Jön a szuperkommunikátorok évtizede

Notebookkal fekszenek, mobillal kelnek. A digitális generáció tagjai egyszerre több csatornán képesek információt cserélni. A három leggyakoribb szó az életükben: válasz, továbbítás, küldés…

Az internetes magyar nyelvről

Sürgető szükségét látom vonzó, karikatúrákkal, képekkel, illusztrációkkal ékes, agresszíven szellemes, a nagyközönségnek szóló nyelvművelő, szinte „bulvárlapnak”, amelynek legyen televíziós változata is, és név szerint pécézi ki mindazokat, akik nyilvánosság előtt vétenek a magyar nyelv szelleme és szabályai ellen. NolBlog

Minden napra egy ruha

„Elhatároztam, hogy 2009 májusától a környezettudatos divat példájaként ugyanazt a ruhát fogom viselni egy éven át. Mindennap újraalkotom kiegészítők segítségével és úgy tekintek az öltözékre, mint egy formaruhára, amely átlényegíthető."

Az elektronikus rendőrállam már létezik

Napjainkra valósággá váltak az amerikai filmekben vizionált elektronikus rendőrállamok, amelyek az információs technológiának köszönhetően figyelik állampolgáraikat. Egy internet-biztonsággal foglalkozó kutatás.

Az internet ördögtől való?

Az internet húsz éves fennállása óta - megannyi új lehetőség mellett - kitermelte sajátos problémáit, amelyekre megoldásokat kell találni. A felvetődő kérdések nyomán heves viták robbantak ki.

 

'Pornót nézni és pénzt keresni'

A kínai főváros „szabadfoglalkozású munkatársakat" keres, hogy megtisztítsák a médiumot az „egészségtelen tartalmaktól", amin elsősorban pornográfiát és rendszerkritikus szövegeket kell érteni. Ez csak kísérleti program, amely akkor teljesedik ki, ha a többi város is követi a pekingi példát.

Tízezer másodállású munkatársat vesznek fel a kínai cenzor-hatóságok, hogy fokozzák a pártellenőrzést az online tartalmak fölött. „Pornót nézni és pénzt keresni" - így írja le egy kínai blogger a legújabb pekingi internet-cenzúra kampányt.

Már most is Kína rendelkezik a világ technikai szempontból és munkaerő-igényét tekintve is leghatalmasabb ellenőrző apparátusával, de így is felkerülnek a világhálóra olyan tartalmak, amelyek korrupciós ügyekről adnak hírt vagy éppen fényképeket mutatnak be a húsz évvel ezelőtti Tienanmen téri mészárlásról. A kommunista párt egy belső körlevele május végén arra hívta fel a figyelmet, hogy az internet radikálisan átalakíthatja a párttal és a kormánnyal kapcsolatos közgondolkodást - olvasható a globusz.net oldalán.

Az előzetes tervek szerint július elsejétől minden új számítógépre kötelező jelleggel felinstallálják a „zöld gát" nevű szűrőprogramot, amely blokkolja a pornó-oldalakat, és feltehetőleg információkhoz juttatja a hatóságokat a felhasználó internet-használati szokásairól.

A szoftvert kipróbáló kínai bloggerek viszont megállapítottak, hogy a meztelen képeket kiszűrő program blokkolja például a csecsemőkről, sertésekről készült képeket, de még Garfield képregény-figuráját is, miközben a fekete bőrű meztelen nők fotóit átengedi. Ennek hatására a pekingi vezetés szokatlan módon visszavonulót fújt, és közölte, hogy a program telepítéséről mindenki maga dönthet.

Már csak ezért is érthető, hogy visszatérnek a besúgás bevált módszeréhez. Az internet-spiclik díjazásáról nincsenek adatok, azt viszont tudni lehet, hogy mi jár azoknak, akiket feljelentenek. Az „Újságírók Határok Nélkül" nevű nemzetközi szervezet szerint több tucat személy, azaz cyber-disszidens van börtönben Kínában a világhálón általuk elhelyezett rendszerkritikus tartalmak miatt.

(Forrás: NZZ Onilne)

2007 jul 28 Kína Egy tibeti szerzetes szörvözik az interneten Yushu egyik C. Quinghai tartomány.
2007 jul 28 Kína Egy tibeti szerzetes szörvözik az interneten Yushu egyik C. Quinghai tartomány.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.