Válságban ér igazán sokat a pénzügyi intelligencia

Nem csak most – amikor tömegek veszítik el az állásukat – lényeges, hogy hatékonyan gazdálkodjunk pénzünkkel.

Előítéletesség ellen rációval

Együttélés a jelenben és a jövőben – a roma integráció kérdései az oktatásban címmel rendeztek nemrégiben szakmai konferenciát a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF).

Közelebb a munka világához

A kapuvár-beledi kistérségben fogyatékkal élők nappali ellátásáról gondoskodik a Sors-Társ elnevezésű kistérségi szociális szolgáltatóközpont, amelyet a napokban adtak át Kapuváron.

Robbanás előtt a képzési piac

A válság miatt a vállalatok 44 százaléka vágta meg a képzésre, oktatásra, fejlesztésre fordított költségeket, miközben ha lenne rá keret, éppen ezt a területet fejlesztenék leginkább.

Tizenévesek a cégvilágban

Milyen hatással van a piaci ár alakulására a kereslet és a kínálat? Milyen a jó marketing? Milyen pénzügyi ismeretekre van szükség egy vállalkozás elindításához? – többi között ezekre a kérdésekre kaphattak válaszokat azok a salgótarjáni középiskolások, akik részt vettek a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Karának Salgótarjáni Intézete által szervezett oktatási programsorozatban.

 

Jobbak a női vállalkozók?

Az utóbbi években egyre több nő indít vállalkozást, de csak minden tizedik jár az élen tudatosságban, innovációban, a modern eszközök használatában.Ugyanakkor több női, mint férfitulajdonú kisvállalkozás éli túl a kritikusnak tartott első három és fél évet.

Zsuzsanna több mint harminc éve vállalkozó. Ezalatt a kiskereskedelem különböző területein próbálkozott, azt mondja, már nem is tudja elképzelni, hogy alkalmazottként dolgozzon valahol. Kezdetben egyszemélyes boltot üzemeltetett: ő volt az árubeszerző és az eladó is, munkáját mindössze egy könyvelő segítette. Ma már három alkalmazottal dolgozik, és bár sikeresnek tartja magát, azt mondja, hogy az évek során hozott néhány üzletileg nagyon szerencsétlen döntést. Általában a megérzéseire hallgatott, tanácsot csak – nem vállalkozóként dolgozó – férjétől kapott. Elsősorban a tervezés, a pénzügyi ismeretek és a tapasztalatcsere terén van szüksége fejlődésre a női vállalkozóknak – derül ki a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány és a Budapest Bank 920 magyar vállalkozó nőt kikérdező kutatásából. Magyarországon több mint 650 ezer kisvállalkozás működik, ezek harmadának nő a tulajdonosa. Az utóbbi években több nő indított vállalkozást, mint korábban: ez a tendencia várhatóan folytatódik. A cégtulajdonos nők több mint harmada azonban az úgynevezett küszködő csoportba tartozik, csak minden tizedik jár az élen tudatosságban, innovációban, a modern eszközök használatában – derül ki a felmérésből. A női kisvállalkozásoknak mindössze 25 százaléka készít üzleti tervet, csak 28 százalékuk rendelkezik levédetett márkanévvel, logóval, 78 százalékuknak nincs saját honlapja, és nagy részük idegenkedik az online tanácsadástól.

Ugyanakkor a magyarországi női kisvállalkozások között több az úgynevezett „megállapodott” vállalkozás: így hívják azokat a cégeket, melyek túlélik a kritikusnak tartott három és fél évet. A női vállalkozások 45, míg a férfivállalkozások 39 százaléka tartozik ide. –A nők kitartóbbak és kockázatkerülőbbek, így vállalkozásaik ugyan nem nőnek olyan nagyra, mint sikeresebb férfi kollégáiké, de biztosabban élik túl a nehéz időszakokat – magyarázza Horváth Anna, a SEED Alapítvány projektvezetője.

További hátrányuk, hogy a férfiakkal szemben kisebb arányban tudnak barátaikhoz, ismerőseikhez fordulni üzleti problémáikkal. Éppen ezért számukra különösen fontosak lennének a különböző szakmai képzések. A kutatásból az is kiderült, hogy a legeredményesebb vállalkozásokat irányító nők több mint 60 százaléka valamilyen képzés keretében szerezte vállalkozói ismereteit. A megkérdezettek szerint leginkább az idegen nyelv (21 százalék), a pénzügy, a jog és az adózás (20 százalék), a számítástechnika (18 százalék), illetve az üzleti tervezés és marketing terén (15-15 százalék) lenne szükségük képzésre. Már csak azért is, mert a felmérés szerint többnyire azok a női kisvállalkozások sikeresek, amelyek ismerik a finanszírozási lehetőségeket, egyéb banki termékeket. Pénzügyi tanácsadásban egyébként a női vállalkozók sokkal inkább számítanak a bankok segítségére, mint a férfiak.

És hogy miért éri meg segíteni a vállalkozó nőket? A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a női vállalkozások fejlesztése társadalmilag hatékonyabban térül meg, mint a férfiaké. – A nők ugyanis hajlamosabbak arra, hogy tapasztalataikat megosszák másokkal, nagyobb eséllyel dolgoznak másokért – mondja Horváth Anna. A női vállalkozások Magyarországon jellemzően az oktatásban, a kiskereskedelemben, a gyerekekkel kapcsolatos szolgáltatások területén működnek.

Az alapítvány idén programot indít vállalkozó nők számára, ennek keretében többi közt vállalkozástervezési és -irányítási, marketing-, jogi és pályázati ismeretekkel kapcsolatos témákat oktatnak.

Siker gyes mellett

A Kerekerdő Óvoda létrehozója, egy kétgyerekes anya lett a kisgyerekes anyák számára egy internetes oldal által indított üzleti verseny győztese. Ugrai-Nagy Tünde ötvennégy induló közül huszonegyezer szavazatot kapva nyert.

Első gyerekének óvodát keresve ismerte fel, hogy van igény olyan kiscsoportos óvodára, amelyben elsősorban a gyerekek kreatív fejlesztése a cél – ma már egy négyéves és egy öt hónapos gyereket nevelve irányítja a vállalkozást. A zsűri által kiválasztott különdíjas Zai Viktória lett, aki kétéves kislánya mellett alapította meg lakberendezéssel és arculattervezéssel foglalkozó cégét. A szervezők célja az volt, hogy megmutassák: a gyes alatt sem kell teljesen kiesni a munkaerőpiacról, az anyák a babák mellől is képesek lehetnek sikeres cégeket létrehozni. Magyarországon a munkaképes korú nők fele nem dolgozik, a kismamák 47 százaléka a gyes időszaka alatt tudja meg, hogy nem térhet vissza eredeti munkahelyére. (MTI)

A szakmai képzések fontosak lennének
A szakmai képzések fontosak lennének
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.