Bencsik ismét a Facebookon szólt be Lázárnak

Lázár János Fidesz-frakcióvezető és hódmezővásárhelyi polgármester újabb energetikai javaslatot tett: szerinte azt, aki nem fizeti az áramszámla rendszerhasználati díját, nem kéne kikapcsolni. Egy korábbi esethez hasonlóan Bencsik János energetikai államtitkár - volt tatabányai polgármester - ez ellen ismét a Facebookon kelt ki. A táncrend megegyezést sejtet.

Lázár János Fidesz-frakcióvezető egy november 15-i önálló képviselői indítványával azt javasolja, hogy ne lehessen kikapcsolni a szolgáltatásból azokat a fogyasztókat, akik nem fizetik az áramszámlába épített úgynevezett rendszerhasználati díját.

A rendszerhasználati díj az áramszámlának az a része, amelyben a fogyasztó az áramot hozzá eljuttató hálózat igénybevételéért fizet. Az uniós szabályok szerint a számlában külön fel kell tüntetni az áram mint termék és az azt eljuttató berendezések működtetésének díját. Sőt a szabályok szerint ez papíron két külön céghez folyik be: egy kereskedőhöz és egy hálózatüzemeltetőhöz (még ha ezek sok esetben egyazon csoportba tartoznak is). A két, nagyjából egyforma tétel teszi ki a kilowattóránként közel 50 forintos áramdíjnak a nagy részét.

Bencsik János a parlamentben
Bencsik János

Az, hogy Lázár János miért éppen a rendszerhasználati díjat "pécézte ki" magának, a javaslatból nem derül ki. Egyszerűségében szinte megejtő indoklása szerint, ha a rendszerhasználati díjat nem fizetőt nem lehet kizárni a szolgáltatásból, az növeli az ellátás biztonságát.

Szakértők az indítvány mögött a hódmezővásárhelyi polgármesterként is tevékenykedő Lázár Jánosnak a helyi áramszolgáltatóval vívott csatáit sejtik. Egyesek úgy vélik, hogy az indítvány azért csak a rendszerhasználati díjra összpontosít, mert azt elsősorban nem a lakosság, hanem közintézmények és vállalkozások fizetik külön tételként. Így elkerülhetővé válna a tömeges, visszaélésszerű számlaelmaradás, hisz a lehetőséggel elsősorban a nagyfogyasztók, közintézmények élnének.

Ennek ellentmondani látszik, hogy a lakossági fogyasztók is kérhetik a külön számlázást. Ráadásul a törvényjavaslat kifejezetten leszögezi: lakossági fogyasztót is csak akkor kapcsolhatnak ki, ha a késedelem nem a rendszerhasználati díjak fizetésében keletkezett.

De a benyújtott javaslatnak létezik egy más, a Fideszen belüli újabb összecsapásra figyelmeztető olvasata is. Miután ugyanis az origo és az index elemezte a javaslatot, az energiaszámla-ügyekért amúgy felelős fejlesztési tárca államtitkára, Bencsik János a Facebookon - Fidesz-körökben mindenképp szokatlanul - keményen nekiment a javaslatnak. "Az energiatermelés és -elosztás nem veszélytelen üzem, éppen ezért kerülendő a lehetséges következményeket figyelembe nem vevő indítványok beterjesztése az országgyűlés elé. Miután magam arra szerződtem, hogy legjobb tudásom és lelkiismeretem alapján szolgáljam az országot, ezért a Lázár képviselő úr által benyújtott indítványt támogatni nem tudom." - írja.

Az év elején hasonló csörte zajlott le energetikai kérdésekben Bencsik János - a választásokig tatabányai polgármester - és Lázár között. Az első, furán tálalt felszólamlást Fidesz-körök még igyekezhettek apró kommunikációs meggondolatlanságként tálalni. Ám az immár nyilvánvalóan tudatosnak tekinthető.

Az év elején Lázár János a visszaélésgyanús esetek miatt bizonyos megújulóenergiás termelők támogatásának csökkentését indítványozta. Ez ellen az amúgy számos előadást tartó Bencsik szintén a Facebookon kelt ki.

Magukat azóta tartó pletykák szerint Lázár e tekintetben Orbán Viktor "magyar hangjának" számít. Eszerint a miniszterelnök ezekben a - híresztelések szerint akár pártközeli pénzekkel is összefüggésbe hozható - kérdésekben rendre Lázár Jánossal üzenne a Fidesz gazdasági hátországához közel állóként számon tartott fejlesztési tárcának.

A megújuló-támogatás ügyében végül egyenrangú feleket sejtető kompromisszum született: a szaktárca több hónapos elemzést követően új díjszerkezetet és valamivel kevesebb támogatást határozott el (kiváltva természetesen az érintett cégek rosszallását).

Lázár mögött sokan most is Orbánt sejtik. Ez a miniszterelnök részéről kétségtelenül újabb taktikai lépésnek számítana az energiaszolgáltatókkal folytatott, alapvetően a tarifákról szóló küzdelemben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.