A való világra készíti fel a fiatalokat az Európai Bizottság

Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be tegnap az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat azon ismeretek és készségek elsajátításában, illetve azon tapasztalatok megszerzésében, melyek révén munkához juthatnak.

Közös megegyezésnél nem fizet a biztosító

Az állásvesztésre szóló biztosítás a 2008-as indulásakor csak hitelekhez kötve létezett, majd egyre több társaság döntött úgy, hogy szabad felhasználású konstrukciókkal is beszáll a versenybe.

Magyar–angol–hunglish

Péntek esti randi.

Szieszta munkaidőben

A szerkesztőségi legenda még számon tartja a Népszabadság egykori külföldi tudósítóját, aki 13–15 óra között ragaszkodott napi sziesztájához az állomáshelyén.

Akik majd véget vetnek a mutyizásnak

A hétvégén megrendezett első kormányzati karrier expó célja: feltölteni az államigazgatást fiatal, diplomás, angolul beszélő fiatalokkal, akik itthon kamatoztatják a tudásukat.

 

Kevesebb fizetéssel is beérik az álláskeresők

A második negyedévben a munkavállalók átlagosan 156 800 forintot kértek az önéletrajzukban az álláskeresésük során. Ez nyolc százalékkal kevesebb, mint az egy évvel ezelőtti 170 400 forint – derül ki a Workania internetes állásportál legutóbbi kutatásából.

Ehhez képest a bruttó átlagkeresetek nagysága az év második negyedévében 224 400 forint volt Magyarországon, ez két százalékkal több, mint az egy évvel korábban mért 220 900 forint.

– Az álláskeresők a magas munkanélküliség és a gazdasági válság okozta bizonytalanság miatt lejjebb vitték az igényeiket, és hajlandóak akár 30 százalékkal kevesebb bérért is elmenni dolgozni, mint amennyit valójában kereshetnének – mondta Ficza János, a Workania PR-munkatársa. Míg 2008-ban 8–14 százalékal nőtt az álláskeresők fizetési igénye éves szinten, 2009 második felétől ez a szám folyamatosan csökken – tette hozzá. Az elmúlt év harmadik negyedévében 6, a negyedik negyedévben 8, az idei első negyedévben pedig 7 százalékkal kevesebbért is hajlandóak lettek volna dolgozni a munkavállalók, mint egy évvel korábban – derül ki a kutatásból.

A pályakezdő álláskeresők fi zetési elvárása a legalacsonyabb, átlagosan bruttó 126 800 forint. A 25–34 év közöttiek esetében ez az adat 169 400, a 35–44 éveseknél pedig 176 700 forint. A legmagasabb bérigénye – tapasztalatuknál fogva – a legidősebb korosztálynak van. A 45–54 év közöttiek által átlagosan elvárt bér nagysága bruttó 182 300, az 55 év felettieké 190 700 forint.

A megyék közötti összehasonlítás szerint a Pest megyei álláskeresők által megadott fizetési elvárások átlagos értéke a legmagasabb: ők minimum átlagosan 169 100 forinttal érik be. Őket követik a budapesti álláskeresők elvárásai, 168 ezer forinttal. Jelen kutatásban a Zala megyei álláskeresők igényeinek átlaga szerepel a harmadik helyen: 165 800 forinttal, utánuk jönnek a Dunántúli megyék 160 ezer forint körüli elvárt bérrel. A legalacsonyabb fizetési igények 136 900 forinttal Csongrád megyében, 132 700-zal Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és 128 800 forinttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vannak.

A Workmania adatai szerint a második fél évben a segédmunkásállást keresők átlagos fizetési elvárása 117 900, a szolgáltatási szektorban elhelyezkedni kívánó szakképzett munkaerőé 141 ezer forint volt. Az adminisztratív munkakörökbe pályázók átlagosan 143 400 forintot kérnek. A nem műszaki területen szakképzett alkalmazotti feladatokra jelentkezők átlagosan 174 200 forintot szeretnének kapni, a műszaki területen szakképzett alkalmazotti állást keresők fizetési igényeinek átlaga 191 500 forint. A középvezetői pozíciók esetében a fizetési igény nagysága átlagosan 235 500 forint, a felső vezetői pozíciót betölteni kívánók által megfogalmazott elvárások átlaga pedig megközelíti a félmillió forintot.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.