Egy új felvonás kezdetén

Kevés vidéki színházban mondhatják el, hogy pusztán szakmai alapon nevezték ki direktorukat. Ez nem a tavaszi kormányváltáskor lett módi. Nem is pár éve, amióta jobboldali többség vezeti a vidéki városokat. Ami viszont mostani tendencia, hogy a rendezők helyett általában a kevéssé foglalkoztatott színészek vágynak a direktori székbe. Csütörtökön szakmai bizottság véleményezi a Pécsi Nemzeti Színházra beérkezett pályázatokat. Úgy hírlik, a Fidesz-vezetés Dörner Györgyre szavaz, a város viszont mást szeretne.

A vidéki színházakat kevés kivételtől eltekintve olyan művészek vezetik, akik nyíltan vállalják jobboldali politikai szimpátiájukat. Eközben egyre több a kevéssé foglalkoztatott színész. Hogy a mellőzöttségnek mi az oka, arról nyilván mást gondolnak a korábbi igazgatók és maguk a művészek.

Hogy ki az ideális igazgatójelölt, arról gyakran a fenntartó önkormányzat és a szakmai, javaslattevő grémium elképzelése is egybeesik. De nem mindig. Legutóbb éppen az ellenkezője történt Zalaegerszegen, és megválasztották Besenczi Árpádot. Erre válaszként lemondott a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, Halasi Imre. Azelőtt például a fehérvári igazgatói procedúra kavart hullámokat, amikor a pályázat nyertese Vasvári Csaba színész lett, a Fehérvárhoz több szállal kötődő Széles Gábor vállalkozó exveje. Később az is meglepő fordulatnak tűnt, hogy Veszprémben nem a megyei önkormányzat döntött, hanem a színház művészeti vezetője, Eperjes Károly. Bujtor István halála után ugyan felkérték őt direktornak, de ezt nem vállalta. Ellenben közölte: szívesen maradna tanácsadó, ha olyasvalaki ülne az igazgatói székbe, akivel együtt tud működni, nevezetesen Oberfrank Pál. Találják ki, ki lett a győztes.

A kormányváltás óta úgy hírlik, a művészvilágból két embernek van nagy szava abban, ki kerüljön színház-igazgatói székbe: a debreceni vezető Vidnyánszky Attilának és Eperjes Károlynak. A rendkívül elismert rendező, Vidnyánszky neve egyébként többször elhangzott mint a Nemzeti Színház potenciális igazgatójáé, amiről a művész a Népszavának azt nyilatkozta: „a Nemzeti a szívügyem. Én továbbra is úgy gondolom, hogy valahol életemnek egyik fontos beteljesülése lesz, ha oda kerülök. Nem biztos, hogy most jött el az ideje”. Vidnyánszky most új színházat építtet Debrecenben.

A Fidesz-párteseményeken gyakran megjelenő, elismert színész, Eperjes neve most a pécsi direktori választásnál is képbe került. Úgy hírlik, egykori kollégáját, Dörner Györgyöt javasolja igazgatónak. A javasolni szó valószínűleg gyenge ebben az esetben, hiszen most már Dörner mellett voksol Halász János is, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára. Információnk szerint Halász nem éppen a legjobb viszonyt ápolja a kulturális államtitkárral, Szőcs Gézával, aki viszont a szintén erdélyi rendezőt, Béres Attilát javasolja. Azt senki nem tudja megmondani, hogy a város pontosan kit is akar, annyit viszont több helyről hallottunk, hogy a szélsőséges politikai nézeteit vállaló, intézményvezetési rutinnal és nyelvtudással nem rendelkező színészt nem. A háromtagozatú színházért jó esélyekkel indul még Márton András színész-rendező, egykori pécsi önkormányzati képviselő, aki az operatagozat vezetését a jobboldali körökben kedvelt rendezőre, Káel Csabára osztaná. Kérdés, hogy az eddigi direktornak, Balikó Tamásnak mekkora a sansza a folytatásra. Állítólag a város megorrolt rá, mondván, gondatlanul bánt a színház 18 éve felújított épületével, amelyre most nagyjából 1,5 milliárd forintot kellene rákölteni, annyira leromlott az állapota. A szakma csütörtökön tesz javaslatot a városnak. Kérdés, hogy lesz-e döntés még az önkormányzati választások előtti közgyűlésen.

