A Fidesz határozottan a Déli áramlat mellett

A Fidesz-kormány annak ellenére határozottan támogatja a Déli áramlat magyar szakaszának megépítését, hogy az EU élesen támadja az orosz-olasz tervet.

Bencsik ismét a Facebookon szólt be Lázárnak

Lázár János Fidesz-frakcióvezető és hódmezővásárhelyi polgármester újabb energetikai javaslatot tett: szerinte azt, aki nem fizeti az áramszámla rendszerhasználati díját, nem kéne kikapcsolni.

Marnitz István: Lobbi és energia

Bencsik Jánost saját frakcióvezetője lelobbistázza. Azt állítja, hogy az energiacégek érdekeit nézi. E sértés miatt az egyenes derekú államtitkár le is mond. A vádat azonban nem tudjuk őszinte szívvel cáfolni.

Az exállamtitkár Simicskáékról, a Lázár-ügyről, az energiaár-emelésről

Ahol virágpor van, oda gyűlnek a méhek - mondta Bencsik János, miután egyéves energiaügyi államtitkárság után szóba állhatott velünk.

Tóth Ákos: Némethné, a huncut

Az vesse hát Németh Lászlónéra az első követ, aki nem vett volna föl maga mellé politikai főtanácsadót, diplomásat, olyat, aki tudja, mi a dörgés.

 

Befolyásos család a minisztériumokban?

Nyerges Attilának, Nyerges Zsolt testvérének azelőtt is erőteljes beleszólása lehetett a politikába, hogy az év elején a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) politikai főtanácsadójává nevezték ki. A kormányváltás óta forrásaink szerint a vidékfejlesztési tárca egyes döntéseiben játszhatott szerepet.

Nemrég az Origo.hu dobta be a köztudatba, hogy miután Fellegi Tamás lemondását követően a diplomával nem rendelkező, a közéletben ismeretlen Németh Lászlónét nevezték ki a több tízezermilliárd forint állami vagyon felett őrködő NFM élére, a tárcánál januártól politikai főtanácsadóként megjelent a Fidesz gazdasági hátországának vezéralakjaként számon tartott szolnoki ügyvéd-vállalkozó, Nyerges Zsolt testvére, az állatorvos Nyerges Attila.

Az „elmúlt nyolc évben” Nyerges Zsolt – Simicska Lajos oldalán – minden jel szerint szorgosan és diszkréten építgette a Fidesz mára több százmilliárdosra dagadt gazdasági holdudvarát. Eközben ismereteink szerint Nyerges Attila valóban állatorvosként tevékenykedett. Természetesen a vezérkarhoz közeli csoport szűkebb pátriájának számító Szolnok térségében. (A kormányváltás óta számos gazdasági kulcspozíciót töltenek be szolnokiak. Így például Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Búsi Lajos helyettes államtitkár is a helyi Fideszt erősíti.) Nyerges Attila korábban a városi állatotthont vezette, valamint többek között Szajolon hatósági állatorvosként tevékenykedett.

Tavalyelőtt azonban, a Fidesz-győzelem közeledtével minden megváltozhatott. A HVG és az Agromonitor.hu már a főállatorvosi kar nagy részének kormányváltást követő elbocsátása kapcsán Nyerges Attila szerepét firtatta. A lapunkhoz is eljutott szóbeszéd szerint nyolc főállatorvosnak kellett távoznia állítólagos szocialista kötődése miatt. Névtelen forrásaink egybehangzó sejtései szerint ebbe Nyerges Attilának is lehetett informális beleszólása.

Az érintettek határozottan cáfolták, hogy az előző kormány alatt az élelmiszerek biztonságáért is felelő megyei főállatorvosokat politikai alapon nevezték volna ki. Hitvallásuk szerint ugyanis nem létezik bal- és jobboldali élelmiszer-biztonság, illetve állategészségügy. Sok kirúgott úgy érzi, eltávolításuk óta még magáncégeknél való elhelyezkedésük is indokolatlanul nehézzé vált. A leváltottak között volt több közismerten jobboldali beállítottságú is. Ez sokakat arra enged következtetni, hogy a cserék oka nem a politikai hovatartozás, sokkal inkább az esetleges bizalmi kapcsolat lehetett: egy-egy élelmiszer-biztonsági ellenőrzés valóban képes cégek életét alapvetően befolyásolni.

Más forrásaink úgy tartják: a kormányváltás óta a vidékfejlesztési tárca hatáskörébe tartozó egyéb, például a földvagyonnal vagy a mezőgazdasággal kapcsolatos döntésekhez is ajánlatos lehetett kikérni Nyerges Attila véleményét. Az állatorvos neve több mezőgazdasági társaságban is felbukkan.

Azt, hogy a másik fél ezt miként látja, illetve a nemzeti vagyon felett őrködő tárcánál miben is áll Nyerges Attila főtanácsadói posztja, nem sikerült megtudnunk. A közel két hónappal ezelőtti első érdeklődésünkre Nyerges Attila lapunkat az NFM sajtóosztályához irányította. Azóta a nemzeti fejlesztési tárca nem válaszolt.

Egy hónappal cikkünk megjelenése után beérkezett hozzánk a vidékfejlesztési tárca válasza. Eszerint "a VM semmiféle kapcsolatban nem áll Nyerges Attilával".

Jó szervező, nálunk a helye

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn a parlamentben Karácsony Gergely LMP-képviselő kérdésére elismerte, hogy Nyerges Attila tényleg a tanácsadója. Közölte: szerinte Nyerges Attila, akit még az előző munkahelyén ismert meg, jó szervező, 13 éve köztisztviselő, és sokat segít. Hozzátette: Nyerges Attilának nincs döntési jogosultsága.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.