Palástit milliárdnyian látták!
A Faddon felnőtt fiatalember nem is ajánlkozott. Hívták, ami több annál, minthogy ügyesen el tudja adni magát. A négy és fél percet egy hónapig gyakoroltatták vele – de ne szaladjunk ennyire előre.
Palásti Lajos Pécsett járt iskolába, a Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola tanulója volt (a sulinak van rendes neve is: KIVISZ). Két tannyelvű képzésben vett részt, heti tizennyolc órában tanulta a németet.
– Erősen érdeklődtem az idegen nyelvek iránt – idézi föl azt a pillanatot, amikor rájött, hogy nem is feltétlenül a nyelv, hanem a népek kultúrája érdekelte. De hamar rájött, hogy a kultúrához a nyelven át vezet az út.
– Tudtam, hogy a turizmusban sok a lehetőség, Ausztriában és Németországban, ahol gyakran jártam, azt élveztem, hogy németül kommunikálok. Kötelező nyári gyakorlatra pedig az USA-ba mentem, akkor már angolul is beszéltem. Harrisburgben, Pennsylvania székhelyén dolgoztam egy szálloda recepcióján és a szobaszervizben. Utána el tudtam menni Washingtonba meg New Yorkba szétnézni.
Az önbizalomhiányban nem szenvedő ifjú világutazó az érettségi után Németországban, Ausztriában vagy Svájcban szeretett volna továbbtanulni, de a magániskolákban, noha jól pályázott, nem kapta meg a lehetőséget. Úgy fogalmazott, hogy voltaképp ez volt a nagy szerencséje.
– Keresgéltem, kutakodtam, milyen lehetőségek vannak itthon. Beszéltem egy rokonommal, az ELTE-re járt, kínai nyelvet tanult. Hú, kaptam a fejemhez, az jó lenne nekem is. És belevágtam. Gondoltam, hamar kiderül, ha nincs hozzá affinitásom.
Miközben kijelenti magáról, hogy nem nyelvhajhász, azt azért mégis tudni kell, hogy már jelentkezése pillanatában fölvette a kapcsolatot egy Heilongjiang tartománybeli leánnyal. Aztán pedig egy másikkal. Angolul kezdtek levelezni – az interneten –, a lányok tanították a magyar fiút a kínai kiejtésre, ő pedig cserébe angol netstúdiumot nyitott. Így került Pestre, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem kínai szakos hallgatójaként elkezdte élni az egyetemisták szokványosnak aligha mondható életét. Szinte azonnal munkába állt, egy ügyvédi iroda kínai–angol tolmácsként alkalmazta. Ami azt jelzi, hogy a kínai lányokkal történő levelezés egyáltalán nem volt haszontalan. Persze egy kis tanulás is kellett hozzá.
Itt lép a képbe az ELTE Konfuciusz Intézet, mely a kínai állam hivatalos kulturális intézménye. Háromszázhuszonkettő ilyen van a világ számos pontján. A feladat ingyenes, kulturális programok, nyelvtanfolyamok, fotókiállítások szervezése, tehetségkutatók megtartása, konferenciák rendezése. Szentmártoni Lívia programigazgató elmondta, egyre népszerűbbek a programjaik, hamarosan magyar–kínai nyelvkönyvet adnak ki, mert növekszik a kínai nyelv iránt az érdeklődés. A Trefort gimnáziumban jövőre például már kínaiul is lehet érettségizni.
– Lali épp akkor tűnt föl, amikor megkérdeztük, ki lenne hajlandó föllépni az egyik kínai–magyar klubesten – meséli a találkozás pillanatát a programigazgató. Az intézet ifjú partnere egy populáris dalt választott. Méghozzá a Laoshu ai dami kezdetű slágert, ami arról szól, hogy a patkány szereti a nagy szemű rizst.
– Ez nagyjából azt jelenti, úgy szeretlek, mint a patkány a rizst – mondja nevetve Palásti Lajos. – Hiába képvisel mást az ázsiai kultúrában a patkány, mint nálunk, az esten, amikor a dal szövegét magyarul ismertették, egér lett belőle. Becsülettel énekeltem. Előzőleg nyolc éven át amatőr színpadoztam Szekszárdon, nem esett nehezemre. Egy japán szakos hallgató szállt be mellém, gitáron kísért. Többször is felkértek, s megijedtem attól, nehogy egydalos énekes legyek. Féltem, hogy megunják a patkányos dalt, ezért a saját pénzemből megbíztam egy profi zenészt, hangszerelje nekem a Danshen qingge (Magányos dal) című régebbi slágert, amit széles körben ismernek Kínában ma is. Beszereztem egy tangzhuangot (egy Tang-kori férfiinget), és az ELTE dísztermében rendezett intézeti tehetségkutatón már teljes vértezetben állhattam ki. Második lettem, az volt a jutalmam, hogy együtt vacsorázhattam Simon Adriennel, a neves kínai tolmácscsal. Az első díjat egy felsőbb évfolyamos lány kapta, de miután már nyert ösztöndíjat Kínába, átadta nekem az utazás és az egy hónapos kinn tartózkodás lehetőségét. Nem utasítottam vissza.
