Grafológia: egzakt módszer vagy természetfeletti humbug?

Megkönnyíti a toborzást, csökkenti a munkaerő-fluktuációt, s objektíven méri a pályaalkalmasságot – állítják szakértők a humángrafológiáról.

Az üzemi tanács a cég ellensége?

A szakszervezet szerint a Kika törvénytelen lépések sorozatával ijesztette el a dolgozókat az üzemit anács választástól.

Egy ínyenc asztalosmester

Franciaországban képezték mesterré, Németországban elleste a precíz és gyors munka fortélyait.

Elbocsátás az ára a vasárnapi korlátozásnak

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége levélben fordult Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez a december 13-án az Országgyűlés elé terjesztett, a munka törvénykönyvének módosítását, a vasárnapi munkavégzés korlátozását célzó törvényjavaslat ügyében – tájékoztatott Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke.

Tanárok a csúcson

A fiatalok zöme nincs tisztában azzal, hogy a tanári pályán is számos karrierút közül választhatnak, pedig nyitva áll előttük a nemzetközi porond, sikeresek lehetnek vállalkozóként, és azok is megtalálhatják a számításukat, akik vezetői ambíciókat dédelgetnek.

 

Jók között a legjobbak

Rátz Lászlót a magyar matematikatanítás egyik nagy reformerének tartják, kezei közül olyan kiválóságok kerültek ki, mint Wigner Jenő fizikus és Neumann János matematikus.

A soproni Evangélikus Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Tudományegyetemre ment. Később a berlini egyetemen filozófiát, a strassbourgi egyetemen pedig természettudományt tanult. A Budapesti Evangélikus Főgimnáziumban 1890-ben kezdett oktatni, 1909 és 1914 között az intézmény igazgatója volt. Beke Manóval és Mikola Sándorral 1906-ban megalapították a Matematikai Reformbizottságot, amely a többi között a fejszámolás fontosságára, a becslések, a mérések gyakoribbá tételére, a diákok közvetlen tapasztalatszerzésének jelentőségére igyekezett felhívni a figyelmet.

Idén a róla elnevezett életműdíjat Somfai Zsuzsa, Dénes Sándorné és Mészáros Lukács mellett matematikából Deli Lajos, a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium tanára kapta, akinek nevéhez például a városi tehetséggondozó szakkör fűződik. Fizikából Vida József egri tanárt díjazta a kuratórium. Vida többek között az egri Varázsterem interaktív kísérleteit és eszközeit tervezte. Mellette elismerésben részesült a tatabányai Várnagy István is, aki 45 éves pályája alatt generációkkal szerettette meg a fizika világát. Kémiából Molnár József, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium tanára és pályaválasztási felelőse, biológiából Bán Sándor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium pedagógusa, aki Ázsiában is járt diákjaival a Nemzetközi Biológiai Diákolimpián.

– A magyar természettudományos oktatás nemzetközi hírneve ma is hihetetlenül nagy – véli Bojár Gábor, a Graphisoft és az Aquincum Institute of Technology (AIT) Budapest alapítója, aki az utóbbi években éppen a várhatóan 2011 februárjában induló intézmény tanári gárdájának megszervezése okán több tucat neves északamerikai egyetemen járt. – Találkoztam olyan diákkal, akinek a doktori dolgozata a magyar matematika oktatás titkainak kutatásával foglalkozik – meséli. Bojár Gábor nem ütközött nehézségekbe, amikor a tervek szerint világszínvonalú szoftvermérnökképzést nyújtó AIT előadói közé olyan, angol nyelven is kitűnően oktató profeszszorokat keresett, akiknek előadásaira gond nélkül fogadják el a krediteket a legjobb amerikai egyetemek, köztük például a Princeton.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.