezet, magyar mindenesetre nincs közöttük. Úgy tudjuk, hogy a besorolás megszerzése több rendezvény ese tében is szóba került, de mivel ennek költsége évente több ezer euró, az ötletet elvetették. Mindenesetre az A kategória lényege, hogy a versenyben csak világpremierek szerepelhetnek: a BIFF három éven belül ebbe a klubba szeretne bekerülni. „Matematikai lag” nem lehetetlen, ám nem kevés pénz szükségeltetik hozzá. Csak „elrettentésképpen”: Karlovy Vary A fesztiváljának költségvetése hatmillió euró, Berliné pedig húszmillió. Ehhez képes a BIFF-ről csak annyit tudunk, hogy az állam most nem támogatja, a magánszponzorok kilétét, de még létüket is homály fedi.
A Titanic nemzetközi pozícióját az elmúlt csaknem két évtizedben tulajdonképpen egyetlen tényező gyengítette. Eddig a külföldön (is) legismertebb mozgóképes verseny a Magyar Filmszemle volt. A környező országokban rendre nemzetközivé fejlesztették a szocializmusból megörökölt „baráti összejövetelt”, csak nálunk maradt meg kifejezetten nemzetinek.Mindig is felvetődött, hogy a legerősebb nemzetközi fesztivállal, azaz a (külföldi szaksajtó által is jegyzett) Titanickal egyesüljön. Ez a hajó most már elment, mert minden bizonnyal az idei volt az utolsó filmszemle. Azt pedig, hogy mi lesz helyette, jelenleg senki sem tudja. Annyi biztos, hogy a BIFF szervezői sem akarják a szemlét pótolni. Igaz, nem is lenne mivel, mert ahhoz szükség lenne magyar filmekre. Ilyenek viszont egyelőre nem készülnek.
Kinek a botránya?
A magyar sajtóban megjelentekkel ellentétben a helyszínen tartózkodó Szőcs Géza államtitkár a napokban közreadott összefoglalója szerint nem dobták ki Cannes-ban a Screen és a BIFF zártkörű sajtóreggelijéről Kálomista Gábort, a Magyar Producerek Szövetségének elnökét, illetve Bereczki Csabát, a Magyar Mozgókép Közalapítvány nemzetközi igazgatóját, hanem valójában vékonydongájú, ösztövér értelmiségiek udvariasan megkérték őket, hogy távozzanak. Sőt, pont Kálomista és Bereczki volt az, aki hangoskodott és fenyegetőzött a politikus szerint. Szőcs feltételezése, hogy a műbotrányról szóló híreket, melyek szerint a két filmest felháborító atrocitás érte, a két férfi maga gyártatta le.
