Szakembercsalogatás apartmanokkal

Folyik a munkaerő-felvétel a dunaújvárosi Hankook-gyárban.

Nem menő a védőruha

Bár a válságnak számos negatív hatása van, egy kedvező fejlemény azért akad.

Válságban ér igazán sokat a pénzügyi intelligencia

Nem csak most – amikor tömegek veszítik el az állásukat – lényeges, hogy hatékonyan gazdálkodjunk pénzünkkel.

Előítéletesség ellen rációval

Együttélés a jelenben és a jövőben – a roma integráció kérdései az oktatásban címmel rendeztek nemrégiben szakmai konferenciát a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF).

Robbanás előtt a képzési piac

A válság miatt a vállalatok 44 százaléka vágta meg a képzésre, oktatásra, fejlesztésre fordított költségeket, miközben ha lenne rá keret, éppen ezt a területet fejlesztenék leginkább.

 

Közelebb a munka világához

A kapuvár-beledi kistérségben fogyatékkal élők nappali ellátásáról gondoskodik a Sors-Társ elnevezésű kistérségi szociális szolgáltatóközpont, amelyet a napokban adtak át Kapuváron.

A fejlesztés leginnovatívabb része az ugródeszkának elnevezett terápiás lakás, ahol az önálló életvezetés napi teendőit gyakorolhatják a sérültek. A projekthez 60 millió forint uniós forrást nyert az önkormányzat, a város pedig 30 millió forinttal járult hozzá. A célra a városi gimnázium egykori kollégiumát alakították át. Az épületet kívül-belül felújították, korszerűsítették fűtés- és vízhálózatát, akadálymentesítették és lifttel szerelték fel. A központ 35 sérült ember nappali ellátását segíti júliustól.

Életvezetésük önállóvá tételének fontos része a terápiás lakás. A minikonyhában, nappaliban, fürdőszobában végezhetik a napi tevékenységeket, védett körülmények között –  mondta Garabné Gulyás Mária, a családsegítő intézet vezetője. A szakemberek szeretnék közelebb vinni a sérülteket a munka világához is, a szociális foglalkoztatás első lépéseként varró-javító műhelyt és házi mosodát terveznek. A következő időszak feladata lesz a könyvtár, a számítógépes szoba és a tanácsadó-helyiség berendezése, utóbbiban egyebek között jogi és pszichológiai tanácsokat kaphatnak a rászorulók. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.