Portfolio Points, hatodszor

Ül az ember, nézi a delikát programfüzetkét, illetve hát programmagazint, kavargatja lassan a tejszínes reggeli neurózist, és döntésre kényszerül, mert dönteni mindig kell, hogy akkor most mi legyen. Mit válasszon. Az, hogy választani fog, nem kétséges.

Mi egyebet tegyen, akinek mindene fáradt már Gyöngyöspatától, tesz a brit arisztokraták worldwide szétszórt rongyrázására is, William, Kate, legyetek nagyon boldogok, csak csendben. A soros párbaj is hidegen hagyja, legszívesebben törölné az internetet, azt’ bánatos orgonabokrokat szagolgatna feszt, de hát a nagyváros, a televizelt kapualjak, a kutyaszar jutott neki.Mit tegyen hát? Kiállításra megy.

De hogy hová? A Suppré-Neopaint csoport hatodik alkalommal hozta tető alá a Portfolio Points című programsorozatot, amelynek műfaji megjelölése teljesen korrekt: kiállításdömpingről van szó valóban. Hatvan tárlat kínálja magát előzékenyen, és ez még csak Budapest, Pécsett további tíz. (A kiállító művészek és galériák, valamint a kísérőprogramok teljes listája a www. portfoliopoints.com címen érhető el.) A Portfolio Points a hagyomány szerint a fiatal képzőművészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. Nem csak galériák ban, abban nem volna semmi extra – mozikban, kávézókban, és úgynevezett concept store-okban.

A firkász képe kölyökkutya korából – Dylan Thomas nyomán akár ez is lehetne az alcíme a Wesselényi utca 13. alatt található Shopp! Urban Art Galleryben látható fotótárlatnak. A mi graffi tink 15 éve cím jóval tárgyszerűbb és pontosabb, Blik, Nikon One és Rask ezt választották. A hazai writer kultúra meghatározó személyiségei ezúttal nem legfrissebb munkáikból válogattak – noha annak is örültünk volna nagyon, hiszen az utcáról induló fi rkászok mára mindhárman keresett dizájnerek, grafikusok, illusztrátorok, nemes egyszerűséggel: alkotók lettek. S nem is a régi rajzokról készült fotókat láthatunk a galérián. Inkább egyfajta személyes keresztmetszetet az elmúlt 15 évből. Ezeket a fotókat nem kompozíciós, inkább dokumentatív értékük miatt szeretjük. Hogy miből sarjadt ki a budapesti stílus. A soros akciók előtt és közben készített fényképek mellett ott vannak a valóban személyes baráti fotók, a testvéri hiphopbandával, a csoporttársakkal készült pózolósok, a tivornyák után lőtt csatatéri jelentések. Az S-Bahn körül ólálkodó rendőrök portréja, a saját rajz előtt állt tótágas pillanata, vagy az az állítólag semmivel össze nem hasonlítható momentum, mikor a writer harmatos hajnalban várja, hogy az éjjel elkészült rajz kigördüljön mondjuk a Déliből, és elinduljon valahová az országba. A világba.

E357 fotóit viszont egészen másért lehet szeretni. Az Anker Klubban látható képein a hazai és a magyar underground (hát, többé-kevésbé) zenei héroszai láthatók, de a művész elmondása szerint akadhat olyan is, aki életében összesen egyszer vett gitárt a kezébe, aztán úgy maradt. A lényeg: valami köze a zenéhez mindenkinek van, akit az ablakba aggattak. A fotográfusként, art directorként és magazinszerkesztőként működő E357 analóg filmjein és memóriakártyáin jócskán találni interjúfotózások alkalmával, de egész más stílben készült képeket – a most láthatók között is szintén találni ilyet. Ott van mondjuk SP, akit ma tinibálványként aposztrofál a bulvár zenei sajtó – de azért nem árt tudni, hogy egykor underground rapperként indult, mint ahogy azt sem, hogy járt ő kültelki kocsmában, mögötte a falon italreklámplakát, a sarokban meg trikós, hordóhasú nyerőgépmágus feszül. További kedves, érzékeny és szép fotókon ott van Péterfy Bori és Merényi Dávid, Kiss Tibi, a Realistic Crew Krizsója, az Akkezdet Phiai rap- és költőduó tagjai, Soerii és Poolek, a hiphopMC, Bankos szendvicsmajszolás közben, de láthatjuk az ugyancsak rapfixált amerikai előadót, Blu-t, a dél-afrikai megmondóembert, Ben Sharpát, vagy épp Daedalust. Utóbbit ki sem lehetett volna hagyni. Az ő 2008-as lemezének címét vette kölcsön E357 a kiállításhoz: Love To Make Music To.

Jakócs Dorottya grafikusnak a 400 Étterem-Bárban látható kiállítása előtt is elismeréssel adózunk az obligát viceházmester közben, ahogy Lynda Steven festőművész Café Vianban csodálható képei is okésak, nagyon. Hanem a Bakelit Multi Art Centerben kipakolt plakátok aztán tényleg. Pócs Péter, Orosz István és Duczki Krysztof munkái 1988 és 2009 között készültek – kiváló látleletei az elmúlt húsz évnek tehát. A Magyar Karma című, együtt korábban nem látható körülbelül félszáz plakát egy része közvetlenül az utcáról is ismerős lehet akár, gondoljunk csak Orosz István Tovarisi Konyec!-ára... Húsz év ötven plakátban – országesszencia.

A Portfolio Points kiállításai egy idő után bezárnak – a kiállítások már csak ilyenek. Egy kivétel viszont biztosan akad: a szervező Suppré-Neopaint csoport megfestette ugyanis Budapest egyik legnagyobb murál felületét, a Király–Kazinczy utca sarkán jó rég ott éktelenkedő, meglehetős randa tűzfalat. Egyrészt ráfért a rehab arra a sarokra. Másrészt viszont újabb bizonyítékot kaptunk, hogy akarat és együttműködés kérdése csupán, és a lehangoló falak gyönyörűen megújulnak. A kutyaszaros járdát és a televizelt kapualjakat ugyan nem semlegesíti a játszótér mögött újonnan felbukkanó festett rét és gyönyörű kék ég, de a szív talán könnyebb lesz kicsit.

A graffiti 15 éve
A graffiti 15 éve
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.