De előbb a ráadást, ami csak nekem ráadás, Szakcsi miatt mentem Gyulára, de ha már ott voltam, gondoltam átismétlem a Zsótér Sándor rendezte Hamletet, nem mintha nagyon elfelejtettem volna, pontosan emlékeztem, hogy olyan rendben lévő előadás, csak éppen a címszereplő, a táncos-koreográfus Horváth Csaba, az nem vált be. Hogyan is válhatott volna be, óriási szövegmennyiség, monológok, mégis csak profik kellenek hozzá. Amit Zsótér megnyert azzal, hogy nem színésszel dolgozott, azt el is veszítette azzal, hogy nem színésszel dolgozott.

Legalábbis így emlékeztem. Az elég hamar kiderült, hogy rosszul emlékeztem, a „rendben lévő előadás” sehogy sem illik a Hamletra, annál sokkal határozottabb állásfoglalást követel. A gyulai vár színpada összébb is rántotta a látványt és ki is nyitotta, szűkebb helyen van az Ambrus Mária tervezte díszlet, de hátrafelé a valóságos bástyáig megnyílik. Egyébként olyannak tűnik az előadás, mint a József Attila Színházban volt. Talán csak jobban értem.

Talán leesett a tantusz, hogy mennyivel fontosabb a szavaknál, szövegnél, hangsúlyoknál az, hogy Horváth Csaba valóságos Hamlet. Nincs kiemelve fekete ruhával, szőke hajjal, nincs koponya a kezében, mégis mindig utána fordul a tekintet, az a lényeg, hogy ő hol van, mit csinál, ő tartja kézben a cselekmény szálait. Innét már logikus Zsótér következő lépése.

Színházban vagyunk, úgy értem, a színházban is színházat látunk, hiszen Hamlet a katarzis híve, hallott róla, hogy emberek megváltoznak a látott darab hatására, és bevallják bűneiket. Ezt ugyan nem várja Claudiustól, de hiszi, hogy elárulja magát a darab hatására. Színházban vagyunk, színház van a színpadon is, de teljes színház, a szín baloldalán ott a ruhatár, ahol átöltözhetnek a szereplők, jobb oldalt a barlang nyílása a színpad, oda ül be a Színészkirály, Bakó Márta, hogy csak az utolsó jelenetbe adja át a székét a szemtanúnak, történetírónak, Horatiónak.Már csak azt kell tudni, ki az a színházban, aki hisz a katarzisban, aki kezében tartja a szálakat, mozgatja az embereket, aki tudja, mi történik és miért. Hát persze, hogy a rendező az. Aki nem színész, de színházi ember. Mire felfejti az ember a színpad logikáját,megérti, hogy Zsótér Sándor nem küszködik, nem valami ellen választ szereplőt, nem azt akarta elkerülni, hogy egy átlag-Hamletba keveredjünk, amely arról szól, hogy van a társulatban valaki, aki nagyon tehetségesen tudja elöblögetni a monológokat, nem mínuszból indulunk, nem ellen-Hamletot akarnak ránk sózni, hanem az igazit. És ez csak a ráadás volt.

Amit ígértem, azt azért megpróbálom betartani. Ott tartottunk, hogy Szakcsi Lakatos Béla elfogódottan magyarázkodik, hogy ez élete nehéz koncertje, saját, énekhangokra írott művét kell elzongoráznia. Aztán odaült a hangszerhez, és elzongorázta.