A Facebookon szabad bírálni a tanárt

Precedensértékű ítéletet hozott egy amerikai bíró egy volt középiskolás ügyében, aki fegyelmit kapott, mert tanárát bíráló oldalt nyitott a Facebookon.

Elmagányosítanak a közösségi portálok?

A közösségi hálózatok negatívan befolyásolhatják az emberi kapcsolatokat. Manapság inkább a mennyiség, mintsem a minőség dominál e viszonyokban. Így nem csoda, hogy sokan elmagányosodnak a virtuális forgatagban.

Több millióan érzik magukat csúnyának a Facebookhoz

Több millióan érzik magukat túl kövérnek vagy csúnyának ahhoz, hogy a valódi fényképüket töltsék fel a Facebookra, így sokan inkább háziállatuk, vagy jóképű barátjuk képét teszik közzé a saját nevük alatt.

Hiányosságok az internetes közösségek adatvédelmében

Önkényesen használják felhasználóik adatait az online közösségi oldalak, mint például a Facebook vagy a MySpace - derült ki egy német tanulmányból.

LOL - Félnek az angol nyelv 'inváziójától' Kínában

Lehet, hogy a kínai televízió sikeresen ki tudja kerülni majd az angol kifejezéseket, főleg a betűszavakat, de a fiatal internetező korosztály számára teljesen természetes ezek használata a China Daily jelentése szerint.

 

Anyák egy Másik Országból

Egy maroknyi asszony összefogott az Egyesült Államokban, és megtanult blogot írni. Közös bennük, hogy mindannyian bevándorlók, céljuk pedig a közösségépítésen túl a rászorultak megsegítése.

„Mint anyát, bánt a gondolat, hogy sok gyerek éhesen fekszik le este. Pakisztánban az ételmaradékot mindig rászorulóknak adtam, így az sohasem veszett kárba. De itt az Egyesült Államokban nem tudom, hol találom a rászorulókat, ezért a teljesen friss étel a kukába kerül" - szól az egyik bejegyzés az emigráns anyukákat tömörítő blogon. Az Anyák egy Másik Országból című oldalt körülbelül húsz emigráns anyuka hozta létre, akik a közösségépítésen túl angol nyelvtudásukat szerették volna ily módon fejleszteni. A kezdeményezés jó fórumot kínál arra, hogy a hazájuktól elszakadt családanyák megoszthassák egymással gondolataikat, történeteiket, ötleteiket és reményeiket - számol be a Skokie Review hírportál.

Az ötlethez anyagi támogatást egy alapítvány ad, amely még tanárt is biztosít a fejlődésre vágyó mamáknak: az érdeklődőket egy önkéntes oktatja az internetes naplóírás rejtelmeire. A bloggerré képezett szülők így sok legyet ütnek egy csapásra: egyrészt gyakorolhatják az  angolt, másrészt megismerhetnek egy modern kommunikációs formát, fejleszthetik szociális érzéküket, ráadásul egy éhezőket segélyező akciót is létrehoztak. Egy elhivatott blogger, Heidi például azt írja: „Mióta csinálom, sokat fejlődött az angol íráskészségem, és megismerhettem a modern technikát is. Ma már tudom például, hogyan kell képeket feltölteni, linket befűzni". Az Oroszországból érkezett Elena szintén lelkes: „Az alapítvány és a blog olyan sok bevándorló anyának segített már. Össze tudjuk kötni a hasonló helyzetben lévő anyákat. Nagyon fontos ez a fajta kommunikáció".

A kezdeményezés két éve, 2008-ban indult. A tagok között van pakisztáni, hongkongi, orosz és haiti bevándorló. Akad köztük olyan, aki már tíz éve új hazájában él, és olyan is, aki még csak néhány hónapja. A blogolást tanító önkéntes, Kim Moldofsky jóvoltából az asszonycsoport már kamerákkal is dolgozhat, így videofelvételekkel is színesíteni tudják bejegyzéseiket. Moldafsky azon a véleményen van, hogy a blogolás erőteljes médiumként szolgál azoknak, akik másként nem tudnának egy közösséghez szólni - írja a nyest.hu.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.