Pedig nagyon jól kezdődik. Egészen különös, elragadó hangulata van az első néhány jelenetnek. Koltai M. Gábor rendezése finom iróniával, bájosbumfordi humorral, gyöngéd érzésekkel indítja útjára a Ványa bácsi történetét. Különös figurák, különös kapcsolatok jelennek meg, de minden erőszakoltság nélkül. Különös a látvány is. Hogy elöl a Stúdió „K” szokásos játékterét koszos függönyök veszik körül, hogy padkaszerűségen ébredezik Asztrov és Tyelegin, hogy jó darabig szintemindig alszik valaki valamelyik sarokban, az talán még nem meglepő, ám mögöttük egy kibelezett zongora fél térdre eresztve felszabadult nyomorhumort jelez. Mellette a viszonyokat előre jelző beszélgetés alatt pantomimszerűen fölsorakozik, majd mintegy névjegyét letéve bemutatkozik a többi szereplő is (dramaturg: Sediánszky Nóra). Meglepő, de hiteles, ahogyan Ványa és Jelena Andrejevna között gyöngéd, bensőséges kapcsolat szövődik, mintha az asszony nem is a professzor második felesége, hanem még az első, Ványa szeretett testvére volna.

Kuna Károly és Nyakó Júlia: széttartó látomások FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

Homonnai Katalin légiesen tünedezik fel és el a dada szerepében, Kuna Károly professzora agresszíven igyekszik spirituálisan emelkedettnek, néhány centivel a föld fölött lebegőnek látszani, Huszár Zsolt Asztrovja egy tömbből faragott kemény fickó, Spilák Lajos elbűvölő humorral adja elő Tyelegin sajátos erkölcsfelfogását, germanofi l lelkesültségét, Horváth Zsuzsa a mama szerepében masszív kékharisnya. Pap Lujza rövidre nyírt hajjal inkább látszik egy örökké sértett és némiképp megzakkant kisfiúnak, mintsem a ház minden gondját vállain cipelő gazdasszonynak. Valóságos rendezői varázslat, hogy a sok furcsaság mégis úgy tűnik föl, mintha ez lenne Csehov igazi világa, olyan természetesen viselkednek a jól ismert alakok. Egészen másképp, mint ahogyan megszoktuk, vagy ahogyan nem kevésmarkáns rendezői átértelmezésben láttuk őket.

Aztán egy ponton abbamarad ez a hangvétel, ez a stílus, mintha csak amolyan hangulati bevezető, felütés lett volna, amellyel szemben szeretné a rendező kibontani a tényleges drámát. Ez is színvonalas, igényes, sok ötletről, igyekezetről tanúskodó, de korántsem olyan eredeti, és nem annyira tartalmas, mint amire az előzmények felkészítettek. Spilák Lajos egy elektromos őshangszeren, tereminen játszik, Nyakó Júlia ironikusan végigkacarászik két szeretkezési kísérletet egyfelől a férje, másfelől Ványa részéről, Kuna Károly tantermi előadásként adja elő a birtok eladásának tervét a nézők közé ültetett családtagoknak, Menszátor Héresz Attila Ványa lövöldözését orosz rulettként produkálja, a végén még magával is végezne szájába vett pisztollyal, de aztán csak a kint ugató kutyát öli meg. Asztrov és Ványa részeg fejét, Szonya szerelmi hevületét egy ócska frizsider segítségével igyekszik lehűteni.

Ezek a jelenetek, motívumok azonban minden értékük, szépségük ellenére sem folytatják a kezdeti hangütést, nem felelnekmeg az első percekben keltett várakozásnak, nem állnak össze egységes értelmezéssé, látomássá. Széttartanak. Főképp pedig kalandoznak a szokványos, kiüresedett Csehov-játszás és az erőszakolt mesterkélt, mindenáron való újat mutatás, külsődleges eredetieskedés között. Ráadásul a Ványát játszó Menszátor Héresz Attila ismerős modorossága, művi, gerjesztett indulatossága egyre erősebben kiütközik. Igaz, Huszár Zsolt kevés eszközzel megvalósított Asztrovja viszont egyre elmélyültebb, egyre inkább róla szól a történet. Az ő pusztulása, értelmiségi létének fölszámolódása az igazi tragédia.

Talán a cím megváltoztatása, a főcím és az alcím fölcserélése is erre kívánna utalni. Jelenetek a vidéki életből – ez aligha jelenthetne mást, mint a társadalmi jelentésréteg fölerősítését. Kár, hogy éppen ez szinte elsikkad az ötletek sűrűjében.