A képregény most még életforma
– Valami megváltozottúgy 5-6 éve, s az addig igencsak vérszegény hazai képregénykultúra éledezni kezdett. Ám azért botorság lenne hatalmas, virulensen terjedő undergound folyamatot vizionálni, nincsenek százezres eladott példányszámok, tucatjával működő kiadók vagy pénzben úszkáló alkotók, a képregény műfaja ma leginkább mint a szerelem tárgya vagy életforma működik Magyarországon. Kell ehhez egy jó adag megszállottság, akár alkotóként, akár kiadóként foglalkozik vele az ember – meséli Halmos Ádám, a Magyar Képregény Szövetség elnöke.
Persze közhely: a szerelem olykor csodákra képes, s éppen ennek eredménye, hogy immár a fővárosban és vidéken is rendszeresen rendeznek kiállításokat, vásárokat szakmai fórumokkal egybekötve, amelyek közül az említett időszak során meghatározóvá vált a HungaroComix, amelyet ezúttal december 18-án tartanak. Ráadásul e rendezvény keretében először lesz „öszszeeresztve minden oldal”: azaz a „mangások” – a keleti típusú, manga képregények – is megjelennek. Éppen ezért lett most a kiállítás neve HungaroComix és Animekarácsony – mondja az elnök. Hogy mi lehet az, ami 5-6 éve a változást hozta? Leginkább talán az, hogy elfogadottabbá vált az a hozzáállás, amely szerint a képregény nem csupán egy irodalmi alkotás egyszerűsített, rajzok, képek segítségével történő megjelenítése, hanem egy önálló művészeti forma. Ráadásul speciális formanyelve miatt bizonyos esetekben az alkotónak a filmnél vagy a könyvnél is alkalmasabb közlési lehetőséget jelent.
De vissza az említett újkor első hajtásaihoz és eredményeihez. Hogy jól érzékelhető legyen, milyen lehetőségek vannak ebben a műfajban itthon, elég csak megnézni a képregényt valóban külön művészeti kategóriaként kezelő országok sikeres kiadványainak számait. Az észak-amerikai kontinensen, a francia nyelvterületen vagy Japánban egy sikeres album, könyv vagy sorozat olykor több százezres példányban kel el. (Ilyen például Marjane Satrapi Persepolis című műve, amelyet az európai képregényvilág egyik legjelentősebb önéletrajzi ihletésű alkotásának tartanak, vagy a kanadai Bryan Lee O’Malley Scott Pilgrim sorozata, illetve a megannyi manga kötet, az Egyesült Államokban pedig a szuperhősös kiadványok.) Ezzel szemben az olyan népszerű külföldi képregényekből, amelyek itthon is nagy sikernek számítanak, jó, ha ötezer darabot el lehet adni.
Hogy már ez is mekkora szám, azt jól jelzi, hogy lényegében nincs olyan magyar kortárs képregényrajzoló, akinek a kötetéből itthon ezernél több fogyna. Halmos Ádám szerint az talán még árulkodóbb, hogy a képregények forgalma a hazai könyvpiac egy százalékát sem éri el. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Kiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elérhető legfrissebb közös adatsora szerint 2008-ban a magyarországi könyvpiac 67,6 milliárd forintot tett ki, ami azt jelenti, hogy egy lakosramintegy 6700 forintnyi költés jutott. S pontosan ez az a mutató, amely behatárolja a lehetőségeket.
Egy honi képregénykiadónak nagyon kicsi takaró jut, amely alatt nyújtózkodhat. Gazdasági okokból szinte lehetetlen megtenni, hogy olyan amerikai, francia, belga vagy éppen magyar műveket adjanak ki, amelyek egy-kétszáz oldalasak, teljesen színesek: azt muszáj lenne ugyanis 6-7 ezer forintért vagy még drágábban adni. Az pedig éppen a KSH számaiból a laikus számára is könnyen nyilvánvalóvá válik, hogy ez nagyon nehezen lenne piacképes, még akkor is, ha egyébként egy ebben a „kultúrkörben” alapműnek tekintett alkotásról lenne szó.
Pontosan a gazdasági okok miatt ma hazai kiadók egy kiadványra jutó költségként – persze rengeteg paramétertől függően, így például, hogy színes vagy fekete-fehér, illetve hogy milyen hoszszú műről van szó – a mintegy 100 ezer forinttól a milliós nagyságrendig merészkednek el. Tudomásul kell venni, hogy ennyit enged meg a piac. Sok kiadás esetében még így is rosszul mérik fel a helyzetet, s utólag derül ki, hogy veszteséges volt a „vállalkozás”. Ekkor hallani olyan esetekről, hogy bár sorozatról volt szó, de a gyenge fogyás miatt az első vagy második kötet utáni folytatásokat már nem jelentetik meg itthon.
Mert a vevőkör ugyan fejlődik, de csak nagyon lassan – jegyzi meg a szövetség elnöke. Most a képregényrajongók és így persze a könnyen megszólítható vásárlók táborát 2-3 ezerre lehet tenni, míg a jegyzett kiadók száma 10-12 körül mozog. Emellett itthon legfeljebb három, de inkább csak két olyan üzlet van – mind a fővárosban –, amely kifejezetten képregények forgalmazására szakosodott, és a hazai kiadók műveit kínálja.
Ebben a fejlődő, ám korántsem paradicsomi közegben azon sem lehet nagyon csodálkozni, hogy a magyar alkotók nem nagyon tudnak megélni a képregényekből. Szinte mindenki dolgozik mellette, grafikusként, animációs és reklámstúdiókban vagy egyéb helyeken. A hazai kiadók az említett okok miatt nem tudnak olyan honoráriumot fizetni, hogy abból tartósan, hivatásszerűen meg lehessen élni. Ezzel együtt mégis bőven akadnak sikerek – jegyzi meg Halmos Ádám.
Gróf Balázs nevét, aki rendszeresen publikált például a Pesti Estben, valamint Lakatos Istvánét már nem csak a szűk, legelvakultabb rajongók ismerik. Stark Attila a streetart felől közelített a képregényhez, és egyúttal képzőművészként is elfogadottá vált. És bizony vannak olyanok, akik tehetségük és szerencséjük révén külföldi kiadókhoz is bekerültek. Ez néhány éve még lehetetlennek látszott. Ilyen például az itthon a közelmúlt Unicum reklámjait készítő Cserkuti Dávid, aki jelenleg egy francia kiadónak dolgozik, vagy a legnagyobb visszhangot kiváltott Futaki Attila, akit pedig a Villámtolvaj című amerikai regény képregényváltozatának elkészítésére kérték fel. Esetében a hazai viszonyok között döbbenetes, bőven 100 ezer példány fölötti fogyásról lehet beszélni.
Az elmúlt fél évtizedben a szövetség, a kiadók és az alkotók részéről is nagy küzdelem zajlott, hogy a könyvesboltok kínálatába bekerüljenek a képregények. A merev elutasítás lassan engedni látszik, s jó néhány helyen megtalálhatóak már ezek az alkotások. Különösen azok, amelyek kedveltek a rajongók körében. Itthon az utóbbi három év előretörése után a manga képregények a legnépszerűbbek. Hasonló eredményeket tudnak elérni a sokak által ismert Rejtő-adaptációk Korcsmáros Páltól. Ezek kedveltségétől már elmaradnak az amerikai szuperhősök történetei, illetve a magyar kortárs alkotók művei.