Hasonló állapotok uralkodnak a kaposvári Csiky Gergely Színház épületében, ahol a nemrég elhunyt igazgató, Schwajda György utódját keresték. Noha a szeptember 1-jétől kinevezett Rátóti Zoltán politikai szimpátiája ismert, a Nemzeti Színház remek művészének kinevezését gyakorlatilag szakmai ováció övezte. Ellenszavazat nélkül voksoltak rá a színháziak és a fenntartó is. A színész egyelőre nem nevezte meg a teátrum leendő művészeti vezetőjét, őt a következő hónapokban választja majd ki. A munkáját kezdettől fogva – társadalmi munkában – négytagú művészeti tanács segíti, amelyben Morcsányi Géza, Háy János, Müller Péter Sziámi és Selmeczi György kapott helyet. Mivel Rátótinak van érvényes szerződése, az évadban marad a Nemzeti színésze, ahol havi 8-10 este játszik. Azt nem tudja, a következő szezonban is számít-e majd rá a Nemzeti vezetése. Rátóti négy éve faluvezetőként irányítja a zalai Magyarföldet, ahol októberben újra harcba száll a polgármesteri székért.

Július közepén írták ki a pályázatot a tatabányai Jászai Mari Színház és Népszínház igazgatói állására. Az egyik pályázó a színházat tíz éve megteremtő Harsányi Sulyom László, aki augusztus végén vészhelyzetet hirdetett az intézményben. Az állami támogatás ugyanis 27 millió forinttal csökkent, a fenntartási költségek azonban jelentősen nőttek a szakemberek szerint megalomán módon és szakszerűtlenül felújított színházépületben. A pénzhiány miatt az őszszel kezdődő szezonban nem tud saját, felnőtteknek szóló produkciót létrehozni a társulat, ezért – egy gyerekdarab kivételével – meghívott előadásokat játszik.

Valószínűleg ez az intézkedés is ürügyként szolgál majd ahhoz: a fenntartó másra bízza az igazgatását. A hírek szerint Harsányi Sulyom is számít erre, állítólag pályázata végére epilógust is írt. Öten vetélkednek a posztért, a legesélyesebb pedig a színész Crespo Rodrigo, akiről úgy tudni, a Fidesz bizalmát élvezi.

Még egy helyen várható igazgatói pályázat, Egerben. A Heves megyei közgyűlés és az egri önkormányzat megállapodása szerint csak a helyhatósági választások után írják ki a pályázatot az utóbbi időkben az ország egyik legjobb vidéki színházává fejlődött teátrumra. Csizmadia Tibor mandátuma az évad végén jár le, hivatalosan még nem jelentette be, hogy indul-e a posztért. Csak szóbeszéd kering arról, hogy a Magyar Színházi Társaság elnöke kétszer öt év után úgy érzi: kötelező váltani. A folyosói pletykák arról szólnak, jó néhány fiatal művész odébbáll a városból, ha igazgatóváltás lesz.

Három éve megbízott igazgatója a BékésMegyei Jókai Színháznak Fekete Péter. Hogy miért nem írtak ki pályázatot azóta, azt nem tudni. A direktor úgy tudja, ez tervbe van véve, előbbutóbb sor kerül rá. Idén februárban, mikor Halasi Imre lemondott a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöki posztjáról, Fekete Pétert választották meg utódjának.

Pécsen ma ad véleményt a szakmai bizottság
Pécsen ma ad véleményt a szakmai bizottság
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.