Nem valószínű a kettős honfoglalás
Március 14-én lett volna százesztendős. László Gyula személye, munkássága ma is hat. De mi történt a nevével összeforrott kettős honfoglalás elmélettel? Egyáltalán, milyen új gondolataink vannak ma a magyar honfoglalásról? Révész László régész-történész, a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos főmunkatársa, akit arra kértünk, segítsen az újabb eredmények bemutatásában, úgy látja: a kettős honfoglalás ma már mint alternatív elmélet sincs érvényben. Vagyis ma úgy gondoljuk, nem valószínű, hogy 670 körül egy finnugor nyelvű késő avar (magyar) néptömeg érkezett volna a Kárpát-medencébe, amely megérte volna a 890-es évek honfoglalását és a magyar köznép az ő leszármazottjuk lett volna.
Tudjuk, hogy a XIX. század történelemszemlélete a köznépi tömegek temetőit nem tartotta a honfoglaló magyarság temetőinek, csakis a lovas, gazdagon mellékelt sírokat – mondja a történész –, s ez a szemlélet máig érezhető törést okozott a kutatásban. Az 1960-as évekre ugyanis, főleg Szőke Béla munkáinak köszönhetően nyilvánvalóvá vált, hogy e hatalmas köznépi tömeg jelentős része is a magyarsághoz tartozott. László Gyula, aki maga is a felékszerezett lovas sírokat tulajdonította csak Árpád magyarjainak, úgy oldotta fel ezt az ellentmondást, hogy a X. századi köznépi sírok embereiről azt feltételezte, azok a 670-ben bejött késő avar népesség tagjai, akikre Árpád törökös kultúrájú népe, mint uralkodó osztály, rátelepedett.
Napjainkban körülbelül 27 ezer X–XI. századi sírt ismerünk, de a klaszszikus keleti típusú lovas sírok száma nem éri el az ezret sem. Ez nem lehetett a honfoglalók és a már itt élők valós aránya. Árpáddal jelentős köznépi tömegnek is érkeznie kellett, s ezt bizonyítják a sírok mellékletei is.
Bár László Gyulára a nagyközönség a kettős honfoglalás elmélet megalkotójaként emlékezik – folytatja Révész professzor –, az ő legjelentősebb műve, A honfoglaló magyar nép élete című munka, amely 1944-ben jelent meg a Püskinél, s máig meghatározta a honfoglalás kor kutatását. Ennek fő ele meit 1943-ban, a híres szárszói értelmiségi találkozón is kifejtette: lényege a temetőelemzés módszere, vagyis az, hogy a temetők térképe alapján és a régészeti néprajz módszerének alkalmazásával képet alkothatunk a korabeli társadalom viszonyairól és életéről.
Számára a régészet nemcsak tárgytudomány volt, hanem olyan módszer, amely a földben lelt eszközök alapján segít meglátni azt is, hogyan éltek, hogy néztek ki elődeink. Ennek megjelenítésére képessé tette őt művészi kvalitása. Pályáját képzőművészként kezdte, s később művészetét is a régészet szolgálatába állította. Rajzok, akvarellek sorozatain, sőt diafilmen (!) elevenítette meg régészetileg hitelesen a honfoglalókat. Harminc könyve szinte mindegyikében láthatjuk ezek szép példáit. László Gyula halála óta az övéhez hasonló hatású elmélettel senki nem állt elő. A honfoglalásról alkotott képünk azonban tovább módosult bizonyos pontokon.
Révész László néhányat említ. A magyarok vándorlásának útjáról például ma úgy gondoljuk, hogy a korábban feltételezettnél északabbra húzódott, s nem volt elődeinkre oly jelentős befolyással a kazár kaganátus. Egy fiatal kolléga, Türk Attila az orosz múzeumok anyagainak tanulmányozása közben rendkívül érdekes régészeti adatokra bukkant. Mostanra egyre világosabbnak tűnik továbbá, hogy valahol Északkelet-Magyarországon, Bodrogköz, Szabolcs megye területén lehetett a honfoglaló magyarság fejedelmi központja, hisz innen kerülnek elő a leggazdagabb leletek. Eszerint tehát Árpád sírját is valahol errefelé kellene keresni. Csak a X. század közepén, az augsburgi csatavesztést követő hatalomváltás után kerülhetett át ez a központ Óbuda, Esztergom, Székesfehérvár háromszögébe.
Változott a helyzet abban is, hogy a honfoglalás kutatása iránt most nemzetközi érdeklődés látszik. Ehhez hozzájárult, hogy 2000-ben az alsó-ausztriai Gnadendorf határában egy gazdag honfoglalás kori ifjú sírját találták meg osztrák régészek, ezután létrejött egy osztrák, szlovák, magyar munkacsapat, amely azóta is együttműködik. Látni azonban mégiscsak úgy látjuk ma Árpád népét, ahogy László Gyula újrarajzolta nekünk. Az ő szemléletét tükrözi a honfoglalásról készült legutóbbi fi lmfeldolgozás is, bár Révész László szerint sajnálatos, hogy tanácsait nem eléggé vették figyelembe.
