Hagyták, hogy posztmodern legyen. Ezt a minősítést most rövid úton észlelheti és ellenőrizheti bárki, mert a kiállítás azokkal a két-három méteres késői festményekkel indít, amelyek nemcsak lezárják a rendkívüli pályát, hanem elődeik emblémái is. Látványosan képviselik azt a filmes-festő-grafikust, aki ezt a szemléletet, magatartást és ízlést már húsz évvel korábban alkotássá lényegítette, két évtizeddel azelőtt, hogy a múltzsúfoló építészet, a Memphis ellen-bútorai, s maga a terminus megszületett volna.

Kovásznai szuverén eklektikus volt. A Házasodik a tücsök hat és fél percében úgy kapta le a falról a klasszikus és modern magyar piktúra remekeit Lotz Károlytól Keserű Ilonáig, hogy abból egyetlen műalkotás született. Szuverén mű, amely a Györffy István gyűjtötte magyar népművészet, meg Korniss folklórja révén mondott valami lefegyverzően, üdítően eredetit. S mindezt megelőzte a Tükörképek szívszorító-vidor eklektikája. A keret bizarr, egy kutyából és macskából álló páros múzeumba látogat, ahol csupa kutya-macska kettős képeket tekint meg. Egyebek közt Rouault-modorban készült festményt, Picassót, Mirót és Giacomettis rajzot, s akad – a filmen a képek fi lmgyorsasággal tűnnek fel –ahol Saul Steinberg karikatúragonoszságát véljük felvillanni. Ez utóbbiakból kevesebb került keretbe, de a látványos emlékkiállítás a filmeket is vetíti és a részképeket is hatalmas mennyiségben mutatja be. Két oldalról is szemléltetve így Kovásznainak azt a másik – maradjunk mostmár ennél – posztmodern tulajdonságát, amelynek lényege a műfajszabályok tökéletes negligálása. Az egész életmű lényege ez. Hogy Korniss Dezső illuminációit, ezeket a finom, líraian tartózkodó monotípiákat mozgóképpé változtatta, már akkor, hatvannyolcban szívmelengető, szép szenzációnak számított. Kornisst akkortájt nemigen lehetett máshol látni, mint Kovásznai vetítővásznán. Ám az igazi remek, az, amivel Kovásznai hajdan feltétlen elismerést szerzett, és amire máig leginkább emlékeznek a neve hallatán, az néhány maga festette alkotás volt.

Az életmű káprázatosan sokféle. Rendezett montázsfilmet kész anyagból és animációt álló fotókból, készült film – mint a bányászapoteózis A fény öröme – a kettő ötvözetéből, s van, amelyre hibátlanul illik a mindközönségesen használt „rajzfilm” elnevezés. Valamennyi érvényes alkotás, és ez a önmagában is alkotó eklektikát jelez. A legsajátabbak azonban azok a munkák, amelyeken Kovásznai György animációs rendező Kovásznai György festményeit rendezi. A francia forradalom filmje, amelyben tömegek, épülettömegek és népvezérportrék úsznak át, csapnak át, színesednek és hevülnek folyvást mozgó történelmi pannóvá. A 74-es izzó nyártörténet. Az Átváltozások, amely a férfi-nő kapcsolat ezerszer változó pillanatait rögzíti ezerszer változó színben és formában.

A monográfiaíró kurátor, a példátlanul hatalmas munkát befejező Iványi-Bitter Brigitta bőségesen bemutatja a festő Kovásznai teljes életművét. Azt a piktúrát, amelyet mára ért be a korízlés. Vásznakat, amelyeket keletkezésük idején bizonyára előkészítő anyagnak tekintettünk volna (van sok előkészítő anyag is a bőséges kiállításon), s amelyek mai festői produkciókkal versenyeznek. A késői képek hatalmas tombolása annak az utókornak szól, amely az avantgárd szűkszavúsága után hozzászokott a rákövetkező idők elharapott szavaihoz és befejezetlen mondataihoz. És amely filmes átváltozások nélkül is értékeli a Kovásznai-művek talán legfontosabb jellemzőjét: a színek áradását.

A Kovásznai halála óta eltelt 27 évben művészetéről alig lehetett hallani, a Magyar Nemzeti Galériában most életműkiállítása nyílt

A látványos emlékkiállítás a filmeket is vetíti és a részképeket is bemutatja