Mindenképpen a fejemet akarják

Munkaügyi bírósághoz fordul a Kossuth-díjas Keveházi Gábor, akit január végén mentett fel a Magyar Nemzeti Balett éléről Horváth Ádám, az Operaház miniszteri biztosa. Utódját, Eldar Alievet remek balettmesternek, de (megbízott) direktornak alkalmatlannak tartja a táncos-koreográfus – mondta a szerdai sajtótájékoztatón.

„Öt évig vezettem a Nemzeti Balettet, ez idő alatt öt főigazgatója volt a Magyar Állami Operaháznak" - jelentette ki Keveházi Gábor, aki tíz napja már nem vezetője a balettegyüttesnek, hiába nevezték ki újabb öt évre 2010 őszén. A táncművész úgy gondolja, ennyi idő alatt lelkileg tönkrement a tánctársulat, nem beszélnek egymással, félnek. A Kossuth-díjas művészt január utolsó hetében váltották le - állítólag - a jelenleg is zajló operaházi vizsgálatok eredménye miatt.

Keveházi Gábor

Keveházi megerősítette azt az információt, miszerint ajánlatot tett Horváth Ádám miniszteri biztosnak, hogy lemond posztjáról, ha megnevezheti utódját. Mint mondta, ezt azért tette, mert augusztus óta próbálják eltávolítani a székéből, az egyik próbálkozást sikerült elhárítania, de kiderült, mindenképpen a fejét akarják.

Először Cserta Józsefet ajánlotta utódjának, valamint azt, a balettművész Hágai Katalinnal segítik az új vezető munkáját. Ezt akkor arra módosította Horváth: legyen Hágai a direktor, Keveházi a művészeti vezető és Cserta a művészeti tanács vezetője. Döntését bejelentette az együttesnek, másnap mégis felmondott Keveházinak, és Eldar Alievet nevezte ki megbízott balettvezetőnek.

Sajtótájékoztatóján azt is kijelentette: az az érzése, a politika mögé bújva randalíroznak az Operaházban. Tizenöt vezetőt bocsátottak el pár hónap alatt, nagy részük politikához nem köthető szakemberek. Azt is hozzátette: az a hír járja, nyolcvan tagúra csökkentik a társulatot, ami azt eredményezheti, hogy például a nagy hírű Seregi-baletteket nem lehet majd előadni.

Eldar Alievet egyébként maga Keveházi szerződtette balettmesternek a társulathoz. Szakmájában kitűnő, de igazgatónak, még ideiglenesnek is alkalmatlan - állította az ex-vezető. Nem beszél magyarul, nem ismeri a balettintézetet és a magyar alkotókat sem, és első nap bejelentette: akinek nem tetszik az új vezetés, lerakhatja az asztalra a felmondólevelét.

Keveházi harcolni fog, munkaügyi bírósághoz fordul, és ott fogja bebizonyítani igazát, az ellene felhozott vádak alaptalanságát. Az elmúlt szombaton állítólag együtt levonult a balett-társulat java a miniszteri biztoshoz, és a megnyugtató megoldást követelte. Hogy az mi lesz, azt egyelőre senki sem tudja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.