Pécsi évad félidőben
Csaknem öt évvel ezelőtt, 2005 őszén, amikor Pécs megnyerte a magyar városok számára kiírt versenyt, és immár magáénak tudhatta a 2010-es év Európa Kulturális Fővárosa címet, az események egyik főszereplője, ha csak magánbeszélgetésben is, de megjósolta: nem lesz ez könnyű menet. Ő akkor úgy számolt, egy-másfél évig garantáltan nem történik majd semmi Pécsen. 2007 közepetájt valaki aztán észbe kap, zavart tüsténkedés kezdődik, kiírják a szükséges tervpályázatokat, és talán 2008 vége felé megindulnak az építkezések. A helyzet jó ismerője akkor azt remélte: 2010 elején mészillatú, éppen csak elkészült létesítményekben indulhat meg az EKF-évad.
Nos, a jóslat annyiban mindenképp tévedett, hogy ma már tudjuk: a nyertes pályázatban szereplő öt beruházás közül az úgynevezett Nagy Kiállítótér megvalósítása rég lekerült a napirendről – a helyette tervbe vett Papnövelde Kiállítótér az érvényes ütemezés szerint decemberben kerül tető alá, ami már csak azért is figyelemre méltó, mert az ősz folyamán itt tervezik megnyitni előbb a Bauhaus, majd a Nyolcak kiállítást. A tervek szerint ebben a hónapban átadják a Tudásközpontot, míg a koncert- és konferenciaterem decemberre készül el. A Zsolnay kulturális negyed átadását több ütemben, július és december között tervezik.
Abban persze nincs vita, hogy Pécs számára rendkívül tragikusan alakult a felkészülés időszaka: Toller László balesete, majd Tasnádi Péter halála káoszt teremtett, és az sem segített, hogy folyamatosan módosult a megvalósításért felelős szervezet, sőt egymást váltották a kinevezett vezetők.
Mégis, mint a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) által szervezett beszélgetésen kiderült: Pécs vezetői egyértelműen a kormány közömbösségét és inkompetenciáját okolják a zökkenőkkel teli megvalósulásért. Nagy Csaba fideszes alpolgármester és Merza Péter, a Pécs2010 Menedzsment Központ fejlesztési igazgatója vállt vállnak vetve bizonyította, milyen lehetetlen körülmények között kell megvalósítania a városnak Pécs éves költségvetésének megfelelő nagyságrendű beruházáscsomagot. Úgy vélik, ehhez a címhez eleve több pénz járt volna a fejlesztésre fordítható EU-s forrásokból, és meggyőződésük, hogy az állami bürokrácia képtelen volt felnőni a feladathoz. Anekdotikus történetek sorát idézték arról, miképp alakultak ki, olykor egészen abszurd módon, menet közben a pénz elköltésének szabályai, és leszögezték azt is: a megvalósítást súlyosan hátráltatta, hogy „nem volt meg az a budapesti érdekképviselet, amely nélkül ma vidéki város nem tud Magyarországon érvényesülni”.
– A politika egyszerűen kisajátította magának az EKF-et, és ennek érdekében elzárkózott attól, hogy az egyébként kezdeményező szerepet játszó civil kompetenciát a döntések közelébe engedje – vélte ugyanakkor Horváth András, a Dél-dunántúli Építészkamara elnöke, hozzátéve: a programba az utolsó utáni pillanatban, az új polgármester, Páva Zsolt által e célra elkülönített 100 millió forint révén bekapcsolódó civil kezdeményezések – ilyen volt a PLACCC, a Szomszédünnep vagy épp a Krétakör akciója – kis koordinációval igen erős vonulattá válhattak volna a kulturális évadon belül.
Az év végére minden meglesz, megépül a sok „beton”, lesznek programok is, csak épp a beteljesülés marad el – ismételte meg ugyanakkor négy évvel ezelőtti jövendölését Gauder Péter, a StudioMetropolitana NKft. ügyvezetője, aki valamelyest kívülállóként, szakértőnek felkért „pestiként” állítja: az EKF évad sikere nem az új épületekben lenne mérhető, hanem abban, ha a célul kitűzött „kulturális városfejlesztés” valóban fejlődést, azaz a kreatív szellemi energiák Pécsre áramlását és a piac figyelmét eredményezné. Ehhez azonban mindvégig fordítva kellett volna ülni a lovon, nem pályázattal kellett volna bevonni a civileket a programba, hanem lényegében a helyi társadalomra kellett volna bízni a program elkészítését.
Ezen persze már túl vagyunk, hiszen a kulturális évad zajlik, a beruházások készülnek. Ami például a koncerttermet illeti: mikor az ezerszemélyes, MüPa-léptékű építkezés tető alá kerül, Pécs nemcsak azzal a kihívással fog szembesülni, hogy újra kell alakítania teljes kulturális szervezetét, hanem azzal is, hogy állami forrásokat kell szereznie a működtetésére, programokkal való megtöltésére. Igaz, ez még a jövő zenéje. Most, aki EKF-et megy nézni Pécsre, az a régi, habár kiglancolt kincsekkel szembesülhet. De hogy sokan kíváncsiak erre is, az ténykérdés: az ezeréves dómot például májusban annyian nézték meg, mint tavaly egész évben.
Meglátni és adakozni?
Az EKF nagy attrakciójának ígérkezik a Gyugyi-gyűjtemény szeptember 1-jei megnyitása a Zsolnay kulturális negyedben. Gyugyi László, Amerikában élő magyar elektromérnök a világ talán legértékesebb Zsolnay magánkollekcióját gyűjtötte össze az elmúlt évtizedekben. A porcelángyár fénykorát, az 1879. és 1920. közt eltelt időszakot reprezentálja a Gyugyi által megvett 600 különleges műalkotás. Eredetileg Matyi Dezső, a hazai könyvpiac harmadát uraló Pécsi Direkt Kft. gazdája akarta megvenni a gyűjteményt két és fél millió euróért, ám a vállalkozó a gazdasági válság hatására visszalépett. Ezt követően, 2009 őszén Páva Zsolt, Pécs polgármestere megegyezett Gyugyi Lászlóval, hogy a város 1,3 millió euróért megveszi a kollekciót. A pécsi közgyűlés – Páva javaslatára – még a múlt év végén úgy döntött, hogy közadakozásból próbálja előteremteni a vételárat (vagy annak minél nagyobb hányadát), s addig bankhitelből rendezi a számlát. Az adománygyűjtésre a város egy közalapítványt kíván létrehozni. Ez mindeddig nem történt meg, és így a gyűjtés sem kezdődhetett el. Páva Zsolt tudósítónknak elmondta: a város a közeljövőben megbíz egy céget azzal, hogy dolgozza ki az adománygyűjtés marketingjét. Erre azért van szükség, hogy minél több embert tudjanak rávenni az adakozásra. A polgármester abban bízik, hogy a kiállítás anyagát látva a nézők a zsebükbe nyúlnak. Ahhoz, hogy a teljes vételár összejöjjön, Pécs valamennyi felnőtt polgárának 3 ezer forintot kellene „bedobnia a kalapba”. (Ungár Tamás, Pécs)