A paplanosság bizalmi szakma

Vannak foglalkozások, melyeket nemhogy unokáink, mi sem nagyon fogunk már látni.

Részben hasznosult támogatások

– Az előző két kormány által megfogalmazott munkahelyteremtő célok csak látszólag teljesültek – mondta Karakó László (Fidesz), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága elnöke.

A való világra készíti fel a fiatalokat az Európai Bizottság

Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be tegnap az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat azon ismeretek és készségek elsajátításában, illetve azon tapasztalatok megszerzésében, melyek révén munkához juthatnak.

Közös megegyezésnél nem fizet a biztosító

Az állásvesztésre szóló biztosítás a 2008-as indulásakor csak hitelekhez kötve létezett, majd egyre több társaság döntött úgy, hogy szabad felhasználású konstrukciókkal is beszáll a versenybe.

Magyar–angol–hunglish

Péntek esti randi.

 

Szieszta munkaidőben

A szerkesztőségi legenda még számon tartja a Népszabadság egykori külföldi tudósítóját, aki 13–15 óra között ragaszkodott napi sziesztájához az állomáshelyén. A Bloomberg/Businessweek üzleti hetilap friss összeállításából az derül ki: a volt kolléga valójában megelőzte korát, ugyanis vezető amerikai vállalatok sora ismeri fel a termelékenység növelésének lehetőségét a dolgozók rövid szunyókálásában, amelyre szakemberek szerint épp a kora délutáni órák a legalkalmasabbak.

Ismertebb tény, hogy az USA számos légitársasága lehetővé teszi (persze felváltva) a pilótáknak az alvást a transzkontinentális járatokon; belföldön ezt tiltja a szövetségi szabályozás. Kevésbé köztudott, hogy kaliforniai székhelyén a Google vagy az arizonai Jawa – ahol napi 16 órán át is „befoghatják” a programozókat – külön csendes szobákat alakított ki a napközi pihenésre. Ahol pedig nincsenek külön kanapék vagy jógamatracok erre a célra, ott megteszi a behúzott redőny, kikapcsolt (mobil)telefon, egy alvómaszk, illetve a nyakfájás megelőzésére egy utazópárna is. Harminc dollártól, azaz egy kiadós ebéd költségének megfelelő összegtől nyolcszázig is terjed a rafináltabb, a feltöltődést segítő, az alvási ciklust is bemérő alkalmatosságok ára. Vannak olyan cégek, amelyek „kiszervezik” a sziesztáztatást. A New York-i médiavállalatok – főleg pedig ezek dolgozói – körében népszerű például a Yelo manhattani pihenőfürdő, ahová korunk „munkásjóléti intézkedéseként” még rövid aromaterápiára vagy talpmaszszázsra is befi zetik a hírgyártásban megfáradt munkatársakat – az itteni árak mellett potom dollárokért.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.