Az ács végzettségű, ma 36 éves székesfehérvári családapa, Prém Tamás, 1992-ben szerezte meg a szakmunkásbizonyítványt, majd három évvel később, 1995-ben az elsők közt utazhatott ki a szakmai továbbképzésre Franciaországba, a Leonardo da Vinci mobilitási program keretében. A franciaországi Compagnons oktatási rendszer alapjai, melyben Tamás is részt vehetett, a középkorig nyúlnak vissza. Ennek lényege, hogy az alapképzés után a résztvevők mestertől mesterig vándorolnak, így sajátítják el szakmájuk minden csínjátbínját, majd ők maguk is fiatal mesterré válnak, és átadják tudásukat az újaknak. Ezt a rendszert Tour de France-nak is nevezik, utalva arra, hogy ily módon, Compagnons háztól Compagnons házig járva egész Franciaországot körbe lehet utazni, bár a vándorút nem ér véget a francia határoknál: Angliába, Németországba vagy akár Egyiptomba is küldenek ki fiatal ácsokat, kőfaragókat, asztalosokat és más szakmák képviselőit egyaránt. Tamás szerint ez a legnagyobb előnye a Compagnonsnak, és mindenkinek erősen ajánlja, hogy szerezzen tapasztalatokat külföldön, hogy egy tágabb szakmai és világnézetre tehessen szert.

– Nagyon jót tett nekem, hogy ennyi különböző emberrel ismerkedhettem meg, emellett olyan technológiákkal és anyagokkal dolgozhattam, amit itthon még nem használunk – mondja Prém Tamás, aki jelenlegi munkahelyét is a Compagnonsnál szerzett ismeretségeinek és tapasztalatainak köszönheti. A passzívházak faszerkezetét előállító székesfehérvári COOBO Hungary Kft.-t, melyet Tamás vezet, egy Magyarországon járt francia fiatalember alapította. A német faanyagból készülő elemeket itt, Magyarországon állítják elő, majd Franciaországba exportálják, ahol másfél nap alatt szerkezetkész házat húznak fel belőlük. A környezetbarát anyagokból felépített passzívházaknak (melyek maguk állítják elő az energiát) nagy divatja van Franciaországban, és nálunk is egyre népszerűbbek.

Tamás nem is annyira jelenlegi munkahelyét említi mint a Leonardo programban szerzett legnagyobb előnyét, sokkal inkább azt a munkamorált, amit elsajátíthatott.

– Mikor hazajöttem, dolgoztam több cégnél is, ahol azt tapasztaltam, hogy bár reggel hétre vagy nyolcra kell dolgozni menni, tíz óráig nincs munkavégzés. Ilyenkor szerettem volna tenni valamit, például rendet rakni, de az idősebb szakik rám szóltak, hogy minek ez a buzgalom, amikor így is megkapom a fizetésemet. Franciaországban – ahol összesen kilenc évet töltöttem el – sosem kellett nyolc óránál előbb beérni a munkahelyre. Minek is keljen az ember hajnali ötkor csak azért, hogy két órát ücsörögjön munka előtt? Tamás még hozzáteszi, hogy a fi atalok már másképp gondolkoznak, de ameddig itthon ilyen idősebb szakemberektől tanulnak, addig kár is komoly változást várni, pedig erre nemcsak a munkahelyi kultúra, de az oktatás is erősen rászorulna.

A francia szakmunkásképzés egészen máshogy néz ki, mint a magyar. Tizenhat évesen kell szakmát választani, amikor az ember már egy kicsit érettebb egy ilyen döntés meghozatalához, emellett sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyakorlati képzésre. Ott is tanulnak a fiatalok matematikát, történelmet és idegen nyelvet, de az idő nagy részében mégis a szakmai tárgyakkal foglalkoznak, mely tárgyak oktatása sokkal közelebb áll a mai, modern körülmények közt zajló munkavégzéshez –például a tervezőprogramok használatát is megtanítják. Tamás szerint azért is jobb a francia modell, mert itthon a szakmunkásképzés és az egyetem, illetve a főiskola között nincs átmenet. – Van ugyan mesterképzés, de az inkább csak egy papírt ad, mintsem használható szakmai tudást – mondja. Ám belátja, azért, hogy valaki maximálisan ki tudja használni a lehetőségeit, elsősorban önmagának kell tennie. Nem elég bejutni a Compagnonsba, ott sem lehet csak ücsörögni és várni, hogy valaki kézen fogja az embert. A magyarok már eleve szakmunkás-bizonyítvánnyal a zsebükben utaznak ki, hogy ott töltsék a szakmai gyakorlatukat. Előfordulhat, hogy valakinek még nincs munkája, s ameddig nem talál, addig kénytelen a házban maradni. Ám aki csak ücsörög ahelyett, hogy kihasználná a szabadidejét és maga keresne elfoglaltságot, az feleslegesen utazott olyan messzire. A Compagnons ugyanis nem az az oktatási intézmény, ahol a lepapírozás a cél – bár kétségkívül jól mutat a szakmai önéletrajzban.

– Ez egy nagyon sokrétű, intenzív képzés – emlékszik vissza Tamás –, napközben cégeknél dolgozunk, este, a közös vacsora után pedig kezdődnek a matek-, francia-, statika- és szakrajzórák. Hétvégén pedig úgynevezett makettek vannak, melyek szintén egész napos elfoglaltságot jelentenek. Sőt, utána is aktívan részt kell venni a Compagnons életében, hisz az egész rendszer arra épül, hogy a már végzettek továbbadják tudásukat az újaknak, és elvigyék az általuk megtanult módszereket és nem utolsósorban a munkamorált a saját hazájukba. Ám nincs mit csodálkozni azon, ha a szakmát tanulóknak alacsony az önértékelésük, s ebből kifolyólag nem keresik a fejlődési lehetőségeket, hisz hosszú évek óta az a trend, hogy mindenki szerezzen diplomát, még akkor is, ha sokkal kiegyensúlyozottabb és sikeresebb lehetne, ha szakmát tanulna.

– A kétkezi munkának nincs értéke, amiben a média is ludas. Erősen él az emberek fejében egy kép a gazdag, diplomás emberről, aki laza és önfeledt életmódot folytat, holott egy szakember jobban keres, mint egy diplomás minimálbéres, már ha utóbbi egyáltalán talál munkát – véli Tamás.

Prém Tamás szerint ideje megváltoztatni a magyar szakmunkásképzést