Ami ezután történt, immáron globalizált végkifejlet. A Danshen qingge fölkerült a YouTube-videomegosztó portálra (a nemes egyszerűségű Palásti Lajos címet viseli), az anyagot pedig beküldték a Konfuciusz Intézetek év végi gálaműsorának előválogatására. Több mint száz diákot hívtak meg a világ minden tájáról Pekingbe, hárman voltak Magyarországról. Hősünk egy koreai lánynyal közös jelenetet gyakorolt be, beszélnie is kellett. Tetszett a rendezőnek a talpraesett magyar gyerek, aki elmondta, hogy zenei hallásának köszönhetően oda tud figyelni a kínai nyelvben fontos szerepet játszó hangsúlyokra, de ettől eltekintve az éneklés a nyelvtanulásban nem segít. Jött haza decemberben, mint aki jól végezte a dolgát. Itthon már várta az új meghívás: a Kínai Nemzeti Holdújévi Gálaműsoron kellene „fellépnie”. Tud-e menni?
– Kissé aggódtam amiatt, hogy lemaradok a tanulmányaimmal – ecseteli Palásti Lajos annak a néhány pillanatnak a lefolyását, amíg hezitált. – Kimentem. Kiderült, hogy az egész világról öt külföldi lesz a műsorban, köztük én is. De pontosan nem tudtam, milyen lehetőséget kapok, hétpecsétes titok volt, szerződést is aláírattak velem, nehogy kipletykáljam. Egy hónapig próbáltunk; ez a világ legnézettebb kínai tévé show-ja, a CCTV valamennyi csatornája élőben adja, átveszi a többi tévé, utána rengeteg az ismétlés. A világminden táján várják amilliárdos nézettségű műsort. A legtöbb kínai filmszínészsztár arról álmodik, hogy ha csak egy percre is, bekerüljön a gálára. Az öt külföldi diáknak és a bennünket kérdezgető felnőttnek négy és fél perc jutott!
Nem volt akárki a kérdező. A kanadai származású Dashan (neve nagy hegyet jelent) évek óta Kínában él, kínai felesége van, hajdan egy szépkiejtési versenyen robbant be a köztudatba. Irgalmatlanul nagy sztár, mindent, ami külföldi, vele, az ő arcával és hangjával adják el. A műsorblokk arról szólt, hogy milyen sok külföldi diák tanul kínaiul a világban. S ennek illusztrálására be lehetett mutatni a Konfuciusz-intézetek munkájának „gyümölcseit”. Palásti Lajossal a szpíker arról poénkodott, hogy mit jelent a kínai keresztneve. Lali elmondta, a Tianyi eget és szárnyat jelent, majd hibátlanul föltette a kérdést az értetlenkedő sztárnak: „Dashan, tanultál te egyáltalán kínaiul?”
– A Pekingből sugárzott élő show nekünk is nagy élmény, s persze reklám is volt – mondja Szentmártoni Lívia –, hiszen Lali bemutatkozott: Magyarországról, az ELTE Konfuciusz Intézetből érkezett. Nagyon büszkék voltunk rá.
– Ami utána történt, még érdekesebb – újságolja csillogó szemmel a kínai tévé magyar vendége. – Megállítottak a metróban, fotózkodtak velem, egy kínai barátom pedig meghívott magukhoz Shanxi tartományba, a három és fél milliós Lüliangba. Vonattal mentem, bemutatkoztam, egy utas pedig rám mutatott a fülkében: tegnap a show-ban is volt egy Li Tianyi. Örültek nekem, képeket adtak ajándékba. Amikor elmentünk ebédelni, VIP-kártyát kaptunk a karaoke-klubban, teát, édességet meg plüssfigurákat hoztak ajándékba. Az igazi Kínában éreztem magam, tök ismeretlenek vettek körül a kedvességekkel. Az új barátom családjában ötvenheten vettek részt az ünnepi vacsorán. Azt mondták, ha legközelebb jövök, tudjam, hogy most már van kínai családom is.
Palásti Lajos, a „legnézettebb” magyar ezt tartja a legfontosabbnak friss élményei sorában. Arra, hogy mit fog csinálni tíz év múlva, 21 évének összes bölcsességével válaszol:
– Őszintén megmondom, fogalmam sincs róla.
